Megtéveszthette a fogyasztókat a Douglas parfüméria

Budapest, 2025. december 22. – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a “Parfümerie Douglas” Illatszer Kereskedelmi Kft.-vel (Douglas) szemben. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás akciótartási gyakorlata és kommunikációja, illetve exkluzivitásra vonatkozó állításai megtéveszthetik a fogyasztókat. A nemzeti versenyhatóság a karácsony előtti utolsó napokban is óva inti a fogyasztókat: vásárlásaik során legyenek körültekintőek, és amennyiben lehetséges mindig nézzék meg az alternatív ajánlatokat is.  

A Gazdasági Versenyhivatal azzal a gyanúval indított versenyfelügyeleti eljárást a Douglas-szal szemben, hogy a cég megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. A vállalkozás az „Akár …-%” kedvezménnyel hirdetett akciói során azt a benyomást kelthette a fogyasztókban, hogy akár 30-70%-os kedvezményre is szert tehetnek, annak ellenére, hogy az érintett termékek valószínűsíthetően egyáltalán nem voltak elérhetőek a maximális kedvezménnyel.

A cég akciótartási gyakorlatában emellett olyan rendszerszintű hiányosságok lehetnek, amelyek eredményeként az egyes promóciókban akciósnak hirdetett termékek száma nagyarányú a nem akciós termékekéhez képest, az akciós időszak pedig hosszabb az akció nélküli időszaknál. Ezek a gyakorlatok megnehezíthetik a fogyasztók tájékozott döntéshozatalát.

A GVH az előbbiek mellett azt is észlelte, hogy a Douglas mobil applikációjában és weboldalán a „Douglas Exkluzív” és 2025 őszéig a „Douglas Online Exkluzív” címkékkel azt a benyomást kelthette a fogyasztókban, hogy az adott termékek csak nála kaphatóak, ez azonban a termékek jelentős részére nem igaz. A vállalkozás így valószínűsíthetően nem az elvárható szakmai gondosággal járt el az állítások valóságtartalmának ellenőrzésekor.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a versenytörvény szerint az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam az ügyintézési határidőbe nem számít bele.

A nemzeti versenyhatóság a karácsony előtti időszak utolsó napjaiban is óva inti a fogyasztókat az impulzusvásárlásoktól. Az online vásárlások során ajánlott körültekintően eljárni, ellenőrizni a webáruház megbízhatóságát, az általános szerződési feltételeket és más oldalak alternatív ajánlatait is.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/48/2025.

GVH Kommunikáció

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Nyomtatható verzió PDF-ben