Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-130/2006/239

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a

  • Strabag Építő Zrt. (Budapest),

  • EGÚT Egri Útépítő Zrt. (Eger),

  • Swietelsky Építő Kft. (Budapest),

  • Colas Dunántúli Út- és Vasútépítő Zrt. (Zalaegerszeg), és

  • HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Abasár)

eljárás alá vontak ellen a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának megsértése miatt indult eljárás során tartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy a Strabag Építő Zrt., az EGÚT Egri Útépítő Zrt. és a HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a gazdasági verseny korlátozására alkalmas, egységes és folyamatos magatartást tanúsított, amikor 2002-től 2006-ig több Heves és Nógrád megyei út- és hídépítési, illetve felújítási közbeszerzési pályázat, így a

  • Heves Megyei Állami Közútkezelő Kht. által a 25. út, illetve a 3204. számú út Nagyfüged és Tarnaméra szakaszok építése, felújítása;

  • Nagyréde, Külterületi mezőgazdasági út építése;

  • Salgótarjáni utak felújítása;

  • Eger megyei jogú város helyi járdafelújítások, járda- és parkoló építések és helyi közutak felújítási munkái;

  • Balassagyarmat, Kondor Ernő út kiépítése;

  • Balassagyarmat közigazgatási területén útburkolat- felújítási munkák elvégzése;

  • Verpelét, Ifjúság, Petőfi, Hegy és Kisfaludy utak burkolatának megerősítése;

  • Heves, Hevesi József és Cserkész út építése;

  • Eger, Szt. Miklós városrész rehabilitációja, 1. komponens;

  • Heves belterületén Móra F., Damjanich utak építése, Erkel F., Zrínyi, Dobó, Fáy, Szabadság, Széchenyi utak és Heves ipari park területén burkolat felújítása;

  • Bükkszenterzsébet, Béke út;

  • Verpelét, Akácfa, Deák, Dimitrov és Vörösmarty utak felújítása, valamint a Dózsa György út felújítása

kapcsán felosztották egymás között a piacot és rögzítették az eladási áraikat.

A Versenytanács megállapítja továbbá, hogy a Colas Dunántúli Út- és Vasútépítő Zrt. és a HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a gazdasági verseny korlátozására alkalmas magatartást tanúsított, amikor a Heves Város Önkormányzata által Heves Vásártér út útépítési munkái kapcsán kiírt tenderhez kötődően rögzítették az eladási áraikat.

A Versenytanács kötelezi a Strabag Építő Zrt.-t 1.700.000.000.-, azaz egymilliárd-hétszázmillió forint, az EGÚT Egri Útépítő Zrt.-t 1.200.000.000.-, azaz egymilliárd-kettőszázmillió forint, és a Colas Dunántúli Út- és Vasútépítő Zrt.-t 6.000.000.-, azaz hatmillió forint bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított harminc napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557-00000000 számú bírságbevételi számlája javára köteles megfizetni.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított harminc napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

A Versenytanács meghozta az alábbi

végzést

A Versenytanács az eljárást a Swietelsky Építő Kft-vel szemben megszünteti.

A Versenytanács a Nógrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. által út-, és hídépítések és felújítások tárgyában kiírt közbeszerzési eljárások kapcsán az eljárást megszünteti a Strabag Építő Zrt-vel, az EGÚT Egri Útépítő Zrt-vel, a Colas Dunántúli Út- és Vasútépítő Zrt-vel, illetve a HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-vel szemben.

A végzéssel szemben a közléstől számított 8 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó, de a Fővárosi Bírósághoz címzett jogorvoslati kérelemmel lehet élni.

Indokolás

A határozat és végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.