Nyomtatható verzió PDF formátumban

Hirdetmény

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. §-ának alkalmazásával hirdetményi úton közli, hogy a Gazdasági Versenyhivatal a Vj-29/2010. számú, a Hungarian Economy Partners Kft. és a HEPCENTER Média és Reklámügynöki Kft. ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indított eljárásban 2010. október 27-én elkészítette Vj-29-057/2010. számú előzetes álláspontját és azt a Vj-29-058/2010. számú értesítéssel megküldte a Hungarian Economy Partners Kft. részére, s egyben tájékoztatta, hogy lehetősége van tárgyalás megtartásának kérésére.

A Hungarian Economy Partners Kft. cégmásolata szerint a vállalkozás utolsó ismert székhelye 1054 Budapest, Szabadság tér 7., utolsó ismert telephelye 1054 Budapest, Garibaldi u. 1., amely címekről a Vj-29-057/2010. és a Vj-29-058/2010. számú iratok 2010. október 29-én "elköltözött", illetve "ismeretlen helyre költözött" jelzéssel érkeztek vissza a Gazdasági Versenyhivatalhoz. A cégjegyzék adataiból egyéb kézbesítési cím nem volt fellelhető, s a Fővárosi Bíróság Cégbíróságának megkeresése sem vezetett sikerre.

A Versenytanács ezúton felhívja a Hungarian Economy Partners Kft. ügyfél figyelmét, hogy a Versenytanács elkészítette Vj-29-057/2010. számú előzetes álláspontját, s a Vj-29-058/2010. számú iratban ismertette, hogy az ügyfélnek lehetősége van tárgyalás megtartásának kérésére. Az iratok kézbesítése meghiúsult, s ezért az ügyfél vagy meghatalmazottja a Versenytanácsnál (1054 Budapest, Alkotmány u. 5. III. emelet, telefon: 1/472-88-65) átveheti azokat.

A Versenytanács ezúton felhívja a Hungarian Economy Partners Kft. figyelmét arra is, hogy a Ket. 78. §-ának (10) bekezdése alapján a hirdetmény útján közölt döntést a hirdetmény kifüggesztését követő tizenötödik napon közöltnek kell tekinteni.

A hirdetmény kifüggesztésének napja: 2011. február 23.

Budapest, 2011. február 23.

Dr. Zavodnyik József sk.
előadó versenytanácstag

Kiadmány hiteléül:
Márkus Elvira