Szakmai felhasználóknak > Induló eljárások > Induló eljárások 2009

Versenyhivatali eljárás indult az Invitel ellen

Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenyhivatali eljárás indult az Invitel ellen

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-31/2009. ügyszámon eljárást indított az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt. (Invitel) ellen a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása tilalmának és a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2009. március 2-án versenyfelügyeleti eljárást indított az Invitel ellen, mert nevezett vállalkozás a távközlési szolgáltatásának ügynöki értékesítése során, valamint azzal kapcsolatban a szolgáltatás egyes lényeges jellemzőiről olyan információkat, illetve tájékoztatást adott, hogy azok a fogyasztókat megtéveszthették, illetve alkalmasak lehettek arra, hogy a fogyasztó olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

Az Invitel fenti magatartásával valószínűsíthetően megsértette a 2008. szeptember 1-jét megelőző időtartam tekintetében a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló többször módosított 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) III. fejezetének, valamint az ezt követő időszak tekintetében pedig a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 6. §-ának, 7. §-ának és 8. §-ának rendelkezéseit.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A Tpvt. alapján az eljárás befejezésének határideje 90 nap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - egy alkalommal legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható.

Budapest, 2009. március 16.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email:
http://www.gvh.hu

Kapcsolódó anyagok

CímDátum
Vj-031/2009/192009.10.13.