Döntések > Bírósági döntések Vj szám alapján > Bírósági döntések 1998

Vj-168/1998

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA

mint másodokú bíróság

Kf. II. 39. 908/2001/5. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a MBI Nemzetközi Marketing Tanácsadó és Biztosításközvetítő Kft. (Budapest) I.r. és dr. Lajer Zsolt (Budapest) ügyvéd álta1 képviselt AXA-Colonia Biztosító Rt. (Budapest) II.r. felpereseknek Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perében a Fővárosi Bíróság 2001. évi július hó 4. napján kelt 2.K.38.653/1999/16. számú ítélete ellen a II.r. felperes részéről 18., 20., az alperes részéről 19., 21. sorszám alatt benyújtott fellebbezés elbírálása során a 2003. évi április hó 23. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a kővetkező

ítéletet

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperesek keresetét teljes egészében elutasítja.

Kötelezi a felpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg 15 nap alatt az alperesnek 40.000.- (azaz negyvenezer) Ft együttes első- és másodfokú perköltséget, valamint az államnak - az illetékhivatal külön felhívására - 10.000.-(azaz tízezer) forint kereseti illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

Az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállás szerint a II.r. felperes, aki az életbiztosítás piacán 10%-os részesedéssel rendelkezik, 1996. őszén kezdte meg "a lépcsőzetes szolgáltatású életbiztosítás" elnevezésű terméke értékesítését, amelynek során a II.r. felperessel ügynöki megállapodást kötött az életbiztosítások közvetítésére. A fogyasztók tájékoztatását az I.r. felperes a lakáshitellel kombinált életbiztosítási szerződésről az I. r. felperes prospektus átadásával és a "Colonia MBI finanszírozási terv" nevű beszélgetésvázlaton alapuló szóbeli információnyújtással kezdte meg. A felek nevét feltüntető "MBI exkluzív termék" elnevezésű prospektus tartalmazta, hogy finanszírozási program kerül értékesítésre többszörös állami támogatással. A tájékoztatás biztos otthonhoz jutási lehetőségről, 5 éves célirányos takarékoskodás után kedvező, életbiztosítással fedezett lakásépítési hitelről, átlagon felőli hozamról, adómegtakarítás révén jelentkező állami lakásépítési támogatásról és életbiztosítási adókedvezményről adott információt. Szóban került megemlítésre, hogy az ajánlott termékkel 5 év után egyszerű módon, 15 éves futamidőre lakáshitelhez lehet jutni, amelyből a fogyasztó milliókat takaríthat meg. Miután a II.r. alperes az 1995. évi XCVI. törvény alapján hitelt nem nyújthatott, a hitelnyújtást a II.r. felperes valamely bankkal kötött szerződéssel kívánta megoldani. A Creditanstalt Bank Ausztria Hungary Rt-vel 1998. február 23-án kötötte meg azt a szerződést, amely szerint a később kidolgozandó konstrukció alapján ez a pénzintézet fogja nyújtani a maximum 4.000.000 Ft-ig terjedő 15 éves futamidejű, hosszú lejáratú kölcsönt. A megállapodásból kitűnően a bank minden hitelnyújtás előtt bonitás-vizsgálatot fog végezni. A hitelhez jutás részletes feltételeit a bank 1998 őszén határozta meg. A fogyasztók ezt követően szereztek tudomást arról, hogy a hitelnyújtáshoz pontos, késedelem nélküli teljesítés és 30% önerő szükséges, ezen felül biztosítékként leköthető a hitelfelvevő ingatlanának 50%-a, illetve kezes is kérhető, továbbá fedezetként egyéb feltételek is szükségesek lehetnek.

Az alperes az 1999. május 10-én kelt Vj-168/1998/78. számú határozatában megállapította, hogy a felperesek a fogyasztói döntés tisztességtelen befolyására alkalmas magatartást tanúsítottak azzal, hogy

  • -

    biztos - életbiztosítás fedezete melletti - lakáshitelhez jutás lehetőségét,

  • -

    többszörös állami támogatást és átlagon felüli hozamot ígértek, valamint

  • -

    1998. február 23-tól nem tájékoztatták a fogyasztókat a hitelhez jutás általuk ismert feltételeiről.

E miatt a felpereseket egyenként 3 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. A határozat indokolásában foglaltak szerint a fogyasztóknak adott információ a finanszírozási programban olyan kidolgozott termékről szólt, amely a megkötendő életbiztosítás fedezete melletti biztos lakáshitelhez jutást ígért úgy, hogy a fogyasztók a hosszú távú takarékoskodás, vagy hitelhez jutás között szabadon választhattak. Ez a magatartás a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 8. § (2) bekezdésének alpontjába ütközött, mert a II.r. felperes nem rendelkezett olyan termékkel, illetve jogi lehetőségekkel, amelyek a fogyasztók szempontjából lényeges, életbiztosítás fedezete melletti biztos hitelhez jutást garantáltak volna. 1998. februárig a lakáshoz jutás feltételeként szolgáló hitelígéret mögött egyáltalán nem állt bank, amikor pedig sikerült a banki partnert megtalálni, a vele kötött szerződés sem garantálta a tájékoztatás szerinti egyedüli életbiztosítási fedezetre nyújtott hitelt. 1998. február 23-a után a felperesek elhallgatták az ígértnél terhesebb feltételekkel hitelt nyújtó bank kilétét. Az alperes megtévesztésre alkalmasnak találta az igénybe vehető állami támogatás kilátásba helyezését. Közismert állami támogatás a szavak mindennapi értelmében használt jelentés szerint a hitel felvételéhez kapcsolódóan a lakáscélú támogatás, amelyet hitelintézetek folyósítanak. Az állami támogatás lehetősége és annak ígérete a fogyasztók anyagi terheit és döntését jelentősen befolyásolja, ennek helyettesítésére az életbiztosítási díj után igényelhető adókedvezmény vagy más adójóváírás nem alkalmas. Valótlan tájékoztatásnak tekintette az alperes az életbiztosítási díjak átlagon felüli hozamára vonatkozó ígéretet. Miután a fogyasztók 1999. január 1-je óta tudomást szerezhetnek a már megismert bank által nyújtott hitelfelvétel lényeges és egyben szokásos feltételeiről, a felperesek jogsértését 1998. december 31-ig bezáróan állapította meg. A bírság mértékét a Tpvt. 78. § (1) bekezdése alapján határozta meg.

A felperesek keresetükben az alperes határozatának akként történő megváltoztatását kérték, hogy a bíróság - a bírság megfizetése alóli mentesítésük mellett - állapítsa meg azt, hogy jogsértést nem valósítottak meg.

Az alperes ellenkérelme az ítélet helybenhagyására irányult.

Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát megváltoztatta és a többszörös állami támogatás kivételével a jogsértések megállapítását mellőzte, egyben a bírság összegét fejenként 500 ezer forintra szállította le, az ezt meghaladó kereset elutasítása mellett. Megállapította, hogy a felperesek által ajánlott konstrukció az alperes helytálló megállapítása szerint két piacra - az életbiztosítás és a lakáshitel piacára - terjedt ki, így nem fogadta el a II.r. felperesnek a piaczavarás hiányát állító érvelését. A lefolytatott bizonyítás adatai alapján megállapította, hogy a II.r. felperessel kötött életbiztosítási szerződés teljesítése esetén a hitelt nyújtó pénzintézet felkutatására kiterjedő kötelezettség és a garanciát adó teljesítőképesség miatt valós tartalommal bírt az az ígéret, hogy a fogyasztó biztosan lakáshitelhez juthat. Nem volt valótlan az az állítás sem, amely az átlagon felüli hozamról szólt. Az 1998. február 23-tól érvényesülő hitelnyújtás feltételeiről a felperesek valóban nem tájékoztatták a fogyasztókat és ezzel mulasztást követtek el, azonban alappal nem állítható, hogy ez a mulasztás a fogyasztói döntéseket befolyásolta volna. A fogyasztói tájékoztatások jogszerűségének megítélése során valamennyi információforrást figyelembe kellett venni. Így a prospektusok tartalmát, a fogyasztói kérdésekkel befolyásolt szóbeli információt és a hot-line telefonvonalon beszerezhető ismeretanyagot értékelve azt állapította meg, hogy a felperesek a biztos lakáshitelhez jutást az átlagon felüli hozam ígéretével és a már ismert hitelfeltételek elhallgatásával jogsértést nem követtek el. Megállapította, hogy a lakáshitelhez kapcsolt állami támogatás fogyasztói tudatban kialakult értelmezése a perbeli konstrukcióval nem egyezett, e miatt annak ígérete versenyjogsértő volt.

A Tpvt. 78. § (2) bekezdése alapján a bírság összegét mérsékelte, miután a felperesek jogsértését csak részben látta megállapíthatónak.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes és a II.r. felperes fellebbezett. Az I.r. felperes fellebbezési ellenkérelme az ítélet helybenhagyására irányult, egyebekben a II.r. felperes felperes fellebbezését támogatta.

Az alperes fellebbezésében az ítélet megváltoztatását és a kereset teljes egészében történő elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által meghallgatott tanúk nem az adott termékről, hanem általában az életbiztosításról és a hasonló konstrukciójú termékekről nyilatkoztak. Az 1998. február 23-án megkötött szerződés alapján a bank nem vállalta és nem is vállalhatta, hogy a II.r. felperessel szerződést kötő személyeknek minden esetben hitelt nyújt, holott a fogyasztói döntés nem egyszerűen egy biztosítási szerződés megkötésére irányult, hanem egy olyan biztosítási szerződés megkötésére, amely alapján minden esetben lakáshitelt lehet fel venni a banktól. A felperesek a hitelhez jutás lehetőségét biztosra ígérve nem közölték a hitelfelvételhez fűződő feltételeket. Nem volt megalapozott az átlagon felüli hozamra vonatkozó megállapítás sem, mert más biztosítókkal történt összehasonlítás alapján az ígért hozam nem haladta meg az átlagot. A bankkal kötött szerződést a fogyasztókkal nem ismertették meg 1998. decemberéig, ezáltal elhallgatták az ígértnél terhesebb feltételekkel hitelt nyújtó bank létét és valós feltételeit.

A II.r. felperes fellebbezésében az ítélet megváltoztatása mellett a keresetében foglaltaknak megfelelő döntés meghozatalát kérte. Álláspontja az volt, hogy az életbiztosítást lakáshitellel kombináló biztosítási termékhez kapcsolódó állami támogatás az adótörvények szerinti adókedvezmények formájában valósult meg, így az állami támogatás ígéretével jogsértést nem követett el.

Az alperes fellebbezése alapos, a II.r. felperes fellebbezése nem alapos.

Az elsőfokú bíróság a per eldöntése szempontjából jelentős tényállást helytállóan állapította meg, azonban az abból levont jogi következtetését a Legfelsőbb Bíróság nem osztja. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperesek egyeztetett tájékoztatásuk tartalmáért versenyjogi felelősséggel tartoznak. Tévedett azonban akkor, amikor a jogsértést csupán a többszörös állami támogatás ígéretében látta megvalósulni. Az irányadó tényállás szerint a perbeli - életbiztosítással vegyes - lakáshitelszerződés mögött 1996 őszétől, a termék értékesítésétől kezdődően 1998. február 23-ig, a Creditanstalt Bank Austria Hungary Rt-vel a szerződés megkötéséig nem állt lakáshitelt nyújtó bank. Ezen szerződés megkötését kővetően pedig a fogyasztók csak 1999. január 1-jétől szerezhettek tudomást a hitelnyújtás reájuk vonatkozó valamennyi feltételéről. Önmagában tehát azzal, hogy a felperes olyan életbiztosítást és lakáshitel-konstrukciót forgalmazott, amellyel nem rendelkezett - banki háttér hiányában - a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a/ pontja alapján alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére.

A Tpvt. 8. § (2) bekezdése értelmében megvalósul a versenyjogsértés a valótlan tényállítással, a valós tény megtévesztésre módon való állításával, illetőleg bármilyen megtévesztésre objektíve alkalmas tájékoztatással. Ez megvalósulhat nem csak aktív tényállítással, hanem a termék egyes tulajdonságainak elhallgatásával is. Ebből következően az adott magatartás versenyjogi megítélése szempontjából konkrét megtévesztés nélkül is megvalósulhat a jogsértés, amennyiben az objektíve is megállapítható. Azok a magatartások jogsértőek, amelyek megtévesztően befolyásolják a fogyasztói döntés szabadságát, ezáltal a piaci viszonyokat és piaczavaró hatást fejtenek ki. Ezzel szemben a perbeli biztosítással vegyes lakáshitel konstrukció igénybevételére vonatkozó megfelelő tájékoztatás esetén nem lett volna megállapítható a fogyasztói döntés tisztességtelen befolyásolása.

Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a fogyasztók nem csak a prospektusok tartalmából, a szóbeli beszélgetés, információ és a hot-line telefonvonalon is beszerezhető ismeretanyag alapján szabadon dönthettek a termék vásárlásáról. Nem állítható azonban, hogy mindezekből a fogyasztó a hitelnyújtás összes valódi feltételét megismerhette, mert a fogyasztó 1998. február 23-ig a hitelnyújtó bankot és a hitelnyújtás feltételeit nem ismerhette meg 1998. év végéig, ezt követően sem kapott teljes tájékoztatást a hitelfelvétel lehetőségeiről és feltételeiről. Ez önmagában alkalmas volt a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a/ pontja szerinti jogsértés megállapításához, még akkor is, ha az életbiztosítási szerződés feltételeinek teljesítése után 5 évvel vált esedékessé a hitel felvétele. A banki háttérnek már a termék értékesítésének megkezdésekor, 1996 őszén rendelkezésre kellett volna állama, a felperesek mindenre kiterjedő tájékoztatása mellett.

Nem volt megalapozott az a megállapítás, hogy az átlagon felüli hozam ígéretével a felperesek a fogyasztókat nem tévesztették meg. Az alperes a versenyfelügyelete eljárás során megállapította, hogy a II.r. felperes által elért és a fogyasztók javára jóváírt hozamok nem haladták meg az átlagot, ennek ellenkezőjét a perben a felperesek nem bizonyították. Alaptalan volt a II.r. felperes fellebbezése az állami támogatással kapcsolatos döntés vonatkozásában is. Ezzel összefüggésben az elsőfokú bíróság a Tpvt. 9. §-ának alkalmazásával helyesen állapította meg, hogy a lakáshitelhez kapcsolt állami támogatás fogyasztói tudatban kialakult formája a perbeli konstrukcióhoz nem párosult. A lakáshitelhez kapcsolódó állami támogatás fogalmának a mindennapi életben elfogadott jelentése nem azonos a hitel felvétele miatt igénybe vehető adókedvezmények fogalmával.

Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a felperesek keresetét elutasította, mert az alperes felülvizsgálni kért határozata nem sértett jogszabályt.

Az első fokú és a fellebbezési eljárásban is pervesztes felpereseket a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 78. §-a és 82. §-a alapján kötelezte perköltség viselésére.

A perköltség összegénél az alperest képviselő ügyvéd munkadíját és az ügy nehézségéhez igazodóan kifejtett munka mennyiségét és színvonalát értékelte.

A II.r. felperes fellebbezésére tárgyi illetékfeljegyzése joga ellenére a szükséges fellebbezési eljárási illetéket lerótta, ezért a Legfelsőbb Bíróság a felpereseket csupán a tárgyi illetékfeljegyzése jog folytán le nem rótt kereseti illeték megfizetésére kötelezte a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján.

Budapest, 2003. évi április hó 23. napján

Kapcsolódó anyagok

CímDátum
Vj-168/1998/781999.05.10.