Vj-56/2000/19

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Mórocz István ügyvéd (4024 Debrecen, Batthyányi u. 20/5.) által képviselt AQUA-Plastech Kft. (4251 Hajdúsámson, Széchenyi u. 3.) eljárás alá vont ellen tisztességtelen piaci magatartás megállapítására indult eljárásban meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételt követő 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresetben kérheti az eljárás alá vont.

Indoklás

A Gazdasági Versenyhivatal tudomására jutott, hogy az eljárás alá vont tevékenysége során egyes palackfelhasználó szikvízgyártó esetén elzárkózik a vállalkozás által gyártott palackok értékesítésétől, illetve felmerült a gyanú, hogy több szikvízgyártóval összehangoltan egyéb vállalkozások kiszorítására törekszik, ezért a Gazdasági Versenyhivatal Élelmiszergazdasági Irodája versenyfelügyeleti eljárást indított.

A Versenytanács a lefolytatott bizonyítási eljárás, az eljárás alá vont előadása, az általa becsatolt okiratok, valamint a vizsgálati jelentés alapján a következő tényállást állapította meg.
Az eljárás alá vont Kft. az 1996. évben kezdte meg tevékenységét, amely szikvízgyártás és szikvíz gyártáshoz kapcsolódó eszközök, palackok, rekeszek, gépek, berendezések gyártása.

Ezek a szikvizes palackok a hagyományos szódás üvegekhez hasonló kivitelben készülnek, de átlátszó kemény műanyagból, műanyag fejjel, többféle űrtartalommal. Ezeket a palackokat eljárás alá vont tulajdonosa fejlesztette ki és erre a Magyar Szabadalmi Hivatal D9800230/4. számú 1999. április 1-én kelt határozatával ipari mintaoltalmat kapott (lajstromszáma: 87816). Palackokon található feliraton lévő D-Soda-Water szóösszetételre az eljárás alá vont 1999. július 21-én védjegyoltalmat kért.

Az eljárás alá vont 1999. év közepéig a hozzáforduló szikvízgyártóknak kivétel nélkül értékesített az új fajta palackból. Ezt követően mintegy félévi átmeneti időszak után már csak hasznosítási szerződés megkötésével létesített üzleti kapcsolatot. A hasznosítási szerződés alapján az eljárás alá vont a hasznosítónak meghatározott időtartamra engedélyt ad az ipari mintaoltalommal védett flakontároló és szikvizes flakon, valamint a szóvédjegy használatára, illetve hasznosítására. A 3. pont szerint a szerződő felek megállapodnak abban, hogy bármikor jogosult az eljárás alá vont ellenőrizni a minták és védjegy hasznosítását, valamint a szikvíz minőségét is. A 4. pont szerint a megállapodás nem terjed ki a mintaoltalom alá eső tárgyak gyártására, illetve nem ad a hasznosító számára kizárólagos hasznosítási jogot a mintaoltalom tárgyai vonatkozásában. "Ennek megfelelően a jogosult akár időbeli, akár területi korlátozás nélkül harmadik személynek is adhat engedélyt a minták és a védjegy hasznosítására, kivéve a jelen szerződés mellékletét képező hasznosítási területet, ahol is a kizárólagos hasznosítás joga a használót illeti meg."

A vizsgálat érintett piaci termékként a szikvizes palackot jelölte meg, és érintett piacként a szikvizes palackok országos piacát. Megállapította, hogy az országban mintegy 3 ezer szikvíztöltő vállalkozás működik összességében körülbelül 20 millió szikvizes palackot gyártanak, illetve forgalmaznak. A palackok folyamatos pótlásához évente körülbelül 3 millió darab szükséges. Az Élelmiszertörvényben szabályozott módon a szikvízkészítők csak saját palackjukba tölthetnek. A palackok általában visszaválthatók, ezért a keveredés elkerülése érdekében minden szikvízgyártó a nevével és címével ellátott palackban forgalmaz. Problémát jelent az eljárás alá vont nyilatkozata szerint, hogy a palackok összecserélhetők, ezért a gyártók egymás palackjaiba töltenek átcímkézésével vagy akár annak mellőzésével is. Az eljárás alá vont által kifejlesztett palackokkal ez véleménye szerint elkerülhető, mivel ezek azonos fantázianévvel (D-Soda-Water) és azonos designnal kerülnek forgalomba az ország összes pontján szigorú gyártási és forgalmazási követelmények betartásával. Az eljárás alá vont 1998. júliusa óta összesen mintegy 2 ezer palackot gyártott. A vizsgálat megállapítása szerint az eljárás alá vont piaci részaránya 5 % alatti.

Az eljárás alá vont az eljárás megszüntetését kérte.
Arra hivatkozott, hogy jogszabály nem teszi kötelezővé azt, hogy minden hozzáforduló személynek engedélyeznie kell a védett termékek használatát, az egyes vevők kiválasztása vagy elutasítása vonatkozásában indokolási kötelezettség sem terheli. E szabadalommal védett csomagolást annak adhat el akinek akar, aki betartja a diktált feltételeket, a szigorú minőségi és szállítási követelményeket. A jelentkezőkkel való tárgyalás első kérdése, hogy milyen területi szuverenitást szeretne elérni és, ha azon a területen már működik más, akkor nincs miről tárgyalni. Jelenleg 16 vállalkozással állnak kapcsolatban, melyek az ország különböző megyéiben tevékenykednek. A területi elv azt jelenti, hogy ha egy vállalkozóval már egy bizonyos település-csoportra szerződést kötöttek, akkor arra a területre másik vállalkozóval már szerződést nem kötnek. Több vállalkozással azért nem kötött szerződést, mert az nem tudott megfelelni technikailag a minőségi elvárásoknak.

A vizsgálat megállapítása szerint a szikvizet jelenleg többféle palackban hozzák forgalomba. Ezek eltérhetnek méretben, anyagminőségben, formai megoldásokban és abban, hogy egyszer vagy többször lehet felhasználni őket. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet vizsgálata és engedélye szükséges a forgalombahozatalhoz. Az engedély kiadásának feltétele, hogy a termék megfeleljen a vonatkozó élelmezés-egészségügyi előírásoknak. Ezen túlmenően kötelező szabvány nincs érvényben. A szikvizes palackok jelenleg 0,5; 1,0; 1,5; 2,0 literes méretben készülnek. Anyagukat tekintve átlátszó különféle műanyag, de megtalálható a kiszorulóban lévő hagyományos üvegpalack is. Formailag és a feliratozás módját illetően eltérő megjelenések vannak. Higiéniai szempontból előnyösebb az egyszer tölthető környezetvédelmi szempontból viszont a többször tölthető kinyomófejes palack, amely iránti igény jelentősen visszaesett. Az eljárás alá vont mindkét fajta palackot gyártja, a visszaválthatót mintegy 2 éve. Ennek a terméknek új a formamegoldása, esztétikus kivitele a fogyasztók körében sikeres.

A fogyasztó bármilyen formájú és minőségű palack esetén az élelmezésügyi előírások betartásának keretein belül ugyanazt az italt kapja, természetesen a csomagolásnak, mint általában az élelmiszerek esetén a fogyasztói választásban jelentősége van. A csomagolás esztétikáját a fogyasztók értékelik és ebből adódóan az a termék népszerűségét és a fogyasztó választását befolyásolja. Igy ez a gazdasági versenynek is fontos eszköze.

Az érintett piacon jelenleg négy számottevő és több kisvállalkozás működik az eljárás alá vonton kívül. A Constar gyárt visszaváltható palackokat, évente mintegy 500 ezer darabot, az eljárás alá vont mintegy 100 ezer darabot, nem visszaváltható palackot gyárt a Pet-Itália Nyíregyháza körülbelül 300 ezer darabot, az Alplat Tatabánya 1500 ezret és egyéb vállalkozások mintegy 600 ezer darab nem visszaváltható palackot.
A vizsgálat megállapítása szerint a gyártók szabad kapacitással rendelkeznek, mindkét típusú palack korlátlan mennyiségben beszerezhető. A palackok árai nem mutatnak nagy eltérést mintegy 5-7 % egy fajtán belül. Az egyszer tölthető (egyutas) beszerzési ára 20 - 25.- Ft, míg a többször tölthető (többutas) 87 - 90.- Ft.

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. §-a tiltja a gazdasági versenyt korlátozó megállapodást, mely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. A (2) bekezdés szerint ez a tilalom vonatkozik különösen a d) pont szerint a piac felosztására, az értékesítésből történő kizárásra, az értékesítési lehetőségek közötti választás korlátozására.
A 12. § kimondja, hogy nem esik tilalom alá a megállapodás, ha csekély jelentőségű. A 13. § pedig a csekély jelentőségű megállapodást határozza meg, e szerint akkor csekély jelentőségű a megállapodás, ha a megállapodást kötő feleknek az együttes részesedése az érintett piacon a 10 %-ot nem haladja meg. Ennek a feltételnek a törvény szerint a megállapodás érvényességének időtartama alatt, ha az egy évnél hosszabb, minden naptári évben teljesülnie kell.
A Versenytanács álláspontja szerint a hasznosítási szerződés, amelyet az eljárás alá vont köt a hasznosítókkal annak 4. pontjában fogalmazott területi elv megvalósítaná a Tpvt. 11. § (2) bekezdés d) pontjában foglalt tényállást, azonban jelenleg nem esik a tilalom alá, mivel csekély jelentőségű. Tekintettel azonban arra, hogy az eljárás alá vont ezeket a szerződéseket 1999-ben kezdte megkötni és tevékenysége dinamikusan fejlődik, a szerződések száma évente gyarapodik figyelemmel kell lennie a Tpvt. 13. §-ában foglalt törvényi kikötésre.

A Versenytanács egyetért a vizsgálati jelentés azon megállapításával, hogy az eljárás alá vont nincs gazdasági erőfölényben a Tpvt. 22. §-a alapján, így azzal nem élhetett vissza. A piacon jelentős számú versenytárs van jelen, a máshozfordulás lehetősége és a helyettesíthetőség jelenleg fennáll, így nincs lehetősége az eljárás alá vontnak jelenleg, hogy gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagy mértékben függetlenül folytathassa. Miután erre a két feltételezett jogsértés megállapítására indult a versenyfelügyeleti eljárás a Versenytanács a Tpvt. 72. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megszüntette.

A határozat elleni jogorvoslati lehetőséget a Tpvt. 83. §-a szabályozza.

Budapest, 2000. július 10.

dr. Lénárd Réka sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Ágoston Marika