A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) 2025. november 4. és 6. között Ljubljanában, majd november 18. és 20. között Almatiban – Kazahsztán legnagyobb városában – tartott kihelyezett szemináriumot. A két képzésen összesen több mint 50 versenyhatósági szakember vett részt a ROK kedvezményezett országaiból, ezzel tovább erősítve a nemzetközi együttműködés és tudásmegosztás hálózatát.
A többnapos szemináriumok során a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy elmélyüljenek a versenyjog különböző aspektusaiban, és megosszák tapasztalataikat, miközben a GVH szakértői is aktívan hozzájárultak a tudásbázis bővítéséhez. Az események tökéletesen illeszkedtek a GVH nemzetközi kapcsolatrendszerének tudatos építéséhez és a versenyjog globális szinten történő népszerűsítéséhez.
Szlovénia fővárosában a központi téma az állam és a verseny kapcsolata volt. Ennek keretében a részvevők többek között megvitatták, hogy milyen módszerekkel biztosíthatóak a verseny torzítását elkerülő szabályozások és állami beavatkozások, illetve hogyan érvényesíthetőek a verseny pozitív hatásai a közszolgáltatásokban. A szeminárium emellett kitért a versenypártolás fontosságára és annak megfelelő formáira is.
Az Almatiban megrendezett képzésen a szakértők a kartell és az antitröszt eljárások során alkalmazott hatékony hatósági gyakorlatokat vitatták meg. A résztvevők betekintést nyertek abba, hogy milyen módszertan mentén érdemes felépíteni egy sikeres kartell- vagy antitröszt ügyet, és hogyan kezelhetők az ilyen ügyek folyamán tanúsított együttműködések. A szeminárium során több konkrét piacot is megvizsgáltak esettanulmányok keretében, így többek között a gyógyszeripart és a telekommunikációs szektort is.
A két versenyjogi képzés összesen több mint 50 szakember számára biztosított lehetőséget a tudásmegosztásra, a 17 ROK kedvezményezett ország versenyhatóságainak képviselőivel. A rendezvények jól illeszkednek a GVH azon tudatos stratégiájába, amely célul tűzte ki, hogy hidat képezve a kelet és nyugat között tovább erősítse nemzetközi szakmai kapcsolatrendszerét. Ezen cél elérésében kulcsfontosságú szerepet játszik a budapesti oktatási központ, amely már húsz éve jelentős szereplője a nemzetközi versenyjogi közösségnek.
A GVH és az OECD által működtetett Központ 2005. február 16-án jött létre azzal az elsődleges céllal, hogy a két intézmény szakmai hátterére építve támogatást nyújtson a versenyjog és a versenypolitika területén a kelet- és délkelet-európai, valamint közép-ázsiai államok versenyhatóságai számára versenyjogi képzések és egyéb szakmai programok szervezésével. A világon összesen három ilyen oktatóközpont működik, egy Budapesten, egy Peruban és egy a Koreai Köztársaságban.
A budapesti oktatási központ 2025-ben ünnepelte fennállásának 20. évét, amely egy újabb mérföldkő a versenyjogi oktatás történetében. Ez idő alatt a ROK több mint 160 rendezvényt szervezett, több mint 6000 szakértő számára biztosítva a tudásmegosztás és a tapasztalatcsere lehetőségét. Az OECD és a GVH közös szakmai konferenciával ünnepelte meg a jubileumi évfordulót februárban.