A belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetésére vonatkozó szabályokat a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény (továbbiakban: Pkbtv.), valamint a Gazdasági Versenyhivatal integrált kockázatkezelési eljárásrendjéről és a szervezeti integritást sértő események kezelésének eljárásrendjéről szóló 10/2021. (VIII. 13.) GVH utasítás tartalmazza. 

A belső visszaélés-bejelentési rendszer a Pkbtv. 5. alcíme szerinti, az integritássérelmi bejelentések kezelésére szolgáló rendszer, amelyben a jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményre vagy mulasztásra, illetve egyéb visszaélésre vonatkozó információt lehet bejelenteni a Gazdasági Versenyhivatal részére. Integritássérelmi bejelentésnek kell tekinteni minden, az integritássérelmi eseményre vonatkozóan a Pkbtv. 20. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott személyi kör által tett bejelentést, ezáltal a belső visszaélés-bejelentési rendszerbe bejelentést tehet:

  1. a GVH által foglalkoztatott, 
  2. az a foglalkoztatott, akinek a GVH-nál fennálló foglalkoztatásra irányuló jogviszonya megszűnt, 
  3. a GVH-val foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesíteni kívánó olyan személy, aki esetében e jogviszony létesítésére vonatkozó eljárás megkezdődött
  4. az egyéni vállalkozó, az egyéni cég, ha a GVH-val szerződéses kapcsolatban áll,
  5. a GVH-val szerződéses kapcsolat létesítésére vonatkozó eljárást megkezdett, szerződéses kapcsolatban álló vagy szerződéses kapcsolatban állt vállalkozó, alvállalkozó, beszállító, illetve megbízott felügyelete és irányítása alatt álló személy,
  6. a GVH-val tevékenységet végző gyakornok és önkéntes,
  7. a GVH-val a d) vagy f) pont szerinti jogviszonyt vagy szerződéses kapcsolatot létesíteni kívánó olyan személy, aki esetében e jogviszony vagy szerződéses kapcsolat létesítésére vonatkozó eljárás megkezdődött, és
  8. az a személy, akinek a d) vagy f) pont szerinti jogviszonya vagy szerződéses kapcsolata a GVH-val megszűnt.

A bejelentés megtételének helye, formája, kötelező tartalma

A Gazdasági Versenyhivatalban az integritás tanácsadó működteti a belső visszaélés-bejelentési rendszert, akinél a bejelentést elsősorban írásban lehet megtenni az integritas@gvh.hu elektronikus levelezési címen keresztül. Bejelentést szóban is meg lehet tenni az integritás tanácsadónál, aki erről jegyzőkönyvet készít, amelyet a bejelentőnek – annak ellenőrzésére, helyesbítésére, aláírással történő elfogadására vonatkozó lehetőség biztosítása mellett – másodpéldányban átad.

Az integritássérelmi bejelentésnek tartalmaznia kell:

  1. a vélelmezett vagy észlelt integritássérelmi esemény leírását, észlelésének időpontját,
  2. az eseménnyel esetlegesen érintett személy nevét, valamint 
  3. a Pkbtv. 20. § (2) és (3) bekezdése szerinti bejelentői minőség megjelölését.

A b) pontban foglaltaktól eltérően a bejelentést névtelenül is lehet tenni, de ebben az esetben a bejelentés érdemi vizsgálatához szükséges adatok vagy ezek beszerezhetőségének hiánya miatt a névtelen bejelentés vizsgálata mellőzhető lehet.
A bejelentésben célszerű minden olyan adatot, tényt, információt feltüntetni, amely az érdemi vizsgálat lefolytatását elősegítheti, illetve érdemes megjelölni azon személyeket is, akiktől releváns információ kérhető a bejelentésben szereplő esettel kapcsolatban.
Felhívjuk a figyelmet, hogy bejelentést csak a Pkbtv. 20. § (2) és (3) bekezdése szerinti személyi kör tehet, az egyéb személyektől vagy szervezetektől érkező bejelentés vizsgálata mellőzhető. A bejelentés kivizsgálása mellőzhető továbbá akkor is, ha tartalmában azonos egy korábban már vizsgált, ugyanazon bejelentőtől származó integritássérelmi bejelentéssel, illetve a közérdek vagy nyomós magánérdek sérelme a bejelentésben érintett természetes személy, illetve jogi személy jogainak a bejelentés kivizsgálásából eredő korlátozásával nem állna arányban.

A bejelentés kivizsgálása

Az integritás tanácsadó a bejelentés kézhezvételétől számított hét napon belül a bejelentés megtételéről visszaigazolást küld a bejelentőnek és egyben tájékoztatja az eljárási és adatkezelési szabályokról. A vizsgálat során az integritás tanácsadó kapcsolatot tart a bejelentővel, amelynek keretében a bejelentés kiegészítésére, pontosítására, a tényállás tisztázására, valamint további információk rendelkezésre bocsátására hívhatja fel.
A bejelentés kivizsgálására legfeljebb a bejelentés beérkezésétől számított 30 napon belül sor kell kerüljön, amely határidő különösen indokolt esetben meghosszabbításra kerülhet – a bejelentő egyidejű tájékoztatása mellett -, azonban a vizsgálati határidő nem haladhatja meg a három hónapot.
Az integritás tanácsadó az érintett önálló szervezeti egység bevonásával értékeli az integritássérelmi bejelentésben bejelentett integritássérelmi esemény helytállóságát, valamint a kockázatot, és magas hatású kockázat észlelése esetén haladéktalanul javaslatot tesz az elnöknek a kockázatkezelés módjára vonatkozóan, valamint meghozza azokat az intézkedéseket, amelyek alkalmasak a visszaélés orvoslására.
Az integritás tanácsadó az integritássérelmi bejelentés vizsgálata során a vizsgálat lezárásáig vagy a vizsgálat eredményeként történő intézkedés kezdeményezéséig a bejelentés tartalmára és a bejelentésben érintett személyre vonatkozó információkat – a bejelentésben érintett személy tájékoztatásán túl - más szervezeti egységgel vagy munkatárssal csak a vizsgálat lefolytatásához szükséges mértékben osztja meg. A bejelentésben érintett munkatárs a tájékoztatását követően a bejelentés tartalmát és a bejelentésben érintett, tudomására jutott személyek körét az eljárás lezárásáig köteles bizalmasan kezelni, azokat csak a személyének tisztázásához ill. a védekezéséhez szükséges mértékben oszthatja meg harmadik személlyel. 
Ha az integritássérelmi bejelentésben foglaltak értékelése nyomán az integritás tanácsadó megállapítja, hogy a bejelentésben foglaltak nyomán más, különösen büntető, szabálysértési, valamint az etikai és a fegyelmi eljárás különös szabályait tartalmazó normatív utasítás szerinti eljárás lefolytatásának szükségessége merülhet fel, ennek észlelése esetén haladéktalanul javaslatot tesz az elnöknek a szükséges eljárás kezdeményezésére vonatkozóan.

Adatkezelés

A GVH belső visszaélés-bejelentési rendszerével kapcsolatos adatkezelési tájékoztató külön az adatkezelési tájékoztató linken olvasható. 

Tájékoztatás a vizsgálat eredményéről

Az integritás tanácsadó az érintett munkatársat és az integritássérelmi bejelentést tevő személyt haladéktalanul írásban tájékoztatja az integritássérelmi bejelentés kivizsgálásának eredményéről, ennek keretében

  1. az általa kezdeményezett eljárásról vagy egyéb intézkedésről vagy
  2. az eljárás vagy intézkedés kezdeményezésének mellőzéséről és annak indokáról, valamint
  3. az integritássérelmi bejelentés nyomán tett esetleges munkáltatói intézkedésről.

Záradék

Jelen tájékoztató a Pkbtv. 25. §-ában foglalt kötelezettség teljesítése céljából készült és nem helyettesíti a vonatkozó jogszabályi rendelkezések ismeretét. Kérjük, hogy bejelentésének megtétele előtt tájékozódjon a részletes szabályokról. A jogszabályok ingyenesen elérhetőek Nemzeti Jogszabálytában (https://njt.hu/).