Vj-64/2007/35

Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-64/2007/35.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyar Hipermarket Kereskedelmi Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

végzést

A Versenytanács az eljárást megszünteti, egyben - vállalásával egyezően - arra kötelezi az eljárás vont vállalkozást, hogy az általa forgalomba hozott azon kerékpárok, továbbá minden olyan termék esetén, amelyeknél a garancia feltétele, hogy a fogyasztók a gyártók/szállítók által megjelölt szakszervizet külön díjazás ellenében igénybe vegyék a termékek üzembe helyezése vagy műszaki felülvizsgálata céljából, erről a feltételről a konkrét termék árához kapcsolódóan a fogyasztókat számukra érzékelhető módon tájékoztatja reklámjaiban, és áruházaiban a termék eladási helyén és a vevőszolgálati pulton.

A végzés ellen a kézbesítéstől számított nyolc napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel élhet az eljárás vont vállalkozás.

Indokolás

A végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.

Kapcsolódó anyagok

CímDátum
Vj-64/2007/512009.01.22.
Vj-64/2007/352007.09.14.
Három kereskedelmi láncot büntetett meg a GVH2009.01.19.
Fogyasztóikat megtévesztő áruházláncok2007.11.05.