Vj-216/2000/9

Vj-216/2000/9

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a G aál, Molnár & Ferenczy Ügyvédi Iroda (1072 Budapest, Rákóczi út 42., Ügyintézők: dr. Molnár István János, dr. Molnár-Bíró György ügyvédek) által képviselt VIVENDI Environnement S.A. és az Electricité de France kérelmezőknek vállalkozások összefonódásának engedélyezésére indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a kérelmezők közösen irányítást szerezzenek a Prometheus Tüzeléstechnikai Rt felett.

E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel kérhetik.

Indoklás

I.

A kérelmezők meghatározott energiaszolgáltatási tevékenységeik egyesítése céljából a 2000. december 4-én aláírt Részvényesi Megállapodásban és Szindikátusi Szerződésben foglalt tranzakció sorozattal megalapították a közös irányításuk alá tartozó Dalkia Holding, Dalkia Offre Global, Dalkia Investissement, valamint a Dalkia International vállalkozásokat. A Dalkia International társaság irányítása alá került a Magyarországon működő Prometheus Tüzeléstechnikai Rt., melyet korábban közvetetten - a Dalkia SCA-n keresztül - a VIVENDI Environnement S.A. irányított.

A kérelmezők a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetében foglalt rendelkezések alapján a Prometheus Tüzeléstechnikai Rt feletti közös irányításszerzéshez, mint összefonódáshoz a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérték.

II.

A VIVENDI Environnement S.A. (a továbbiakban: VE) nemzetközi tőzsdéken jegyzett holdingtársaság, amely környezettel kapcsolatos komplex szolgáltatásokat nyújt a világ számos országában. Fő tevékenységei: a vízszolgáltatás, a szemétfeldolgozás és kezelés, az energia és energia hatékonysági szolgáltatás, valamint szállítási- és tömegközlekedési szolgáltatások.

A VE - a Dalkia SCA-n keresztül - közvetetten irányítja a Prometheus Tüzeléstechnikai Rt-t (a továbbiakban: Prometheus Rt).
A Prometheus Rt 1992-ben alakult, jogelődje a Prometheus Tüzeléstechnikai Vállalat volt, mely az olajtüzelés infrastrukturális hátterének megteremtésével foglalkozott.
Az Rt jelenleg közintézmények, lakóépületek, irodaházak és ipari létesítmények infrastrukturális szolgáltatásait - főként hőszolgáltatást - biztosítja, a feltételek kialakítása mellett a folyamatos üzemeltetést is ellátja. Ehhez kapcsolódó multiszervíz szolgáltatást végez, energetikailag hatékony megoldásokat ajánl és üzemeltet.
Az Rt 1999. évben 3,6 milliárd Ft nettó árbevételt ért el.

Az Rt az üzletrészek többségének tulajdonában irányítja

  • -

    a Dorog-Esztergom Erőmű Kft-t, mely hő- és hozzá kapcsolt villamos energia termeléssel 1999. évben 1,0 milliárd Ft nettó árbevételt ért el;

  • -

    a Promtávhő Kft-t, mely Dorog és Esztergom városok távhőszolgáltatását biztosítja, 1999. évi nettó árbevétele 468 millió Ft volt;

  • -

    valamint a Hódmezővásárhelyi Távfűtő Kft-t, mely hőtermelést és szolgáltatást végez, 1999. évben 286 millió Ft nettó árbevételt realizált.

Az Electricité de France (a továbbiakban: EdF) a Francia Köztársaság tulajdonában álló közszolgáltató, mely villamos energia termeléssel, szállítással és szolgáltatással is foglalkozik. A társaság tulajdonát képezik az Electricité de France International S.A. (a továbbiakban: EdFI) holding részvényei. Az EdFI irányítása alá tartoznak az EdF villamos energia termelés, energia átvitel és elosztás területein működő nemzetközi érdekeltségei.
Magyarországon az EdFI többségi tulajdonosa a DÉMÁSZ Rt-nek, mely Dél-Magyarország területét látja el villamos energiával, 1999. évi nettó árbevétele 51,3 milliárd Ft volt.

A DÉMÁSZ Rt irányítása alatt működik további hat vállalkozás, melyek közül kettő hőszolgáltatási tevékenységet végez, a többi Kft műszaki tervezéssel, tanácsadással foglalkozik, illetve a DÉMÁSZ Rt tevékenységéhez kapcsolódó kiegészítő (szerelési, javítási, karbantartó) szolgáltatásokat nyújt. 1999. évi együttes nettó árbevételük - az egymás közötti forgalom nélkül - 3,9 milliárd Ft volt.

III.

Az összefonódás résztvevőinek magyarországi érdekeltségei a távhő- valamint a villamos energia szolgáltatás és az energiahatékonysági szolgáltatás piacain folytatnak tevékenységet.
A villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVII. törvény és a távhőszolgáltatásról szóló 1998. évi XVIII. törvény szerint az egyes vállalkozások a Magyar Energia Hivatal által kiadott engedély alapján végezhetik a szolgáltatási tevékenységet, kizárólag az engedélyben meghatározott földrajzi területen, szolgáltatási kötelezettség mellett.
E törvények rendelkezései alapján a villamos- és távhő energiahordozók hatósági árát a Magyar Energia Hivatal közreműködésével a gazdasági miniszter állapítja meg és rendeletben hirdeti ki. Az 1997-től érvényes árszabályozási mechanizmus a hatályos rendeletek szerint 2004. december 31-ig van érvényben.

Az energiahatékonysági szolgáltatás egy új, nemzetközi viszonylatban egyre jobban tért hódító tevékenység. Ennek keretében az elsődleges szolgáltatótól származó energiahordozókat a hatékonysági szolgáltatást nyújtó vállalkozás a fogyasztó egyéni igényeinek megfelelő optimális energia fajtává - hőenergia, belsőleg elosztott áram, sűrített levegő, stb. - alakítja át, melyek állandó paramétereit fix díj ellenében biztosítja. A speciális energia előállító berendezések üzemeltetésén kívül teljes épületüzemeltetést és személyzeti szolgáltatást is kínálnak e vállalkozások. A fogyasztók jellemzően ipari üzemek és közintézmények, melyek energia felhasználásuk és egyéb üzemeltetési szolgáltatási igényeik "kiszervezésével" biztonságos, kiegyensúlyozott és hatékony ellátáshoz jutnak.
A magyar piacon e szolgáltatásokat országos méretekben kínálhatják a vállalkozások, a piac jelentős fejlődés előtt áll, melyet az energiapiaci liberalizáció serkenteni fog.
Az összefonódás résztvevői közül ilyen szolgáltatást közintézmények részére a Prometheus Rt és a Démász Rt irányítása alatt működő Kft-k nyújtanak, piaci részesedésük azonban alacsony, az öt százalékot sem éri el.

IV.

A Tpvt. 71.§ (1) bekezdése szerint készült jelentésben a vizsgáló a kérelem szerinti összefonódás engedélyezését indítványozta, figyelembe véve a Gazdasági Minisztérium véleményét is, mely szerint a közös irányítás szerzés a magyar energiapolitikai irányelvekkel nem ellentétes.

V.

A kérelem szerinti tranzakciók révén megalakuló, a VE és az EdF közös irányítása alá tartozó Dalkia International tulajdonába kerül a Prometheus Rt részvényeinek többsége. Ez a Tpvt. 23.§ (1) bekezdés b) és (2) bekezdés a) pontja alapján vállalkozások összefonódásának minősül, miután a Prometheus Rt a kérelmezők közös - közvetett - irányítása alá kerül.

Az összefonódás külföldön honos vállalkozások között jön létre, amelyre azonban a Tpvt. hatálya az 1.§ alapján kiterjed, mert az EdF vállalkozás csoport irányítása alatt is működnek olyan gazdasági társaságok, melyek a magyar piacon folytatják tevékenységüket, így az összefonódás hatása érvényesülhet a Magyar Köztársaság területén.

Az összefonódásban közvetlenül és közvetetten résztvevő vállalkozások együttes - az egymás közötti forgalom nélkül számított - 1999. évi nettó árbevétele Magyarországon meghaladta a tíz milliárd forintot - 60,6 milliárd Ft volt -; és a közös irányítás alá kerülő Prometheus Rt nettó árbevétele pedig több volt - 3,6 milliárd Ft - ötszáz millió forintnál, ezért az összefonódáshoz a Tpvt. - 24.§ (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kell kérni.

VI.

A Tpvt. 30.§ (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre, vagy nem erősít meg gazdasági erőfölényt, nem akadályozza meg a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (14.§) vagy annak jelentős részén.

Az összefonódással érintett vállalkozások a magyar piacon távhő- és villamos energia szolgáltatási tevékenységet végeznek a Magyar Energia Hivataltól kapott működési engedélyben meghatározott földrajzi térségekben. A két vállalkozás csoport azonos tevékenysége a távhőszolgáltatás, melyet azonban elkülönülő földrajzi területen folytatnak, ezért az irányításszerzésnek nincs érdemi versenyhatása.

Az energiahatékonysági szolgáltatások piacán az összefonódás résztvevőinek együttes részaránya alacsony, e szolgáltatási területre a versenytársak korlátozás nélkül beléphetnek, így a kérelem szerinti irányításszerzés következtében erőfölényes pozíció kialakulásának aggálya fel sem merül.

Mindezekre tekintettel a Versenytanács a kérelem szerinti összefonódást a Tpvt. 77.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatával - a vizsgálati indítvánnyal egyezően - a Tpvt. 30.§ (2) bekezdése alapján engedélyezte.

VII.

Az ügyfelek képviselőjük útján a tárgyalás mellőzését kérték, ezért a Versenytanács - a Tpvt. 74.§ (1) bekezdése alapján - tárgyaláson kívül határozott.

A kérelmezők az eljárás díját előzetesen megfizették, ezért arról rendelkezni nem kellett.
A határozat felülvizsgálatára vonatkozóan a Tpvt. 83.§ (1) és (2) bekezdései rendelkeznek.

Budapest, 2001. március 27.

Fógel Jánosné dr. sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
Vérné dr. Labát Éva sk.
Szabó Györgyi