Elnök

Rigó Csaba Balázs

Rigó Csaba Balázs 1965. január 1-én született Salgótarjánban. Felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kezdte, ahol programtervező matematikusként diplomázott. Posztgraduális tanulmányait a zalaegerszegi Pénzügyi és Számviteli Főiskolán folytatta és szakközgazdaként fejezte be. 2004-ben közbeszerzési menedzser szakértői képesítést szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 2009-ben egyetemi szakközgazdászként diplomázott a Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű MBA szakán.

Pályáját a magyar olajiparban, a Magyar Olaj- és Gázipari NyRt. jogelődjénél kezdte programozóként és rendszergazdaként Zala megyében 1989-ben. Fő foglalkozása mellett egyéni vállalkozóként dobozos pénzügyi és számviteli szoftvereket fejlesztett 2010-ig. Ezalatt az időszak alatt közel 15 éves tapasztalatra tett szert a piaci versenyről. 2010 óta szünetelteti a vállalkozását. 2002-től 2010-ig választott önkormányzati képviselőként dolgozott Zalaegerszegért, mely időszakban a város Gazdasági Bizottságát vezette. Nevéhez fűződik Közép-Európa első integrált játszóterének fejlesztése, a Bóbita játszótér, amely Zalaegerszeg Kertvárosban található. Közbeszerzésekkel az Európai Uniós csatlakozásunk óta foglalkozik. 2004-től Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közbeszerzési Testületét vezette 2010-ig. 2005-től a 42 települést tömörítő Önkormányzati Társulás Zalaegerszeg és környéke csatornahálózat és szennyvíztisztító-telep fejlesztési társulás, majd 2010-ben az Önkormányzati Társulás Zalaegerszeg és térsége ivóvízminőségének javítási társulás elnökeként dolgozott. 2010-től a Közbeszerzési Hatóság Tanácsának tagja, 2012-től a Közbeszerzési Hatóság Alelnöke. 2011. január 1-től a Zala Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott 2015. október 21-ig, amikor a Közbeszerzések Tanácsa elnökévé választotta. 2015. november 20-tól látta el a Közbeszerzési Hatóság elnöki teendőit. Számos hazai közbeszerzési szakmai konferencia rendszeres előadója volt. Korábban a Pannon Egyetemen Gazdaságpolitikát, az ELTE-én a közbeszerzési szakjogász képzésben közbeszerzést, jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen vendég előadóként versenyjogot oktat. Nevéhez köthető a közbeszerzési szakemberek folyamatos, naprakész tájékoztatására szolgáló „Napi Közbeszerzés” elnevezésű mobil alkalmazás kifejlesztése és elterjesztése. 2020. április 15-ei hatállyal Magyarország Köztársasági Elnöke a Gazdasági Versenyhivatal elnökének nevezte ki, azóta vezeti a magyar versenyhatóságot.

A részletes önéletrajza itt olvasható.

 

Elnökhelyettesek

Dr. Tóth András

Dr. Tóth András, a Gazdasági Versenyhivtal elnökhelyettese, a Versenytanács elnökeEgyetemi docens, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Infokommunikációs jogi Tanszékének vezetője. 2002-2007 között a Gazdasági Versenyhivatal munkatársa. 2007-ben csatlakozott egy amerikai ügyvédi irodához, melynek brüsszeli és budapesti irodájában dolgozott. 2010-től a GVH elnökhelyettese, egyúttal a Versenytanács elnöke. A GVH tudományos lapjának a Versenytükörnek a főszerkesztője, a European Networks Law and Regulation Quarterly valamint a Public Governance, Administration and Finances Law Review szerkesztőbizottságának tagja.

 

 

Dr. Bak László

Dr. Bak László, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese2004-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2009-ben jogi mesterfokozatot szerzett a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität jogi karán, majd 2014-ben elvégezte a King’s College London Egyetem versenyjogi posztgraduális képzését. 2010-ben, ügyvédi tevékenységének befejezését követően kezdte pályafutását a GVH-ban, ahol több szervezeti egységen, különböző munkakörben szerzett tapasztalatokat: kezdetben kabinetfőnökként dolgozott, 2014-től a GVH bírósági képviseletét irányította, 2015 márciusa óta pedig a Jogi Irodát vezette. 2016. novemberétől a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese.

 

 

Főtitkár