Beleásta magát a GVH a mesterséges intelligencia hatásaiba
Elindította a mesterséges intelligencia alkalmazását és hatásait vizsgáló piacelemzését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) január első napjaiban. Az év első hónapjában a GVH bejelentette a Digitális Tudatosság Programját, újabb termékkategóriákkal bővült az online Árfigyelő, és lezárult az úgynevezett „zöld” marketingüzeneteket vizsgáló piackutatás, továbbá eljárás indult a Lidl-lel és a WizzAir-rel szemben is. Mindemellett Isztambulban – a GVH részvételével – megalakult a Türk Államok Versenytanácsa. Az év utolsó és az újév első napjaiban hónapról hónapra összefoglaljuk az év legfontosabb ügyeit, híreit, történéseit.
Több ponton is bővültek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogkörei 2024. elején. Január első napjaiban pedig a GVH elindította piacelemzését a mesterséges intelligencia hatásairól. Az átfogó vizsgálat – amelyek eredményeit októberben hozta nyilvánosságra a nemzeti versenyhatóság – azzal a hipotézissel indult, hogy az új technológia robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat.
Az induló, új piacelemzés mellett januárban a GVH lezárta az úgynevezett „zöld” marketingüzeneteket vizsgáló piacelemzését. Kiderült, hogy sok esetben nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos tartalmával, illetve jelentésével. Az új piacelemzés eredményei nemzetközi szinten is nagy figyelmet kaptak.
Bővült az online Árfigyelő, élénkülő verseny a hitelpiacon
Január közepén újabb 16 termékkategóriával bővült a GVH által működtetett online Árfigyelő rendszer. Így már 78 termékkategóriában – ami összesen közel 2000 különböző élelmiszerterméket jelent – hasonlíthatják össze a napi árakat a vásárlók. Az online Árfigyelő segít abban, hogy a magyar családok pénzt és időt spóroljanak vásárlásaik során. A rendszer versenyélénkítő hatása 2024-ben folyamatosan segítette az árak kordában tartását.
A GVH üdvözölte a hitelezési piacon élénkülő piaci versenyt, azzal ugyanis a hitelfelvevők jobban járnak, valamint a hitelezés bővülése hozzájárulhat a gazdasági növekedés helyreállításához. Hivatalosan is bejelentette a GVH a Digitális Tudatosság, másnéven „Digitális Tinik” programját januárban. A kezdeményezés célja a tudatos internet-használatra való nevelés, illetve a figyelemfelhívás, a digitális térben a gyermekekre leselkedő veszélyekre.
Megalakult a Türk Államok Versenytanácsa – a GVH megfigyelőként csatlakozott
Január 23-án Isztambulban létrejött a türk államok versenytanácsa, amelyhez a Gazdasági Versenyhivatal – hasonlóan Magyarország státuszához a Türk Államok Szervezetében – megfigyelőként csatlakozott. Az egyes országok nemzeti versenyhatóságait tömörítő új szervezet elsődleges célja a tudásmegosztás és a kölcsönös tapasztalatcsere.
Mindemelett 2024 januárjában több új versenyfelügyeleti eljárást is indított a GVH. A Lidl „teljes kiőrlésűként” hirdetett pékárukat, a WizzAir pedig fontos információkat hallgathatott el az utasok elől.