Komplex felmérések

.

Az úgynevezett komplex (átfogó) felmérések alapvetően négy, a GVH tevékenysége által érintett célcsoport körében készülnek. A célcsoportok között a lakosság mellett a vállalatvezetők, a jogásztársadalom tagjai és a gazdasági újságírók megkérdezésére kerül sor. A felmérések a kérdések széles körét fogják át, a gazdasági versennyel kapcsolatos attitűdtől kezdve, a GVH és feladatai ismertségén át a versenyhivatal munkájának megítélésével bezárólag. A komplex felmérések úgynevezett "szakértői" csoportjai irányában (vállalatvezetők, jogászok, gazdasági újságírók) ezeken felül többek között a versenytörvény pontosabb ismeretére és alkalmazására vonatkozó kérdésekre is kitérnek a felmérések. Tekintettel arra, hogy a GVH tapasztalatai azt igazolták, hogy a versenykultúra állapotában érzékelhető változás csak hosszabb távon, néhány éven belül jelentkezik, és mutatható ki felmérés szintjén, így a GVH nem készít minden évben átfogó, több célcsoportos kutatást, hanem csak bizonyos időközönként (általában 2-3 évente) végeztet komplex felméréseket.

A komplex felmérések anyagai az alábbi táblázatban található hivatkozásokon keresztül érhetők el.


KOMPLEX FELMÉRÉSEK

Kérdőív

Tanulmány

Rövid összefoglaló

Bemutató előadás

2015

 

 Lakosság

2015 lakossági kérdőív
(445 KB)

2015 lakossági
tanulmány

(695 KB)

 

 

 Vállalkozások

2015 vállalkozás
kérdőív

(513 KB)

2015 vállalkozás
tanulmány

(1 155 KB)

 

 

Jogászok

2015 jogász
kérdőív

(474 KB)

2015 jogász
tanulmány

(3 078 KB)

 

 

Gazdasági
újságírók

2015 újságíró
kérdőív

(479 KB)

2015 újságíró
tanulmány

(1 486 KB)

 

 

Közigazgatás


2015 közigazgatás
kérdőív

(2 462 KB)

2015 közigazgatás
tanulmány

(2 462 KB)

 

 

2012

Vállalkozások

2012 vállalkozás kérdőív
235 KB

2012 vállalkozás tanulmány
3872 KB

  

Érdekképviseletek,
kamarák

2012 érdekképviseletek, kamarák kérdőív
228 KB

2012 érdekképviseletek, kamarák tanulmány
2846 KB

2010

Lakosság

2010 lakossági kérdőív
(74 KB)

2010 lakossági tanulmány
(700 KB)

-

2010 Bemutató
(459 KB)

Vállalkozások

2010 vállalkozás kérdőív
(101 KB)

2010 vállakozás tanulmány
(936 KB)

Jogászok

2010 jogász kérdőív
(91 KB)

2010 jogász tanulmány
(832 KB)

Gazdasági újságírók

2010 újságíró kérdőív
(102 KB)

2010 újságíró tanulmány
(810 KB)

Közigazgatás

2010 közigazgatás kérdőív
(92 KB)

2010 közigazgatás tanulmány
(780 KB)

2007

Lakosság

2007 lakossági kérdőív
(36 KB)

2007 lakossági tanulmány
(211 KB)

2007 Összefoglaló
(92 KB)

2007 Bemutató
(520 KB)

Vállalkozások

2007 vállalkozás kérdőív
(48 KB)

2007 vállalkozás tanulmány
(493 KB)

Jogászok

2007 jogász kérdőív
(44 KB)

2007 jogász tanulmány
(231 KB)

Gazdasági újságírók

2007 újságíró kérdőív
(43 KB)

2007 újságíró tanulmány
(175 KB)

2004

Lakosság

2004 lakossági kérdőív
(36 KB)

2004 lakossági tanulmány
(240 KB)

-

-

Vállalkozások

2004 vállalkozás kérdőív
(47 KB)

2004 vállalkozás tanulmány
(504 KB)

Jogászok

2004 jogász kérdőív
(45 KB)

2004 jogász tanulmány
(540 KB)

Gazdasági újságírók

2004 újságíró kérdőív
(43 KB)

2004 újságíró tanulmány
(167 KB)

2003

Lakosság

2003 lakossági kérdőív (72 KB)

2003 lakossági tanulmány
(141 KB)

-

-

Vállalkozások

2003 vállalkozás kérdőív
(47 KB)

2003 vállalkozás tanulmány
(303 KB)

Jogászok

2003 jogász kérdőív
(44 KB)

2003 jogász tanulmány
(240 KB)

Gazdasági újságírók

2003 újságíró kérdőív
(39 KB)

2003 újságíró tanulmány
(132 KB)