Szakmai felhasználóknak > Induló eljárások > Induló eljárások 2009

Versenyhivatali eljárás indult az OTP ellen

Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenyhivatali eljárás indult az OTP ellen

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-084/2009. ügyszámon eljárást indított az OTP Bank Nyrt. ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása és fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2009. június 21-én versenyfelügyeleti eljárást indított a OTP Bank Nyrt. ellen, mert nevezett vállalkozás 2008. szeptember 1-jétől az OTP Alap Számlacsomagra vonatkozóan ún. "tételdíjat" vezetett be, s ennek révén az 5. (nem a bank által kezdeményezett) terhelő tranzakciót követően a korábbi tájékoztatása szerint "díjmentes kártyás vásárlási lehetőség" igénybevételekor is költséggel terhelte meg a fogyasztók számláját. Továbbá az OTP Net Számlacsomaghoz ingyenes szolgáltatásokat ígért. Ugyanakkor a szolgáltatások díjaival megterheli a fogyasztók számláját és csak utólagosan írta jóvá.

Az OTP Bank Nyrt. fenti magatartásaival valószínűsíthetően megsértette a 2008. szeptember 1-jét megelőző időtartam tekintetében a a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) III. fejezetének rendelkezéseit, valamint az ezt követő időszak során közzétett tájékoztatások révén pedig a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 6. és 7. §-a rendelkezéseinek megvalósításával az Fttv. 3. §-ának (1), illetve (3) bekezdését.

A vizsgált időtartam a termékek értékesítésének kezdetétől a jelen végzés kibocsátásának időpontjáig terjed.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A Tpvt. alapján az eljárás befejezésének határideje 90 nap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható.

Budapest, 2009. szeptember 9.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email:
http://www.gvh.hu