Szakmai felhasználóknak > Induló eljárások > Induló eljárások 2010

Versenyhivatali eljárás indult a Beck Reisen Kft-vel szemben

Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenyhivatali eljárás indult a Beck Reisen Kft-vel szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-105/2010. ügyszámon eljárást indított a Beck Reisen Kft-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2010. október 22-én versenyfelügyeleti eljárást indított a Beck Reisen Kft-vel szemben, mert az általa postai úton küldött DM levelek arról tájékoztatták a fogyasztókat, hogy 35.000 forint értékű Beck utazási klub-tagságot, és 8-napos ingyenes nílusi hatóutazást nyertek. A vállalkozás a sorsolás útján elnyert nyereményutakról adott kétféle típusú tájékoztatása ( a) a nyertes az összes vonalas telefonhasználó közül került kisorsolásra; b) a nyertes részt vett a keresztrejtvényfejtő versenyen vagy megrendelte a 2010-es utazási katalógust) az utazásról azt sugallta, hogy az ingyenesen vehető igénybe, holott a hajóút kiinduló állomására való eljutás költsége az utast terhelte. Továbbá azt állította, hogy a nyereményhez való jutás véletlenszerűen, sorsolás útján dőlt el, holott valójában nem volt sorsolás. Ezen felül a Beck utazási klubtagság értékéről valószínűsíthetően valótlan tájékoztatás adott. Az egyiptomi nílusi hajóút részleteiről a "kisorsolt" érdeklődő egy bemutató rendezvényen szerezhetett további információkat, amelyen a részvétel csak meghatározott összeg ellenében volt lehetséges.

Fenti magatartásával az eljárás alá vont vállalkozás valószínűsíthetően megvalósította a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 6. § (1) és 7. § (1) bekezdéseiben, illetve az Fttv. mellékletének 20. pontjában foglalt megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot, és ezzel valószínűsíthetően megsértette az Fttv. 3. § (1) bekezdésének rendelkezéseit.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, legfeljebb 45 munkanappal meghosszabbítható.

Budapest, 2010. november 17.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
ZENISEK Andrea
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email:
http://www.gvh.hu

Kapcsolódó anyagok

CímDátum
Vj-105/2010/202011.05.16.
Vj-105/2010/202012.11.08.
Megtévesztő tájékoztatás miatt bírságolt a GVH2011.05.16.