A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény (Gybtv.) egyes gyógyszertári összefonódásokra speciális engedélyezési szabályokat vezetett be [1] .

A Gybtv. 75. §-ában foglalt szabályozás szerint - amely 2006. december 29-én lépett hatályba - az új szabályozás hatályba lépése után megvalósuló összefonódásokhoz, amennyiben az összefonódásban érintett piaci szereplők a Gybtv. 75. § (2) bekezdésében foglalt árbevételi ((2) bekezdés a), b) pontjai) és gyógyszertár-számaránybeli ((2) bekezdés c) pontja) küszöbszámokat elérik, a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kell kérni.

A kérelemhez a GHV internetes honlapján is elérhető (kitöltött) fúziós űrlapot kell mellékelni. A kérelem benyújtásakor az űrlapban szerepeltetett tudnivalókkal összhangban szükséges az eljárási díj befizetése is.

Mivel az a kérdés, hogy az érintett összefonódás a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) VI fejezetében foglalt magasabb, vagy a Gybtv. 75. §-ában foglalt alacsonyabb küszöbértékek alapján engedélyköteles, a konkrét versenyfelügyeleti eljárás keretei között dönthető el érdemben, a kérelemmel egyidejűleg a kérelemben foglalt forgalmi adatok alapján megállapított eljárási díj fizetendő be. Ez a kizárólag a Gybtv. 75. § (2) bekezdése alapján engedélyköteles esetben a (6) bekezdése szerinti (400 ezer Ft), míg a Tpvt. 23. §-a alapján is engedélykötelesnek minősülő esetben, a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti (2 millió Ft) összeg. Amennyiben a kérelemben foglaltak alapján megállapítható az eljárási díj téves befizetése, akkor a törvény szerinti és a ténylegesen befizetett összeg különbözetének pótlólagos befizetéséről a vizsgáló végzéssel, illetve visszautalásáról az eljárásban kelt érdemi határozat rendelkezik. Egyebekben az eljárási díjak és költségek megfizetésére és viselésére a Tpvt.-ben foglalt rendelkezések alkalmazásával kell eljárni.

A GVH a kérelemre indult eljárásban vizsgálja többek között a Gybtv. 75. §-ában foglalt egyes feltételek fennállását, és engedélyét a 75. § (3) bekezdésében foglaltakra is tekintettel adja meg. Az eljárási határidőkre a Tpvt. 63. §-ában, különösen annak (3) bekezdésében foglaltak vonatkoznak.

Budapest, 2007. június


MELLÉKLET

2006. évi XCVIII. Törvény a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól

  • " 75 §

  • (1)

    A gyógyszertárat működtető vállalkozások összefonódása esetén a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tptv.) VI. fejezetében foglalt rendelkezéseket az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

  • (2)

    Gyógyszertárat működtető vállalkozások összefonódásához akkor kell a Gazdasági Versenyhivatal engedélye, ha

    • a)

      az érintett vállalkozáscsoportok, valamint az érintett vállalkozáscsoportok tagjai és más gyógyszerforgalmazásban érintett vállalkozások által közösen irányított vállalkozások gyógyszer-kiskereskedelmi forgalmazásból származó előző üzleti évben elért nettó árbevétele együttesen az egymilliárd forintot meghaladja, és

    • b)

      az érintett vállalkozáscsoportok között van legalább egy olyan gyógyszerforgalmazásban érdekelt vállalkozáscsoport, melynek a gyógyszer-kiskereskedelmi forgalmazásból származó előző évi nettó árbevétele a vállalkozáscsoport tagjai és más vállalkozások által közösen irányított vállalkozások e tevékenységből származó nettó árbevételével együtt százmillió forint felett van, és

    • c)

      a tervezett összefonódás eredményeképpen az irányítás alá kerülő további gyógyszertár telephelyének

      • ca)

        községben elhelyezkedő gyógyszertár esetén 25 km-es,

      • cb)

        városban elhelyezkedő gyógyszertár esetén 5 km-es, vagy

      • cc)

        fővárosban elhelyezkedő gyógyszertár esetén 2 km-es

    • sugarú körrel meghatározott földrajzi körzetében lévő gyógyszertárak 10%-át meghaladó számú gyógyszertár kerülne az adott vállalkozás vagy vállalkozáscsoport közvetlen vagy közvetett irányítása alá.

  • (3)

    Nem valósítható meg olyan összefonódás, amelynek eredményeképpen a (2) bekezdés c) pontja szerinti arány meghaladná a 25%-át.

  • (4)

    Az (1)-(3) bekezdés szerinti rendelkezés nem érinti a törvény hatálybalépése előtt irányítási joggal rendelkezőnek a korábban szerzett irányítási jogai gyakorlását.

  • (5)

    Az (1)-(2) bekezdésben foglalt rendelkezések alkalmazása során a használt fogalmak értelmezése tekintetében a Tptv. 23-26. §-ában használt fogalmakat kell irányadónak tekinteni.

  • (6)

    A (2) bekezdés alapján indított versenyfelügyeleti eljárások esetén, amennyiben az összefonódásban érintett vállalatok forgalma nem éri el a Tptv. 24. §-ában meghatározott küszöbértéket, az eljárási díja a Tptv. 62. §-ában meghatározott érték 20%-a."

A tanulmány letölthető pdf formátumban: A Gazdasági Versenyhivatal tájékoztatója a gyógyszertárak egyes összefonódásaira vonatkozó sajátos jogi szabályozás alkalmazásáról (20 KB)


  • :: j1

    Ld. MELLÉKLET