Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2019. március 1-jei hatállyal nevezte ki dr. Szoboszlai Izabellát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává. Kinevezése – a Versenytanács többi tagjához hasonlóan – hat évre szól.

A Versenytanács törvényben meghatározott feladatokat lát el: meghozza a versenyfelügyeleti eljárásokat érdemben lezáró döntéseket és elbírálja a vizsgálók – versenyfelügyeleti eljárás során hozott – végzései ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeket. A Versenytanács munkáját a Versenytanács elnöke – aki egyben a GVH egyik elnökhelyettese is – szervezi és irányítja, az egyes ügyeket az elnök által kijelölt három-, vagy öttagú versenytanács bírálja el. A Versenytanács tagjai – versenyfelügyeleti feladataik mellett – közreműködnek a GVH versenypártolási és a versenykultúra fejlesztése érdekében végzett tevékenységében is.

A Versenytanács elnöke és tagjai döntéshozataluk során függetlenek, a jogszabályok alapján, ám meggyőződésüknek megfelelően döntenek, döntéseikkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók. A Versenytanács döntéseivel szemben bírói felülvizsgálat kérhető.

Szoboszlai Izabella 1997-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem közgazdaságtudományi karán. 1998 szeptemberében kezdte pályafutását a GVH Versenypolitikai Irodáján. A Hivatal több szervezeti egységében, különböző munkakörökben dolgozott az elmúlt 21 évben, mellette elvégezve az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karát. 2011-től a GVH megújult ügyfélszolgálatát vezette, majd 2012-től 2018-ig a Versenytanács tagja volt. Angolul és lengyelül beszél.

Budapest, 2019. február 27.

Gazdasági Versenyhivatal

 

Információ a sajtó részére:
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Letölthető verzió PDF formátumban