Az erről az oldalról letölthető űrlap a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Kulttv.) VIII/A. Fejezete szerinti, a könyvek árkötöttségéhez kapcsolódó rendelkezésekbe ütköző magatartások bejelentésére szolgál és 2024. október 1-jétől alkalmazandó.
A Kulttv. 72/A. § (2) bekezdése alapján a könyvek árkötöttségére vonatkozó szabályozás tárgyi hatálya azokra a papíralapú kiadványokra terjed ki, amelyek a három nyomdai ív terjedelmet meghaladják, ISBN-számmal vannak ellátva, nem periodikusan jelennek meg, nyomdatechnikai eljárással sokszorosítják, és szabad szemmel olvasható szöveget, illetve illusztrációt tartalmaznak. A szabályozás tárgyi hatálya kiterjed továbbá a kartográfiai termékekre, a kottákra, a hangoskönyvekre, valamint az e-könyvekre (az e bekezdésben felsoroltakra a továbbiakban összefoglalóan könyvként hivatkozunk).
A Kulttv. 72/C. § (1) bekezdés a) pontja és 99/E. §-a alapján a szabályozás hatálya azokra könyvekre terjed ki, amelyeket 2024. október 1-jét követően adtak ki, vagy import esetén 2024. október 1-jét követően hozták Magyarországon forgalomba, ha az adott könyv legalább 3 évvel ezen kiadást megelőzően Magyarországon még nem került kiadásra. A Kulttv. 72/A. § (5)-(9) bekezdése alapján nem terjed ki a Kulttv. VIII/A. Fejezetének hatálya:
- a) a fogyasztó által megvásárolt egyedi műpéldány eseti jelleggel, használt könyvként történő továbbértékesítésére,
- b) a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
- ba) 4. § 48. pontjában meghatározott tankönyvellátás keretében lebonyolított forgalmazásra, valamint
- bb) a 7. § (1) bekezdése szerinti köznevelési intézményekre és az általuk működtetett könyvtárakra,
- c) a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény 7. § 6a. pontja szerinti szakképzési tankönyvekre,
- d) a Kulttv. 54. § (3) bekezdése szerinti nyilvános könyvtárra, és
- e) az Országgyűlés Hivatala által, közművelődési feladatának ellátása keretében kiadott könyvre.
A Kulttv. 72/A. § (3) bekezdése és 72/D. §-a határozza meg, hogy a könyvek árkötöttségére vonatkozó szabályozást mikor kell alkalmazni a Magyarországon kiadott, külföldi forgalmazású könyvekre, a nem Magyarországon kiadott, valamint a Magyarországon kiadott, nem Magyarországon értékesített könyvekre.
A Kulttv. 72/C. § (1) bekezdése alapján, aki Magyarországon fogyasztó részére könyvet értékesít, köteles az adott kiadónál adott címen megjelenő könyv első kiadásának megjelenési napjától számított 365 napon belül az értékesítés során a könyv példányán feltüntetett, a könyv kiadója vagy importálója által meghatározott, a Kulttv. 72/E. §-a szerinti fogyasztói vagy előfizetési árat alkalmazni. A Kulttv. 72/F. § határozza meg, hogy a kiadó milyen esetekben értékesíthet a fogyasztói, valamint előfizetési árnál kedvezményesebb áron, valamint hogy mely kedvezmények biztosítása nem valósítja meg a könyvek árkötöttségére vonatkozó szabályok sérelmét. Ezen felül a Kulttv. 72/C. § (1) bekezdés b) pontja alapján a Kormány rendeletében határozathat még meg eltérő szabályokat. A Kulttv. 72/C. § (3) bekezdése és 72/E. §-a szabályozza, hogy milyen tájékoztatási kötelezettség terheli a kiadót az első kiadás megjelenési napjának közzétételével, valamint a fogyasztói vagy előfizetési ár meghatározásával összefüggésben.
A könyvek értékesítése során a fogyasztói ár alkalmazására vonatkozó kötelezettség(ek) megszegése, valamint a fogyasztói ár megállapításával összefüggő tájékoztatási kötelezettség megsértése, és a jogsértő magatartás észlelése esetén a Kulttv. 72/G. § (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indíthat, ha a jogsértő magatartás valószínűsíthető és a közérdek védelme versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását szükségessé teszi.
Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben úgy ítéli meg, hogy a bejelentett vállalkozás nemcsak a fenti jogszabályba ütköző magatartást, hanem egyéb versenyjogi jogsértést is elkövetett, és e magatartás tekintetében is bejelentést kíván tenni, akkor azt nem ezen az űrlapon, hanem a vonatkozó tematikus űrlap megfelelő kitöltésével kell megtennie.