Az Európai Unió 2005-ben hirdette ki a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet. Az irányelv megalkotásának célja az volt, hogy az Unió - érzékelve azt, hogy az egyes tagállamok fogyasztóvédelmi rendelkezéseinek különbözősége a verseny jelentős torzulását idézheti elő - a fogyasztóvédelmi szabályozás lehető legteljesebb harmonizációja révén egységes és magas szintű fogyasztóvédelmet valósítson meg minden tagállamban. Magyarországon az irányelv átültetése jelenleg is folyamatban van, de már egyértelmű, hogy a GVH szerephez jut az irányelv által meghatározott fogyasztóvédelmi feladatok ellátásában.

Ezen túlmenően az Unió az egységes közösségi szintű fogyasztóvédelmi jogalkalmazás érdekében - a tagállami versenyhatóságokat összefogó Európai Versenyhálózat (ECN) mintájára - felállította az európai fogyasztóvédelmi hatóságok hálózatát. A hálózat csak a fogyasztók megtévesztésével megvalósuló - az integráció előrehaladtával megszaporodó - határon átnyúló jogsértések esetén lép működésbe. A hálózat munkájában az érintett magyar hatóságok között a GVH a megtévesztő és az összehasonlító reklámokra vonatkozó rendelkezések betartásának ellenőrzésével vesz részt.