a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja által meghirdetett tanulmányi pályázat eredményei

A GVH idén tizenharmadik alkalommal, a Versenykultúra Központ gondozásában pedig hatodszor hirdette meg a "Versenyjog Magyarországon és az EU-ban" elnevezésű tanulmányi versenyét, amely révén a résztvevő hallgatók átfogó ismereteket szerezhetnek a versenyjogról.

A meghirdetett 9 témakörből négyre érkeztek pályamunkák: egy pályázó választotta az állami / önkormányzati és a piaci magatartás elhatárolásának kérdését a közösségi és a magyar versenyjogban. Ugyancsak egy dolgozat foglalkozott a gazdasági válság: összefonódások és fúziókontroll (értékelő visszatekintés és elemzés) igen összetett témakörével, amelyen belül választási lehetőség alapján részletesebben 3 részterület: a kölcsönhatások, európai és magyar tendenciák, tapasztalatok; a leginkább érintett iparágak és az érintettség módja / mélysége; illetve a versenyhatóságok szerepe, az engedélyezési szempontrendszerek és azok esetleges módosulása vizsgálatára nyílt mód. Szintén egy pályázó adta be a fogyasztói döntéshozatali folyamat bemutatását vizsgáló dolgozatát, annak elemeinek az információs közgazdaságtan és / vagy a viselkedési gazdaságtan (behavioral economics) eredményeinek felhasználásával; és egy pályamunka érkezett a Római Egyezmény és a versenyfelügyeleti eljárás kapcsolatának (például a tisztességes eljárás követelménye, stb.) témakörében. Egy dolgozatot nem lehetett besorolni a kiírt témák közé, a GVH VKK ugyanakkor ezen pályázatot is a tanulmányi versenyen érvényesen indulónak fogadta el. Ebben az évben összesen tehát 5 pályamunka készült el a felhívásra.

A részvételi szabályok alapján 2008 óta van arra lehetőség, hogy két pályázó közösen készítsen és nyújtson be dolgozatot, a lehetőséggel - a korábbi évekkel ellentétben - idén nem éltek a hallgatók.

A pályázatokat az évek óta bevált értékelési rendszernek megfelelően két-két bíráló olvasta át, az általuk adott pontok összeadásával - és szükség esetén a bírálók egyeztetése alapján - alakult ki a végső sorrend. A bírálók mind a tartalmi (téma ismertetése, önálló gondolatok, újszerűség, jogesetek és szakirodalom feldolgozása, valamint tartalmi szerkezet-felépítés), és mind a formai (áttekinthetőség, szerkesztés, felhasznált forrásmunkák, jogesetek pontos hivatkozása) szempontokra figyelemmel voltak.

A nyertes pályázók magas összegű díjazásban részesülnek. Az első helyezett a verseny felhívásának megfelelően 400.000 Ft, a második helyezett 300.000 Ft, míg a harmadik helyezett 200.000 Ft díjazásban részesül (a díjak adó-és járulékkötelesek).

Az első helyezett Barta Péte r, az Eötvös Loránd Tudományegyetem joghallgatójának "Az állami / önkormányzati és a piaci magatartás elhatárolása a közösségi és a magyar versenyjogban" című, ugyanezen elnevezéssel meghirdetett témakörre benyújtott pályamunkája.

Második helyezést ért el Hrecska Renáta , a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója, "Fogyasztói döntéshozatali folyamat az információs közgazdaságtan és a viselkedési gazdaságtan eredményeinek tükrében" elnevezésű dolgozatával.

A harmadik helyen Bódis József végzett, aki szintén az Eötvös Loránd Tudományegyetem joghallgatója, "A ne bis in idem elve a versenyfelügyeleti eljárásokban" címet viselő, a pályázati témákhoz szigorúan nem illeszkedő művével.

Pályamunkát nyújtott be továbbá Rácz Diána és Szirányi Tamás .

Gratulálunk a nyerteseknek!