Szakmai felhasználóknak > Közbeszerzési kartellek

Közbeszerzési kartellek

Közbeszerzési kartellek

A kartellek, vagyis a versenykorlátozó megállapodások a korrupció mellett a közbeszerzéseket feleslegesen megdrágító legfontosabb tényezőt jelentik. Az ajánlattevők azáltal, hogy megállapodnak egymás között például az ajánlati árakról és a piac felosztásáról, a verseny kiiktatásával akár 40%-kal is megdrágíthatják a közbeszerzést. A GVH ezért évek óta kiemelt feladatának tekinti a közbeszerzési kartellekkel szembeni hatékony fellépést.

Tájékoztatás ajánlatkérőknek

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 62. § (1) bekezdés n) pontja alapján a közbeszerzési eljárásból ki kell zárni azokat a vállalkozásokat, akik három évnél nem régebben, a Tpvt. 11. §-ába vagy az EUMSz. 101. cikkébe ütköző versenykorlátozó magatartást tanúsítottak, és ezért velük szemben a jogsértést a GVH vagy bármely másik tagállami versenyhatóság jogerősen megállapította és bírságot szabott ki. Kizárólag a jogerősen megbírságolt vállalkozások zárhatóak ki a közbeszerzési eljárásból, vagyis az engedékenységi politikában résztvevő vállalkozások és azok a cégek, amelyekkel szemben a versenyhatóság nem szabott ki bírságot, nem érintettek a kizárásban.

A GVH a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásáról, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § l) pontjában foglaltaknak való megfelelés alapján honlapján közzéteszi a közbeszerzési eljárások során, a Tpvt. 11.§-a és az EUMSZ 101. cikke szerint elkövetett kartelltevékenységben való részvételért jogerősen elmarasztalt és bírsággal sújtott vállalkozások listáját.

Jogi háttér