Vj-70/2008/21

Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-70/2008/21

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. (Bicske) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók döntésének tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárás során tartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított 2008. január 3. és 23. között megjelenő, az INTERSPAR áruházaira vonatkozó országos újságjaiban meghirdetett

  • (i)

    egyes termékek elérhetőségével kapcsolatban, továbbá

  • (ii)

    az OPUS tálas mixer vásárlásakor elérhető árkedvezményével kapcsolatban.

A Versenytanács kötelezi az eljárás alá vontat 1.000.000.- (egymillió) forint bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított harminc napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557-00000000 számú bírságbevételi számlája javára köteles megfizetni.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított harminc napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

Indokolás

A végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.

Kapcsolódó anyagok

CímDátum
Három kereskedelmi láncot büntetett meg a GVH2009.01.19.