Vj-125/2000/37

Vj-125/2000/37

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa dr. Füredi Katalin ügyvéd (Gárdos, Benke, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda, 1056 Budapest, Havas u. 6.) által képviselt SBS Magyarországi Befektetési Kft (I. rendű) és az SBS Broadcasting System S.A. (II. rendű) eljárás alá vont vállalkozások ellen a Gazdasági Versenyhivatal által összefonódás engedélyezési kérelem elmulasztása miatt indított eljárásban - tárgyaláson - meghozta a következő

határozatot

  • 1)

    A Versenytanács megállapítja, hogy az I. rendű eljárás alá vont vállalkozás elmulasztott engedélyt kérni a Gazdasági Versenyhivataltól a Budapesti Kommunikációs Rt felett 2000. február 21-én a részvények száz százalékos megszerzésével megvalósított összefonódáshoz.

  • 2)

    A Versenytanács engedélyezi, hogy az I. rendű eljárás alá vont vállalkozás irányítást szerezzen a Budapesti Kommunikációs Rt felett.

  • 3)

    A kérelem benyújtásának elmulasztása miatt az I. rendű eljárás alá vont vállalkozással szemben 1.500.000 Ft (azaz: egymillió ötszázezer forint) bírságot szab ki, melyet a határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül köteles a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 sz. bírságbevételi számlájára megfizetni.

  • 4)

    Kötelezi az I. rendű eljárás alá vont vállalkozást, hogy a határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül fizessen meg 500.000 Ft (azaz: ötszázezer forint) eljárási díjat a Gazdasági Versenyhivatal 1032000-01037571 sz. eljárási díjbevételi számla javára.

  • 5)

    A II. rendű eljárás alá vont vállalkozással szemben az eljárást megszünteti.

  • 6)

    E határozat felülvizsgálatát az eljárás alá vont vállalkozások - továbbá a 2) pont tekintetében a Budapesti Kommunikációs Rt - a kézbesítéstől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel kérhetik, melynek a bírság és az eljárási díj megfizetésére halasztó hatálya van.

Indoklás

I.

A Gazdasági Versenyhivatal a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 67. § (3) bekezdése alapján, miután tudomására jutott, hogy az SBS Magyarországi Befektetési Kft (a továbbiakban: SBS Magyarország) tulajdonába került a Budapesti Kommunikációs Rt (a továbbiakban: BK Rt) részvényeinek 100 %-a, versenyfelügyeleti eljárást indított annak vizsgálatára, hogy az I. rendű eljárás alá vont vállalkozás elmulasztott-e a Tpvt. VI. fejezetében foglalt rendelkezések alapján a részvényvásárláshoz engedélyt kérni. Az eljárás folyamán beszerzett adatok szerint felmerült, hogy a BK RT, illetve a CME Programming Service Inc. és a CME Programming Services B.V. (a továbbiakban: CME csoport) egyéb magyarországi műsorszolgáltatási piaci érdekeltségei - magyarországi sugárzásra vonatozó filmjogok - feletti irányítást az SBS Magyarország, illetve anyavállalata az SBS Broadcasting System S.A. (a továbbiakban: SBS Broadcasting) együttesen szerezte meg. Ezért az eljárás ez utóbbi társaságra is kiterjedésre került.

II.

Az SBS Broadcasting luxemburgi székhelyű társaság, mely több országban rendelkezik leányvállalatokkal.
Magyarországon az alábbi érdekeltségei vannak

  • -

    közvetlen irányítása alá tartozik az 1999. novemberében alapított SBS Magyarország holding társaság,

  • -

    a holding száz százalékos tulajdonában álló VIDEOVOX Stúdió Kft., mely a BK RT részére nyújtott szolgáltatásokból, illetve egyéb tevékenységek révén 1999. évben 317 millió Ft nettó árbevételt realizált,

  • -

    61,5 %-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik a TV 2 országos televíziós csatornát üzemeltető MTM-SBS Televízió Rt-ben, melynek 1999. évi nettó árbevétele 13 milliárd Ft volt.

A BK RT-t 1993. évben alapították, tulajdonosa 1997-től a CME Hungary B.V., mely a CME vállalkozás csoport tagja. Alapvető tevékenysége a kábel, illetve műholdas sugárzású TV3 televíziós csatorna üzemeltetése volt, 1999. évben 1,2 milliárd Ft nettó árbevételt ért el.
A BK RT. műsorkínálatának jelentős része a CME csoport által biztosított film sugárzási jogokból állt, amelyet a Filmfelhasználási Szerződés engedélyezett számára. (13/A. irat).

III.

2000. február 21-én a BK RT. tulajdonosával a CME Hungary B.V. hollandiai társasággal az SBS Magyarország Részvény Adásvételi szerződést kötött, mely értelmében megvásárolta a BK RT részvényeinek 100 %-át. A szerződés 2.2.1. pontjában a felek rögzítették, hogy a vételárat a programjogok, illetve a CME-vel kapcsolatos kötelezettségek nélkül állapították meg.
A szerződés 1.1 pontja szerint a CME programokkal kapcsolatos vagyontárgyairól a Filmjogok Értékesítési Szerződése rendelkezik.
A szerződés a zárás részeként tartalmazza (2.2.9.1. pont), hogy az eladó a BK RT. működését hatályosan megszünteti a zárás napján éjfélig.

A CME csoport két tagja és az SBS Broadcasting szintén 2000. február 21-én Filmjogok Értékesítési Szerződést kötött, mely szerint a Magyarország területére szóló, televíziós sugárzási jogot biztosító filmjogi szerződéseket a kapcsolódó jogokkal és kötelezettségekkel együtt a CME csoport engedményezte, illetve alhasznosítási jogot adott az SBS Broadcasting számára, illetve a CME hozzájárulásával az SBS Broadcasting által kijelölt személy részére. A szerződés nem említi e személyeket, azonban bevezetőjében célként a TV 2-n és az RTL Klubon történő sugárzást jelöli meg.
A BK RT 2000. február 21-én megtartott közgyűlése határozatot hozott arról, hogy a működésüket aznap 19 óra 30 perckor megszüntetik.
Ezen a napon az ORTT-nek és az Antenna Hungária Rt-nek is bejelentették a TV3 műsorszolgáltatási tevékenységének megszüntetését.

A Magyarországi sugárzásra vonatkozó filmjogokat a CME csoport - a II. rendű eljárás alá vont vállalkozás nyilatkozata szerint - visszavonta a BK RT-től, melynek bizonyítékaként a BK RT és a CME közti Filmfelhasználási Szerződés, valamint a Filmjogok Értékesítési Szerződés mellékleteiben szereplő stúdiók/értékesítők nagyobb hányadának azonosságát említi, amely azonban a konkrét filmek megnevezését nem tartalmazza. A visszavonás időpontjára vonatkozóan információt nem tudott adni.

IV.

A Tpvt. 71.§ alapján készített jelentésben a vizsgáló érintett piacként a szabad hozzáférésű - előfizetést nem igénylő - általános tartalmat biztosító, magyar nyelvű televíziós műsorszolgáltatás piacát határozta meg. E piacot - a rendelkezésre álló 1999. évi reklámbevételek alapján számítva - erős koncentráció jellemzi. A két meghatározó piaci részesedéssel rendelkező szereplő egyike a TV2 csatornát üzemeltető MTM-SBS Rt. A piac további három résztvevője - köztük a BK RT is - viszonylag alacsony részesedésű. A BK RT tulajdonosa - gazdasági okok miatt - a magyarországi piacról való kivonulást határozta el.
Az eljárásban feltárt tények alapján a vizsgáló annak megállapítását indítványozta, hogy

  • -

    az érintett piacon az eljárás alá vont vállalkozások a BK. RT részvényeinek, illetve a magyarországi vetítésre alkalmas filmjogok megvásárlásával közösen olyan vállalkozás- résznek minősülő eszközök és jogok tulajdonát szerezték meg, amely az SBS Broadcasting irányítása alatt álló MTM-SBS Rt rendelkezésére álló eszközök és jogok együttesével elégséges feltétele a piaci tevékenység végzésének.
    E tranzakció a Tpvt. VI. fejezetében foglalt előírások szerint engedélykérési kötelezettség alá tartozó összefonódásnak minősül, melyhez az I. és II. rendű eljárás alá vont vállalkozás elmulasztott engedélyt kérni,

  • -

    az engedélykérés elmulasztása miatt 1.500.000 Ft bírság kerüljön kiszabásra,

  • -

    az összefonódás utólagos engedélyezését arra tekintettel, hogy a közös irányításszerzéssel a koncentráció ugyan a CME csoport magyar műsorszolgáltatási piacról való kivonulásához viszonyítva némileg nagyobb mértékben növekedett, de a tranzakció révén fontos eszközök megmaradtak a piacon, amelyek a fogyasztók számára értékes tartalom eljuttatását lehetővé tették.

V.

A Versenytanács a Tpvt. 73.§-a alapján tárgyalást tűzött ki, amelyről az eljárás alá vont vállalkozások képviselőjét értékesítette, a vizsgálati jelentés, valamint a vizsgálati jelentésre az eljárás alá vontak képviselőjének észrevételeire tett vizsgálói álláspontot tartalmazó feljegyzés megküldésével.

Az I. és II. rendű képviselője észrevételeiben hangsúlyozta, hogy álláspontja szerint

  • -

    a BK RT részvényeinek megvásárlása - ahogyan azt a vizsgálati eljárás során is kifejtette - a Tpvt. alapján nem minősül összefonódásnak, mert az tartalmilag csupán vagyontárgyak megvételét jelentette, az RT a részvényátruházás előtt beszüntette műsorszolgáltatási tevékenységét;

  • -

    filmjogok vásárlása egy műsorszolgáltató társaság számára szokásos napi üzleti tevékenység. A filmjogok területén kínálati piac van, mely azt jelenti, hogy az SBS csoport a CME-től vásárolt filmjogokhoz hasonló összetételűeket bármely más gyártótól vagy forgalmazótól megvehetett volna, amely nem minősülne vállalkozás-rész megszerzésének. Így elfogadhatatlan az a vizsgálati jelentés szerinti következtetés, mely az eladó személyétől teszi függővé a vagyontömeg üzletágnak való minősítését. A filmjogok megvásárlása, miután ahhoz kapcsolódóan kimutatható forgalom nem volt, nem tekinthető vállalkozás-résznek.

  • -

    az SBS vállalkozás csoport egyes tagjai eltérő tevékenységet folytatnak, a különböző társaságok nem minősülnek egy vállalkozásnak. Ezért a különböző tagok által a BK RT részvényeinek megvásárlása , illetve az SBS Broadcasting részéről a magyarországi sugárzásra szóló filmjogok megszerzése együttesen - az azonos vállalkozás csoportra történő hivatkozással - sem tekinthető összefonódásnak.

  • -

    a két eljárás alá vont vállalkozás által megvalósított tranzakció a köztünk fennálló anya- és leányvállalati kapcsolat miatt önmagában nem minősíthető közös irányításszerzésnek.

  • -

    a filmjogok megvásárlása és a BK RT részvényeinek megszerzése nem tette lehetővé az SBS csoport számára a CME csoport magyarországi piacának megszerzését, miután a piaci részesedés szempontjából meghatározó reklám bevételek általában nem a közvetlen hozzáférésű csatornákhoz - mint amilyen az SBS csoporthoz tartozó TV2 is - kerültek át.

  • -

    előzőekre tekintettel az I. és II. rendű eljárás alá vont vállalkozás által végrehajtott tranzakciók nem tartoztak engedély kérési kötelezettség alá. Ezért az eljárás megszüntetését kérte.

  • -

    amennyiben a Versenytanács a jogsértést mégis megállapítaná, úgy az indítványozott bírság összegének mérséklését kéri, miután az eljárás alá vont vállalkozások azt vélelmezték, hogy tranzakciók nem tartoznak engedélykérési kötelezettség alá.

VI.

A Versenytanács álláspontja szerint a Tpvt. 23.§-ában foglalt előírások alapján egyértelmű, hogy amennyiben egy vállalkozás egy másik vállalkozás többségi szavazati jogot biztosító részvényeit megszerzi, irányítást szerez a másik vállalkozás felett, amely összefonódásnak minősül.
A törvény a 24. §-ban meghatározott feltételek fennállása esetén minden egyes összefonódásra vonatkozóan engedélykérési kötelezettséget ír elő. Azt, hogy egy adott, a törvény szerint összefonódásnak minősülő tranzakciónak van-e és milyen mértékű piaci hatása a Gazdasági Versenyhivatal az engedélyezési eljárás keretében vizsgálja és a ténylegesen folytatott üzleti tevékenység gazdasági versenyre gyakorolt hatása alapján dönt az összefonódás engedélyezéséről, vagy megtagadásáról.

Jelen eljárásban - a becsatolt Részvény Adásvételi Szerződés alapján - vitathatatlan tény, hogy az SBS Magyarország a Tpvt. 23.§ (1) bekezdés b) és (2) bekezdés a) pontja szerint irányítást szerzett a BK RT felett, amely vállalkozások összefonódásának minősül.
Az összefonódáshoz a Tpvt. 24.§ (1) bekezdése szerint a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kell kérni, mert

  • -

    a 26.§ szerint közvetlenül résztvevő vállalkozások (SBS Magyarország és a BK RT), valamint a közvetetten résztvevők (a VIDEOVOX Stúdió Kft és az MTM - SBS Televízió RT) előző évi nettó árbevétele meghaladta a tíz milliárd forintot, 14,5 milliárd Ft volt; és

  • -

    az irányítás alá kerülő BK RT 1999. évben 1,2 milliárd Ft, azaz ötszáz millió forintnál magasabb nettó árbevételt realizált.

Előzőekre tekintettel a Versenytanács megállapította, hogy I. rendű eljárás alá vont vállalkozás elmulasztott engedélyt kérni a Gazdasági Versenyhivataltól a BK RT felett irányításszerzéshez.

A Versenytanács elfogadta az eljárás alá vont vállalkozások azon álláspontját, hogy a filmjogok megszerzése - miután ahhoz egyértelműen kimutatható forgalom nem volt kapcsolható - nem minősül vállalkozás-résznek, erre tekintettel II. rendű eljárás alá vont vállalkozással szemben az eljárást megszüntette.

Úgy ítélte meg azonban a Versenytanács, hogy a filmjogok megszerzését a BK RT felett - a Tpvt. előírásai szerint - egyértelműen megvalósult irányításszerzés piaci hatásainak körében szükséges értékelni, ugyanis a jelentős értékű filmjogok, amelyek előzőleg a BK RT vagyonrészét képezték, az összefonódással egyidőben kerültek a közvetett résztvevő SBS Broadcasting révén az SBS csoport tulajdonába, mely a TV2 televíziós csatorna üzemeltetőjeként versenytársa volt a TV 3-t üzemeltető BK RT-nek.
A BK RT műsor sugárzási szolgáltatásának megszüntetésével egyidőben a filmek vetítési joga bizonyos részben az SBS csoporthoz tartozó MTM-SBS RT-hez, azaz a TV2 csatornához került át, erősítve ezáltal a szabad hozzáférésű, általános tartalmat biztosító, magyar nyelvű televíziós műsorszolgáltatás piacán addig is fennálló erős piaci helyzetét.

A Versenytanács - elfogadva a vizsgálati jelentésnek a piac szerkezetére gyakorolt hatásvizsgálatát - úgy ítélte meg, hogy az ugyan növeli ( a reklám bevételek alapján számolt) koncentrációt, a növekedés azonban - figyelembevéve, hogy a BK RT korábbi reklám bevételei nem a magas piaci részesedésű közvetlen hozzáférésű csatornákhoz kerültek át - csekély mértékű, különösen ahhoz képest, hogy a koncentráció a CME csoport érdekeltségeinek piacról való teljes kivonulása esetén is emelkedett volna. Másoldalról azt a tényt, hogy a BK Rt eszközei megmaradtak a piacon, s így a fogyasztókhoz a korábbi műsor tartalom, legalábbis részben eljuthat, a Versenytanács az összefonódás olyan előnyeként értékelte, amely mindenképpen ellensúlyozza a koncentráció növekedéséből eredő hátrányt.

Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77.§ (1) bekezdésének b) pontja szerinti határozatában az összefonódást - a vizsgálói indítvánnyal egyezően - a Tpvt. 30.§ (2) bekezdésében foglaltak alapján engedélyezte.

VII.

A Tpvt. 28.§ (2) bekezdése szerint az összefonódás engedélyezése iránti kérelmet az irányításszerzést eredményező szerződés megkötését követő 8 napon belül kell a Gazdasági Versenyhivatalhoz benyújtani. A mulasztás első napja - a Részvény Adásvételi Szerződés aláírásának időpontja alapján - 2000. március 1-je, a hivatali vizsgálat pedig 2000. július 28-án indult meg. A két időpont közti időszakra vonatkozóan - 150 napra - a Tpvt. 79.§-a alapján legfeljebb napi tízezer forint, azaz jelen eljárásban 1.500.000 Ft összegű bírság szabható ki.

A Versenytanács a bírság összegét a maximális összegben határozta meg, miután a Részvény Adásvételi Szerződés is utal a versenyhatósági engedély esetleges szükségességére, melyre a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese is, az eljárás megindítását megelőzően, levélben felhívta az SBS csoporthoz tartozó MTM-SBS RT figyelmét; s ugyanakkor egyéb, a bírság összeg mérséklésére okot adó körülményt nem talált.

A Tpvt. 62.§ (2) bekezdése szerint, ha a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés b) pontja alkalmazásával a vállalkozások összefonódását engedélyezi, egyúttal köteleznie kell az eljárás alá vont vállalkozást az eljárási díj megfizetésére. Ez alapján kötelezte a Versenytanács az engedélykérést elmulasztó I. rendű eljárás alá vont vállalkozást a Tpvt. 62.§ (1) bekezdésében meghatározott 500.000 Ft összegű eljárási díj megfizetésére.





A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a Tpvt. 83.§ (1) és (2) bekezdései alapján kérhetik.

Budapest, 2001. április 17.

Fógel Jánosné dr. sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Szabó Györgyi