Szakmai felhasználóknak > Induló eljárások > Induló eljárások 2015

Versenyhivatali eljárás indult a VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt.-vel szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt eljárást indított a VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt.-vel szemben.

A GVH 2015. március 16-án versenyfelügyeleti eljárást indított a VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt.-vel (VOLÁNBUSZ) szemben, mert a vállalat távolsági, közúti személyszállítási tevékenysége során egyes külföldi utazások retúr menetjegyét kedvező kezdő áron hirdette meg, amely azonban nem minden esetben volt elérhető, így az utazások értékesítésére valószínűsíthetően csak alapáron, illetve egyéb kedvezményekkel csökkentett áron került sor, amely életkor alapján vagy a törzsutas rendszer tagjai számára voltak csak elérhetőek.

A VOLÁNBUSZ által a fentiekben megjelölt külföldi retúrjegyek vonatkozásában meghirdetett kezdő ár a MiniÁr kedvezménnyel elérhető árat jelölte, azonban a kedvezmény valószínűsíthetően igen korlátozott számban volt elérhető azokban az esetekben is, amikor a fogyasztók a VOLÁNBUSZ rendszerében azt le tudták foglalni.

A Gazdasági Versenyhivatal a fentieken túl észlelte, hogy egyes utazások tekintetében a kínált MiniÁr kedvezmény mértéke nem minden esetben érte el a vállalkozás honlapján közzétett, a kedvezményre vonatkozó jellemzők tekintetében meghatározott „mintegy 50-55” százalékos mértéket.

Fenti magatartásával a VOLÁNBUSZ a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 6. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt tényállás megvalósításával valószínűsíthetően megsértette az Fttv. 3. § (1) bekezdésében előírt tilalmat.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, legfeljebb 2 hónappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-24/2015.

Budapest, 2015. március 25.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
Dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1369  Budapest 62. Pf. 211.
tel: (+36-1) 472-8902
email: ;
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
email:
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban

Kapcsolódó anyagok

CímDátum
Vj-24/2015/212016.01.25.