Sajtószoba > Sajtóközlemények > 2010-es sajtóközlemények

Összefonódásokat engedélyezett a GVH

Nyomtatható verzió PDF formátumban

Összefonódásokat engedélyezett a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal döntése alapján a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. egyedüli irányítást szerezhet a Lavandula Pharma Kereskedelmi Bt. felett.

A Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. a Lavandula Pharma Kereskedelmi Bt. egyik tulajdonosával kötött szerződés alapján megszerezte ez utóbbi vállalkozásnak a társasági vagyon 50 százalékát, valamint a szavazati jogok 75 százalékát képviselő üzletrészét. Ennek következtében a Hungaropharma egyedüli irányítást szerzett a Lavandula Bt. felett.

A GVH által jóváhagyott tranzakció a gyógyszertári felvásárlási moratórium előtti szerződéseken alapul, így a GVH döntése is az akkor hatályos jogszabályokra épül.

A Hungaropharma főként a gyógyszerek és gyógyászati termékek, valamint vitál termékek nagykereskedelmével foglalkozik Magyarország egész területén, részesedése a forgalomból 40 százalék körüli.

A vállalkozáscsoport a leányvállalatokon keresztül budapesti és vidéki gyógyszertárak működtetését is végzi, azaz a gyógyszer-kiskereskedelemben is aktív szereplő.

A felvásárlást megelőzően a Hungaropharma-csoport összesen 53 közforgalmú patikát irányított egyedül, további 15-öt pedig más vállalkozásokkal, vagy magánszemélyekkel együtt. Egy másik vállalkozással közösen irányítása alá tartozott egy 13 intézeti gyógyszertárat működtető vállalkozás is, amelynek a patikái a járó betegek gyógyszerellátásán kívül az adott intézetek (vidéki kórházak) gyógyszerellátását is elvégzik.

A fentieken kívül gyógyszerkészítmények gyártásával, raktározási, logisztikai, ingatlanhasznosítási, ingatlankezelési tevékenységekkel, valamint az egészségügyhöz kapcsolódó ismeretterjesztéssel, kutatással is foglalkozik a vállalkozáscsoport.

A Lavandula Pharma Kereskedelmi Bt. egyetlen közforgalmú gyógyszertárat működtet Békés városában.

A GVH a gyógyszerek kiskereskedelmi értékesítése, illetve a gyógyszerek beszerzése piacainak vizsgálatát tartotta szükségesnek, a résztvevő vállalkozások további tevékenységei (a gyógyszertárak által forgalmazott egyéb termékek) esetében ugyanis nyilvánvalóan nem lehetnek káros hatásai az összefonódásnak.

Figyelemmel arra, hogy a Hungaropharma és a Lavandula által működtetett patikák különböző településeken találhatóak, illetve arra, hogy a Lavandula megszerzésével a Hungaropharma gyógyszertárainak száma csak egyel nő, a versenyhivatal szerint káros versenyhatás nem várható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-104/2010.

Megszerezheti az Alfi-Ker Kereskedelmi Kft. a Kisalföld-Füszért Kereskedelmi Kft. üzletrészeinek 100%-át.

Az Alfi-Ker Kft. élelmiszer - és vegyi áru kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozás, melyhez mára közel félszáz napi fogyasztási cikkeket árusító "élelmiszerbolt" tartozik.

A Kisalföld-Füszért Kereskedelmi Kft. alapítása óta változatlanul élelmiszerek és háztartási vegyi áruk kis-és nagykereskedelme.

Az Alfi-csoport és a Kisalföld-Füszért üzleti profilja igen közel esik egymáshoz. A döntően élelmiszert és vegyi árut jelentő napi fogyasztási cikkek kis-és nagykereskedelme, valamint ezen termékek beszerzése területén azonosak a tevékenységeik.

A fent említett vállalkozások együtt 25%-os szavazati jogot biztosító részesedéssel rendelkeznek a Reál hálózatot összefogó Reál Hungáriában, melynek 8 tag-tulajdonosa egymást kiegészítő területeket fed le a raktárházai által ellátott kiskereskedelmi üzlethálózatával. A Reál hálózat logisztikai rendszert működtet, egységes arculatot ad a tagvállalkozásokhoz tartozó üzleteknek, valamint koordinálja és egyesíti a tagjai beszerzéseit.

Az eljárás során 3 piaci területet vizsgált a Gazdasági Versenyhivatal.

A napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmének érintett piacán nem valószínűsíthető horizontális hatás fellépése, mivel az Alfi-csoport kiskereskedelmi üzlethálózata Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében helyezkedik el, míg a Kisalföld-Füszért kiskereskedelmi hálózata Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom megyét szolgálja ki, így az érintett felek egymást nem metsző lokális piacon helyezkednek el.

A napi fogyasztási cikkek nagykereskedelmének érintett piaca regionális kiterjedésű piac. A Reál hálózat a logisztikáját területi központok közvetítésével szervezi országszerte, a nyolc területi központja közül egyet az Alfi csoport, egyet pedig a Kisalföld-Füszért irányít. Mivel a felek nincsenek jelen ugyanazon az érintett (földrajzi) piacon, ezért az összefonódás következtében a fent említett piacon nem áll fenn horizontális átfedés.

A napi fogyasztási cikkek nagykereskedelmi továbbértékesítési célú beszerzésének országos piacán a Reál az országos mennyiség hozzávetőleg 5-6%-át forgalmazza, melybe beletartozik a felek által továbbértékesített mennyiség is. Ezen a területen van ugyan horizontális átfedés a felek tevékenységében, azonban mivel a Reál Hungáriának egyik tag-vállalkozása sem irányítója, és közös irányítás alatt sem áll - és az összefonódást követően sem áll be változás az irányítási viszonyaiban -, versenyaggályokra alapot adó horizontális hatással ezen az érintett piacon sem kell számolni.

A GVH a vizsgálat során megállapította, hogy az összefonódás következtében káros versenyhatással nem kell számolni.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-86/2010.

Irányítást szerezhet a VIDEOTON HOLDING Zrt. az STS GROUP Zrt. felett.

A GVH hozzájárult ahhoz, hogy a Videoton Holding Zrt. megszerezze az STS GROUP Zrt. alaptőkéjének 51%-át megtestesítő részvényeket.

A Videoton-csoportba tartozik a Videoton irányítása alatt álló 30 vállalkozás, melyek elsősorban szerződéses termékgyártással, elektronikus gyártási szolgáltatással foglalkoznak. Ezek mellett a Videoton saját technológiája felhasználásával egyes területeken ún. ODM (Original Desing Manufacturer) vállalatként is megjelenik, amely technológia révén alkatrészek, szerelvények és modulok gyártását végzi az elektronika, műanyag fröccsöntés, lemezmegmunkálás, mechanikai megmunkálás, szerszámgyártás, felületkezelés és a szerelési tevékenységek terén.

Az STS-csoport tevékenységének jelentős részét a megújuló villamosenergia-termelő eszközök (szél-, biogáz-, biomassza-, kogenerációs-erőművek) tervezése, engedélyeztetése, kivitelezése, próbaüzem lefolytatása jelenti. Másik fontos területe a chipbeültető-gépek összeszerelése. Emellett erősáramú műszaki tervezéssel, energiatermelő és elosztó rendszerek üzemeltetésével, fabrikettgyártással, valamint kis-, közép, és nagyfeszültségű villamossági anyagok forgalmazásával is foglalkozik.

A két vállalat-csoport között a mérnöki tevékenység terén van horizontális átfedés, azonban ezt a tevékenységet eltérő szakterületen végzik. Míg a Videoton a polimertechnika, gépészet, mechatronika, automatizálás és gyengeáramú rendszerek tervezése, addig az STS-csoport az erősáramú rendszerek tervezése területén.

A GVH álláspontja szerint az összefonódás következtében káros versenyhatás nem valószínűsíthető.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj- 69/2010.

Budapest, 2010. december 20.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
GONDOLOVICS Katalin
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email:
http://www.gvh.hu

Kapcsolódó anyagok

CímDátum
Vj-104/2010/52010.12.20.
Vj-86/2010/172010.12.20.
Vj-69/2010/52010.12.20.