A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 36. § (6) bekezdése felhatalmazza a Gazdasági Versenyhivatal elnökét és Versenytanács elnökét, hogy együttesen a Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH) jogalkalmazási gyakorlatának alapjait ismertető közleményt adjanak ki. E közlemények a jogszabályoktól eltérően nem kötelező erejűek; funkciójuk annak rögzítése, hogy a GVH jogalkalmazóként milyen tartalommal tölti meg a törvény rendelkezéseit, összefoglalva a múltban kialakult, illetve a jövőben követni kívánt jogalkalmazási gyakorlatot. A közlemények a már meghozott döntések tapasztalataira épülnek, de a konkrét ügyektől elszakadva is tükrözik a GVH versenyfelfogását, várható jogalkalmazói irányvonalát.
Összefonódások
(Tpvt. VI. és IX/A. Fejezet)
Érintett piacok listájára vonatkozó közlemény
alkalmazás: a 2022. január 1-jét követően benyújtott, hatósági bizonyítvánnyal tudomásul vett összefonódás-bejelentések esetében
Általános jogalkalmazási közlemény
alkalmazás: az 1/2024. közleménnyel módosított rendelkezéseket a GVH a 2025. január 1-jét követően létrejött összefonódások esetében alkalmazza
alkalmazás: a 2023. január 1-jét követően létrejött összefonódások esetében, azzal, hogy a közlemény VII.5. pontja a 2023. január 1-jén létrejött és 2023. február 1-jét követően végrehajtott összefonódások esetében kerül alkalmazásra.
alkalmazás: a 2022. január 1-jét követően létrejött összefonódások esetében
Eljárásindítási közlemény
alkalmazás: a 2023. január 1-jét követően létrejött összefonódások esetében , kivéve a közlemény 14. pontja szerinti igazgatási szolgáltatási díjakat, melyek a 2023. február 1-jét követően benyújtott összefonódás-bejelentések alapján indult versenyfelügyeleti eljárások esetében kerülnek alkalmazásra
alkalmazás:
- a 2/2018. közleménnyel módosított rendelkezéseket a GVH a 2019. január 1-jét követően létrejött összefonódások esetében alkalmazza
- a 3/2020. közleményben foglalt módosításokat a GVH a 2021. január 1-jét követően létrejött összefonódások esetében alkalmazza
Feltételek és kötelezettségek
alkalmazás:
- a 2/2018. közleménnyel módosított rendelkezéseket a GVH a 2019. január 1-jét követően létrejött összefonódások esetében alkalmazza
- a 3/2020. közleményben foglalt módosításokat a GVH a 2021. január 1-jét követően létrejött összefonódások esetében alkalmazza
alkalmazás: a 2019. január 1-jét követően létrejött összefonódások esetén
Előzetes egyeztetés (prenotifikáció)
alkalmazás: 2023. július 1-jétől
Antitröszt ügyek
(Tpvt. IV., és V. fejezet, EUMsz 101. és 102. cikk, Kertv. 7. §)
Az engedékenységre vonatkozó szabályok alkalmazása
alkalmazás: 2021. január 1-től.
alkalmazás: a 2018. január 1-jén vagy azt követően beérkezett kérelmek esetén
alkalmazás: 2017. január 15-étől 2017. december 31-ig benyújtott kérelmek esetén (lásd még a közlemény 89. pontját)
Egyezségi eljárás
- 2/2018. és 1/2021. közleménnyel módosított 10/2017. közlemény az egyezségi eljárásról (egységes szerkezetben a módosító közleménnyel)
alkalmazás: azon eljárásokban (ideértve a megismételt eljárásokat is), amelyekben a Tpvt. 73. §-a szerinti előzetes álláspont közlésére a jelen közlemény közzétételének időpontjáig még nem került sor.
alkalmazás: a 2019. január 1-jét követően kezdeményezett Tpvt. 73/A. §-a szerinti egyezségi eljárásokban
alkalmazás: a 2018. január 1. napjától
Bírság
alkalmazás: azon eljárásokban (ideértve a megismételt eljárásokat is), amelyekben a Tpvt. 73. §-a szerinti előzetes álláspont közlésére a jelen közlemény közzétételének időpontjáig még nem került sor
alkalmazás: a GVH 2021. január 1-jétől, azon eljárásokban alkalmazza (ideértve az esetleges megismételt eljárásokat is), amelyekben a Tpvt. 73. §-a szerinti előzetes álláspont közlésére a jelen közlemény közzétételének időpontjáig még nem került sor
alkalmazás: 2017. december 21-ét követően azokban az eljárásokban, amelyekben az eljáró versenytanács eddig az időpontig még nem közölte a Tpvt. 73. §-a szerinti előzetes álláspontját (lásd a közlemény 82–84. pontját)
alkalmazás: a 2014. július 1. napját követően indított azon versenyfelügyeleti eljárásokban, amelyekben a Tpvt. 73. §-a szerinti előzetes álláspontját az eljáró versenytanács 2016. december 16-a után vagy 2017. december 21-e előtt közölte (lásd még a közlemény 49–51. pontját, és a 11/2017. közlemény 83. és 84. pontját)
Fogyasztóvédelmi típusú ügyek
(Fttv. Tpvt. III. fejezet)
Kötelezettségvállalás Fttv.-s ügyekben
alkalmazás: 2014. október 6-tól a 2014. július 1-jét követően indított eljárásokban
alkalmazás: 2014. október 6-tól a 2012. szeptember 28-át követően, de 2014. július 1-jét megelőzően indított eljárásokban
Bírság
alkalmazás: azon eljárásokban (ideértve a megismételt eljárásokat is), amelyekben a Tpvt. 73. §-a szerinti előzetes álláspont közlésére a jelen közlemény közzétételének időpontjáig még nem került sor (kivéve a 2021. január 1-jétől alkalmazandó 66. pontot)
alkalmazás: azon eljárásokban, amelyekben a Tpvt. 73. §-a szerinti előzetes álláspontját az eljáró versenytanács 2017. december 21-éig még nem közölte
alkalmazás: 2015. október 1-től azon eljárásokban, amelyekben a Tpvt. 73. §-a szerinti előzetes álláspontját az eljáró versenytanács 2015. szeptember 30 után és 2017. december 21-e előtt közölte
Egyéb kérdések
Kötelezettségvállalás antitröszt és fogyasztóvédelmi típusú ügyekben
alkalmazás: azon eljárásokban (ideértve a megismételt eljárásokat is), amelyekben a Tpvt. 73. §-a szerinti előzetes álláspont közlésére a jelen közlemény közzétételének időpontjáig még nem került sor (kivéve a 2021. január 1-jétől alkalmazandó 7. a., 14. g. és 30. pontokat)
alkalmazás: a 2018. december 20-át követően indult (ideértve a megismételt eljárásokat is) versenyfelügyeleti eljárásokban
Adatszolgáltatási kötelezettséggel összefüggésben kiszabott eljárási bírságok
alkalmazás: a közlemény közzétételekor folyamatban lévő, és ezt követően indult versenyfelügyeleti eljárásokban
alkalmazás: a 2018. január 1-jén vagy azt követően indult versenyfelügyeleti eljárásokban
alkalmazás: 2016. május 20-tól a 2018. január 1-je előtt indult versenyfelügyeleti eljárásokban
A GVH nyilvános tájékoztatási gyakorlatáról és a GVH felső vezetőivel való kapcsolattartás szabályairól
- 2/2021. közlemény a Gazdasági Versenyhivatal egyes eljárásaival összefüggő nyilvános tájékoztatási gyakorlatáról és a Gazdasági Versenyhivatal felső vezetőivel való kapcsolattartás szabályairól
-
alkalmazás: 2021. szeptember 1-jétől
Módosító közlemény