Szakmai felhasználóknak > Induló eljárások > Induló eljárások 2009

Versenyhivatali utóvizsgálat indult a Castrol Hungária Kereskedelmi Kft. ellen

Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenyhivatali utóvizsgálat indult a Castrol Hungária Kereskedelmi Kft. ellen

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-007/2008. ügyszámon utóvizsgálati eljárást indított annak megállapítására, hogy a Castrol Hungária Kereskedelmi Kft. teljesítette-e a Versenytanács által előírt kötelezettségeket.

A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított 2008. január 11-én a Castrol Hungária Kereskedelmi Kft. ellen a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 11. §-ában foglalt versenykorlátozó megállapodások tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A versenyhatóság a 2009. március 19-én kelt Vj-007/2008/178. ügyszámú határozatával - a Tpvt. 77. §-a (1) bekezdésének g) pontja alapján - kötelezettséget írt elő az eljárás alá vont vállalkozás számára.

A GVH Versenytanácsa arra kötelezte az eljárás alá vontat, hogy a szervizekkel kenőanyag értékesítése tárgyában öt évnél hosszabb, vagy határozatlan időre kötött szerződésekben található kizárólagossági-versenytilalmi kikötéseket a határozat kézhezvételétől számított három hónapon belül hozza összhangba a Tpvt. rendelkezéseivel.

A Tpvt. vonatkozó rendelkezése értelmében a GVH köteles utóvizsgálatot folytatni annak megállapítása érdekében, hogy a kötelezettségvállalást az eljárás alá vont teljesítette-e. Ha az eljárás alá vont az előírt kötelezettséget nem teljesítette, a GVH Versenytanácsa bírságot szab ki. A versenytörvény alapján az eljárás befejezésének határideje 180 nap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, egyenként legfeljebb 180 nappal meghosszabbítható..

Budapest, 2009. szeptember 28.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email:
http://www.gvh.hu