Szakmai felhasználóknak > Induló eljárások > Induló eljárások 2010

Versenyhivatali eljárás indult Farkas Imre egyéni vállalkozó ellen

Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenyhivatali eljárás indult Farkas Imre egyéni vállalkozó ellen

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-12/2010. ügyszámon eljárást indított Farkas Imre egyéni vállalkozó ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2010. február 8-án versenyfelügyeleti eljárást indított Farkas Imre egyéni vállalkozó ellen, mert az általa Flodravin aquavit és Flodravin aquavit plussz vízkőmentesítő készülék néven forgalmazott termékekkel kapcsolatos kereskedelmi kommunikációiban valószínűsíthetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat, mert:

  • azokat a hasonló elven működő készülékekhez képest egyedülállóként, találmányként, szabadalmi oltalom alatt állóként mutatja be, holott a rendelkezésre álló információk szerint a termék csak használati mintaoltalommal rendelkezik, és újdonságként csupán egy szakmailag széles körben ismert mikroprocesszor alkalmazására utal;

  • a MEEI-engedélyének feltüntetése mellett egyéb, MEEI-engedéllyel nem rendelkező hasonló készülékek lehetséges élet- és balesetveszélyességére hívja fel a figyelmet, holott egyrészt az eljárás alá vont internetes oldalán közzé tett MEEI engedély száma (D0232H042) nem felel meg a kommunikációban feltüntetett MEEI számnak (C2139H106), másrészt pedig kérdéses a feltüntetett MEEI-engedély nélkül forgalmazott, de más, jogszabályi feltételeknek megfelelő tanúsítványokkal rendelkező hasonló termékek élet- és belesetveszélyes volta;

  • annak ellenére, hogy a víz keménységét okozó ásványi anyagok a vízben maradnak, tehát a víz keménysége változatlan marad, vízlágyító hatásúként állítja be az "...az így kezelt víz felveszi a lágy esővíz tulajdonságait...", illetve "lágyított víz" kifejezések használatával;

  • a forgalmazott terméket nem vízkő lerakódását megelőző készüléknek, hanem - valószínűsíthetően szakmailag nem kellően megalapozottan - vízkőmentesítőnek nevezi, vagyis a már lerakódott vízkő eltávolítását, valamint a vízvezeték rendszer belső korrózió védelmének biztosítását is ígéri;

  • a termék használatával kezelt víz felhasználása esetére - valószínűsíthetően szakmailag ugyancsak nem kellően megalapozottan - különböző anyag-, energia-, és költségmegtakarításokat ígér; (22%, illetve 18%-kal kevesebb hőenergia felhasználás melegítéskor, akár 45%-kal, de azonnal 15-20 %-kal kevesebb mosószer felhasználás mosáskor; 30%-kos megtakarítás munka, idő és tisztítószer felhasználás tekintetében felület-tisztításkor; 25%-os megtakarítás éttermeknél, vendéglátó ipari üzemeknél koncentrátumok lágyított vízzel történő hígításakor; 25-30%-os megtakarítás fodrász és kozmetikai szalonoknál a felhasznált anyagokban és a berendezések élettartamában; 35%-os megtakarítás autómosóknál a felhasznált víz, mosószer, energia és idő tekintetében;)

  • a termék használatával kezelt víznek - valószínűsíthetően szakmailag szintén nem kellően megalapozottan - egészségre gyakorolt jótékony hatást, illetve gyógyhatást tulajdonít; ("Több vissza jelzés érkezett, hogy a kezelt víz használatával megszűntek a kemény víz okozta allergikus viszkető érzések a fürdést követően." "Higiéniai szempontból kifogástalan víz minőséget kapunk, kedvezően hat a vesekövek lebomlására, az érelmeszesedés (atherosclerosis), továbbá némely bőrbetegség megszűnésére.")

  • a termék használatával kezelt víznek - valószínűsíthetően szakmailag szintén nem kellően megalapozottan - a vegetáció fejlődésére gyakorolt jótékony hatást tulajdonít; ("Öntözésre használva jelentősen serkenti a vegetáció fejlődését.")

  • a forgalmazott terméket az akció időtartamának feltüntetése nélkül folyamatosan akciós áron hirdeti annak ellenére, hogy az valószínűsíthetően az eredeti áron korábban nem került értékesítésre.

Az eljárás alá vont fenti magatartásaival valószínűsíthetően megvalósítja a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) mellékletének 17. pontjában és 6. §-a (1) bekezdésében foglaltakat, megsértve ezáltal az Fttv. 3. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tilalmat.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 2009. október 1-jei módosításának megfelelően az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, legfeljebb 45 munkanappal meghosszabbítható.

Budapest, 2010. február 17.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email:
http://www.gvh.hu