Gazdasági Versenyhivatal

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA

mint másodfokú bíróság

Kf. IV. 37. 387/2000/7. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a Nyomtatvány és Irodai Eszközellátó Kft. (Budapest) I. r., az UNIÓ Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft. (Budapest) II.r., a Hungary Nyomda és Csomagolóipari Rt. jogutódjaként a Cofinec Kner Címkegyártó Kft. (Békéscsaba) III.r. és a Kabinet Kft. (Budapest) IV. r. felpereseknek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen verseny ügyben hozott határozat bírósági felülvizsgálata iránt indult perében a Fővárosi Bíróság 1999. november 12-én kelt 2.K.31.551/1998/9. számú ítélete ellen az alperes részéről 10. sorszám alatt benyújtott és 11. sorszám alatt indokolt fellebbezése folytán az alulírott napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő

ítéletet

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg felpereseknek fejenként 10.000,- azaz tízezer forint másodfokú perköltséget .
A fellebbezési illetéket az állam viseli.

Indokolás

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az adózási kötelezettség teljesítése érdekében az APEH ingyenes és ellenérték fejében megvásárolható nyomtatványokat rendszeresített. Az 1993-as évet megelőzően a nyomtatványok piacán ellátási gondok miatt rendkívüli helyzet alakult ki. Az ellenérték fejében megvásárolt nyomtatványok egységes jellegben történő gyártása és forgalmazása érdekében az APEH 1993-ban pályázatot hirdetett, amelyet a felperesek nyertek. Ezzel határozatlan időre az ország egész területén kizárólagos jogosultságot kaptak az adónyomtatványok gyártására és forgalmazására.
Az APEH és a felperesek 1993. szeptember 2-án írásbeli megállapodást kötöttek, melyben a forgalmazók vállalták, hogy az országos forgalmazást önállóan biztosítják. A forgalmazók a nyomtatványok megjelenése előtt egyeztetik a nagykereskedelmi árat és az ajánlott fogyasztói árat. Azt katalógusaikban feltüntetik és az APEH kívánságára bármikor bemutatják, és nyilvánosságra hozzák. 72 órán belüli szolgáltatási és készletezési kötelezettséget vállaltak. Az APEH kifejezett kívánságára a 4. pontban a forgalmazók vállalták, hogy az országos ellátás folyamatos biztosítása érdekében mind a gyártásban, mind a forgalmazásban összehangolják tevékenységüket. A nyomtatványok ajánlott fogyasztói ár feltüntetésével kerülnek forgalomba, az árakat az APEH határozza meg.

A felperesekkel szemben versenyfelügyeleti eljárás indult az "átvezetési kérelem" egyes adónyomtatványok egyesítése vonatkozásában. A vizsgálat során felmerült a nyomtatványok ajánlott fogyasztói árával megvalósuló jogsértő magatartás megvalósulása is. Az alperes az 1998. augusztus 18-án kelt Vj-48/1998/37. sorszámú határozatában megállapította, hogy jogsértő az 1993. szeptember 2-i szerződés azon kitétele, mely szerint a felperesek a gyártásban és a forgalmazásban összehangolják tevékenységüket. Elrendelte a törvénybe ütköző állapot 30 napon belüli megszüntetését. A felpereseket egyenként 1.000.000 Ft megfizetésére kötelezte.
Döntésében kiemelte, hogyha azonos termék és földrajzi piacon az érintett terméket előállító (forgalmazó vállalkozások piaci magatartásukat bármilyen formában bizonyíthatóan összehangolják, nem közös erőfölény, hanem kartell valósul meg. A szerződéssel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy az APEH nagy valószínűséggel túllépte az állam adópolitikájának megvalósítása során ráháruló közfeladatot. Mivel a kötelező árkikötésre bizonyíték nem volt az ár tekintetében a jogsértést nem állapította meg. E tény alapján pedig az alperes álláspontja szerint szükségtelenné tette az APEH eljárás alá vonását. Megjegyezte, hogy a kockázat csökkentése, a profit maximálásának hathatós eszköze lehet a versenytársak piaci magatartásának összehangolása, mely reálissá teszi azt a veszélyt, hogy az ár a legmagasabb önköltséghez fog igazodni.

Az 1993. szeptember 2-án kelt szerződésnek a felek gazdasági magatartása összehangolására vonatkozó pontjait ideértve az ár összehangolásra vonatkozó kötelezettségeket - a kötelem végrehajtását igazoló bizonyítékok hiányában a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (továbbiakban: Tpvt.) 11. § (1) bekezdése alapján azért tartotta jogsértőnek, mert az a gazdasági verseny kiküszöbölését célozza, vagy ilyen hatást fejthet ki. Mivel a jogsértőnek minősített szerződéses feltétel nem hatályosult, a jogsértés kiküszöbölésére 30 napot engedélyezett azzal, hogy a felperesek megfontolják, a jövőre nézve a Tpvt. 18. § alapján kérnek-e mentesítést a tilalom alól. A bírság összegét a Tpvt. 78. § (2) bekezdését alkalmazva a jogsértés súlya és a részvétel azonossága figyelembevételével határozta meg.

Az alperesi döntést követően 1998. októberében a felperesek és az APEH emlékeztetőben rögzítették, hogy a megállapodás célja soha nem volt a verseny bármiféle korlátozása, és ilyet a felperesek nem fejtettek ki. A kifogásolt rendelkezés útján az APEH azt kívánta elérni, hogy az egymással versenyhelyzetben lévő felperesek az egységes adónyomtatványok országos ellátását megfelelően biztosítsák. Az alperes határozatával nem értenek egyet, de a megállapodás 4. pontját a szerződő felek annak keltére visszaható hatállyal törölték.

A felperesek kereseteikben kérték az alperesi határozat megváltoztatását annak megállapítása mellett, hogy jogsértést nem valósítottak meg. Az I. r. felperes arra hivatkozott, hogy a megállapodás egyetlen pontja sem irányult a piaci verseny kizárására. A megállapodás célja az adónyomtatványok egységes formátumú, országos ellátásának biztosítása volt. Az együttműködés az új nyomtatványok megjelenésének megszervezésére, illetve a regionális központjaik révén egymás időleges kisegítésére vonatkozott.

A II.r. felperes szerint a 4. pont a fogyasztók érdekében került megfogalmazásra, az országos ellátás biztosítása érdekében. Ez nem rejtett versenyjogi veszélyt rejtő megállapodás. Az alperesnek vizsgálnia kellett volna az előzményeket és a megbízó érdekeit is.

A III.r. felperes sérelmezte, hogy az alperes jogellenesen elmulasztotta eljárás alá vonni az APEH-et és nem vizsgálta a 4. pont valóságos tartalmát és célját. A perbeli kikötés a fogyasztói érdekeket szolgáló együttműködésre vonatkozott.
A IV. r. felperes arra hivatkozott, hogy a perbeli szerződés minősítése és elmarasztalás oka nem érthető. A felperesek csak az APEH előírásait hajtották végre. A 4. pont vonatkozásában összehangolásra nem került sor.

Az alperes ellenkérelmében a felperesek keresetének elutasítását kérte, perköltségre nem tartott igényt.
Fenntartotta a határozatában kifejtett jogi álláspontját azzal, hogy a felek magatartása nem a Ptk-ban írt együttműködési kötelezettség teljesítéseként értékelhető. A felperesek aláírták a szerződést, így versenyjogilag önállóan kell helytállniuk, az APEH eljárás alá vonása nem volt szükséges. A jogsértés súlya az alkalmazott bírság összegében került értékelésre.

Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát megváltoztatta és megállapította; hogy az 1993. szeptember 2-án kelt szerződés azon kitétele, mely szerint a felperesek a gyártásban és a forgalmazásban összehangolják a tevékenységüket, jogsértés megvalósítását nem meríti ki. Ezért a felperesek bírság megfizetésére kötelezését mellőzte.

Indokolásában kifejtette, hogy a Tpvt. 11. § (1) bekezdése alapján tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, köztestületének, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek a döntése, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. Figyelembe véve, hogy a tényleges versenykorlátozás alperes szerint nem valósult meg, ezért az ilyen irányú célzatok illetve a versenykorlátozásra (torzításra) alkalmasság tettenérése szükséges. Azt, hogy a vizsgált magatartás a Tpvt. 11. § (1) bekezdésébe ütközően jogsértő, az alperesnek okszerűen levezetett közvetlen vagy közvetett bizonyítás útján kell igazolnia. Az elsőfokú bíróság azonban a gazdasági verseny kiküszöbölésére irányuló célzatának fennállását nem látta megállapíthatónak és arra sem talált megnyugtató bizonyítékot, hogy versenyt kiküszöbölő hatást fejthet ki.

E körben kiemelte, hogy az alperesi határozathozatalt megelőzően közel 5 évvel korábban került sor a perbeli megállapodás megkötésére. Így a verseny akadályozásának, korlátozásának, illetve torzításának már bekövetkezett jelének kellene lennie, erre azonban adat nem merült fel. Elméletileg a piaci viszonyok valamely változása folytán utóbb válik alkalmassá a gazdasági verseny kiküszöbölésére, de az alperes, ezt alátámasztó körülményt nem nevezett meg. Ebből a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a kifogásolt felperesi kötelezettségvállalások versenykorlátozásra (torzításra) nem alkalmasak. Konkrét adatok hiányában pedig nem feltételezhető, hogy a megállapodás ilyen hatást válthat ki.

A Tpvt. 11. § (1) bekezdése alapján külön vizsgálat tárgya, hogy a felpereseket versenyellenes célzatok vezették-e. E körben nem mellőzhető a megállapodás keletkezésének és hátterének feltárása. A vizsgálat során a kizárólag ajánlott fogyasztói ár és az átvezetési kérelemmel összefüggésben felmerült árukapcsolás tekintetében a meghallgatott APEH osztályvezető, Kovács István tanúvallomásából kitűnően, az alperes által kifogásolt szerződéses kikötések az adóhatóság kifejezett kérése alapján kerültek megszövegezésre. Ennek célja az volt, hogy a korábbi áldatlan állapotot megszüntetve az ellátás zökkenőmentesen és folyamatosan az egész ország területén biztosított legyen. Ilyen előzmények ismeretében az elsőfokú bíróság megítélése szerint nem lehet megállapítani a felperesek gazdasági verseny kizárására, korlátozására vagy torzítására irányuló célzatát.

Az elsőfokú bíróság még kitért arra, hogy az alperesnek azon megállapítása mellett, hogy az APEH nagy valószínűséggel túllépi a reáháruló közfeladatot, az adóhatóság eljárás alá vonását nem lehetett volna mellőzni. A jogsértés megvalósulása merül fel, a Tpvt. 44. §-án keresztül érvényesülő, alperesre is irányadó, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 2. § (5) bekezdése szerinti megkülönböztetés valósult meg, az érintettek egyikének magatartása értékelés nélkül marad.

Kifejtette azt is, hogy ha leplezni igyekvő versenyellenes motivációk felfedésére van szükség, akkor a megállapodás egészének és a piaci körülményeknek, valamint az eljárás alá vontak magatartása feltárásától, elemzésétől nem lehet eltekinteni. Okszerűen kell alátámasztani és konkrétan meg kell jelölni az összehangolt magatartást, hogy a megállapodás melyik pontja alapján az miért valósult meg. Ezt az elvárást azonban az alperes határozata maradéktalanul nem teljesítette. A rendelkező részéből a felperesek arra következtettek, hogy a megállapodás 4. pontja minősül versenyellenesnek, ugyanakkor az indokolás a megállapodás több pontjára, sőt ténymegállapítások nélkül a felperesek ármeghatározására is utalt.
Mivel az alperes a felperesek piaci magatartását vizsgálta, eljárásukat helyesen nem a Ptk., hanem a Tpvt. alapján kellett megítélnie.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a Tpvt. 83. § (4) bekezdése szerint az alperes határozatát úgy változtatta meg, hogy megállapította, hogy a felperesek jogsértést nem valósítottak meg, így rendelkezett a felperesek bírság megfizetése alóli mentesítéséről is.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és a keresetek elutasítását. Álláspontja szerint a Tpvt. 11. § (1) bekezdésének helyes értelmezése alapján megállapítható, hogy a kérdéses megállapodás alkalmas arra, hogy a verseny alapvető feltételeit megszüntesse. Tehát tilos. Ezért nem feltétel a jogsértés megállapításának a tényleges megvalósulás bizonyítása. Az a körülmény, hogy a megállapodás nem vezetett a verseny lényeges torzulásához, illetve, hogy annak célzatosságát a Fővárosi Bíróság nem látta megállapíthatónak, az alperesi határozatban a bírság összegének megállapításánál került sor.
Az I. r. felperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta azzal, hogy széleskörű bizonyítási eljárás után hozta meg az ítéletet.

A II.r. felperes ellenkérelmében a fellebbezés elutasítását és alperes perköltségben marasztalását kérte azzal, hogy a vitatott 4. pont az APEH kérésére került megfogalmazásra, e mondat felének önkényes kiragadására alapította döntését az alperes. Az APEH megszüntette a felperesekkel a szerződést a versenyhivatali eljárás miatt, és a nyomtatványok piacán kezd visszatérni a korábban tapasztalt anarchia.

A III.r. felperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és alperes perköltségben marasztalását kérte. Az alperesi álláspont a Tpvt. 11. §ának megalapozatlan kiterjesztő értelmezését jelenti. A verseny torzulása illetve célzatossága nem bizonyítható, azt nem a bírság összegénél kell figyelembe venni, hanem az eljárást meg kell szüntetni. Az elsőfokú bíróság ítélete is tartalmazza, hogy 5 év során az alperes által feltételezett lehetőség nem valósult meg, vagyis versenykorlátozási hatást a megállapodás egyáltalán nem fejtett ki.
A IV. r. alperes is az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, csatlakozva a felperesek által felhozott indokokhoz.

A fellebbezés nem alapos.

Az elsőfokú bíróság a tényállás minden lényeges elemét feltárta és az alkalmazandó jogszabály helyes értelmezésével jogszerű döntést hozott, amellyel a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett.
Az alperes fellebbezésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság is rámutat arra, hogy a Tpvt. 11.E (1) bekezdése a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmánál, annak megvalósítására, különböző magatartásformákat sorol fel. A közigazgatási per tárgya az alperesi határozat jogszerűségének felülvizsgálata, amelyben az alperesi határozat indokolására figyelemmel kell a felülvizsgálatot elvégezni. A Tpvt. 11. § (1) bekezdése három magatartásformát fogalmaz meg: amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását
a) célozza
b) ilyen hatást fejthet ki
c) fejt ki.
Az alperes a határozatában az a) és b) pontban felsorolt magatartásformákra hivatkozott, vagyis azért tartotta jogsértőnek az 1993. szeptember 2-i megállapodást, mert az a gazdasági verseny kiküszöbölését célozza, vagy ilyen hatást fejthet ki. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság is e két magatartásformát vizsgálta az eljárása során és jogszerűen állapította meg, hogy egyik fennállását sem lehet megállapítani a felperesek vonatkozásában.

A b) pontban megfogalmazott magatartásforma, vagyis a "fejhet ki" esetében tényszerűen utalt arra, hogy a megállapodás az alperesi határozat hozatalt megelőzően közel öt évvel korábban került sor. Ebben az időben azonban még utaló adat sem merült fel a verseny akadályozásának, korlátozásának illetve torzításának megvalósítására. Az ilyen hatás kifejthetősége vonatkozásában az alperes, ezt alátámasztó körülményt, nem nevezett meg. Semmilyen olyan konkrét adat nem merült fel amelyből feltételezhető lenne, hogy a megállapodás a jövőben ilyen hatást válthatna ki.

Az a) pontban megfogalmazott magatartásforma, vagyis a célzat vonatkozásában a Legfelsőbb Bíróság is egyetért azzal, hogy ennek megítélése körében nem mellőzhető a megállapodás keletkezésének és hátterének feltárása. Az erre vonatkozó adatok illetve a tanúvallomás alapján megállapítható, hogy az egész megállapodás célja az volt, hogy a korábban az adónyomtatványok piacán kialakult kaotikus helyzet, ellátatlanság megszűnjön. Az alperes által vitatott 4. pont szövegezése is kifejezetten erre utal "a forgalmazók vállalják, hogy az országos ellátás folyamatos biztosítása érdekében, mint a gyártásban, mint a forgalmazásban összehangolják tevékenységüket". Ez a pont kifejezetten a megbízó és az APEH kérésére került a szerződésbe, a korábbi kaotikus állapot felszámolása érdekében. A cél tehát nem a gazdasági verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása volt, hanem a fogyasztók (adózók) megfelelő ellátásának biztosítása. A megállapodás egyéb pontjai (készletezés, árkatalógus készítése, 72 órán belüli teljesítés) és mind arra irányultak, hogy az országos ellátás folyamatos és átlátható legyen.

A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság sem találta a felperesek magatartását a Tpvt. 11.§ (1) bekezdésébe ütközőnek.

A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.

A Pp. 239. §-a szerint alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperest a pernyertes felperesek másodfokú eljárási perköltségének megfizetésére.

A pervesztes alperes személyes illetékmentességére tekintettel a tárgyi illetékfeljegyzése jog folytán 1e nem rótt fellebbezési illetéket a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI.2 6.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.

Budapest, 2002. évi november 21. napján