Gazdasági Versenyhivatal

Fővárosi Ítélőtábla

2. Kf. 27. 379/2003/3.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla a Holiday Club Hungary Kft. (Budapest) I.r. és a Proinvest 2001. Kft. (Keszthely) II.r. felpereseknek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indult perében a Fővárosi Bíróság 2003. évi október hó 8. napján kelt 2.K.30.589/2003/4. számú ítélete ellen az I.r. felperes által 6. sorszám alatt, a II.r. felperes által 5. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

ítéletet

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felpereseket egyetemlegesen arra, hogy fizessenek meg az államnak - az illetékhivatal külön felhívására - további 9.000 (azaz kilencezer) forint fellebbezési illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Az irányadó tényállás szerint a Budapest II. kerületben lévő Petneházy Club Hotel (Üdülőfalu) időbeosztásos használati jogának értékesítését a Petneházy Üdülőfalu Rt. tulajdonossal kötött bérleti szerződés alapján a II.r. felperes végezte, a megbízási szerződéssel felhatalmazott I.r. felperes, valamint a perben nem álló Pláninvest Bróker Rt. bevonásával. Az I.r. felperes az értékesítést kizárólag a megbízókkal egyeztetett irányelvek, ügymeneti előírások és nyomtatványok alkalmazásával végezte.

Az alperes vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a felperesek az apartmanok értékesítése során tanúsított magatartásukkal megsértették-e a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvénynek (a továbbiakban: Tpvt.) a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolását tiltó rendelkezéseit. A vizsgálat eredményeként az alperes a 2001. augusztus 30. napján kelt Vj-59/2001/57. számú határozatában megállapította, hogy I.r. felperesnek a Petneházy Club Hotelre vonatkozó üdülési jog értékesítése során alkalmazott árkedvezményei, valamint a fogyasztók szerződéstől való elállási joggyakorlásának befolyásolása, II.r. felperesnek a részvényvásárlással összefüggő kedvezményekről adott írásbeli tájékoztatása, valamint a szerződésmintákban a "foglaló" szó használata alkalmas a fogyasztók megtévesztésére, emiatt a magatartások folytatását megtiltotta, és a felperesekkel szemben egyenként 1.000.000 Ft pénzbírságot szabott ki. Az alperes a Petneházy Üdülőfalu Rt. és a Pláninvest Bróker Rt. eljárás alá vontakkal szemben az eljárást megszüntette.

A határozat indokolása szerint az alperes azt állapította meg, hogy az 1999. július 1-től ténylegesen 2000. november 18-ig tartó szerződés fennállása alatt az I.r. felperes kizárólag prezentáción és kizárólag részvényvásárlással egybekötötten értékesítette az üdülő használati jogot. A prezentáción a fogyasztóknak átadott információs füzet tartalmazott ugyan árlistát és tájékoztatott kedvezmény lehetőségéről is, nem közölte azonban azt az árlistát, amely az I.r. felperes javadalmazásának alapjául szolgált. Az I.r. felperes többféle árkedvezményt is felajánlott, ügyelt azonban arra, hogy a jutalékát kedvezőtlenül befolyásoló alsó összeghatárt ne lépje át. Annak ellenére, hogy a prezentáción kívül értékesítés nem történt, és az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződésekről szóló 20/1999.(II.5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.r.) 11.§-ának /1/ bekezdése értelmében az értékesítő 15 napig pénzbeli teljesítést nem követelhetett, és nem fogadhatott el, árkedvezményként került megjelölésre az aznapi döntés, valamint a gyors, és 3 napon belüli 100%-os teljesítés. Kedvezményként szerepelt a részvényvásárlás ténye is annak ellenére, hogy más módon a vételár nem volt kiegyenlíthető. Az információs füzet valótlanul tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy a Petneházy Üdülőfalu Rt. közgyűlésének tagjaként módjuk nyílik a használati díj mértékének meghatározására, ugyanis szavazati joggal a vevők nem rendelkezhettek. Az ajánlatok között olyan információ is szerepelt, amely a valósággal ellentétben azzal tartotta szerződésben az elállni szándékozó fogyasztót, hogy az üdülőhasználati jogot az I.r. felperes maga fogja értékesíteni. Vételi szándék esetén a fogyasztók több blanketta szerződést fogadtak el, amelyek között szerepelt a 15 napos pénzbeli teljesítést biztosító, foglalót említő ügyvédi letéti szerződés, amelynek aláírása után I.r. felperes már a prezentáción vételárat vehetett át. Az alperes álláspontja szerint a felperesek versenyjogi felelőssége I.r. felperes esetében a fogyasztókkal folytatott kapcsolatfelvételekben és kapcsolattartásokban, míg a II.r. felperesnél a fogyasztók vásárlási kedvét jogellenesen felkeltő, illetve kötelékbe tartó, egyrészt általa forgalmazott, másrészt tudomásul vett írásbeli anyagok alapján állt fenn. Az I.r. felperes részéről felajánlott árkedvezmények azért voltak látszólagosak, mert az eredetileg közölt árak soha nem érvényesültek és a fogyasztók a kedvezmények mértékéről teljeskörűen soha nem kaptak információt. A látszólagos kedvezmény legnyilvánvalóbb esete az aznapi vétel és a mielőbbi fizetés, hiszen máskor mint a prezentáción nem is lehetett vásárolni, s ha a pénzteljesítés nem fogadható el a szerződéskötéstől számított 15 napon belül, akkor semmilyen kedvezménnyel jogszerűen nem lehet a fogyasztót rávenni 15 napon belüli pénzteljesítésre. A II.r. felperestől származó információs füzetben és üdülőhasználati szerződésekben lévő kedvezmények ugyancsak látszólagosak, mert a kedvezményes fizetési ütemezés mihez képesti előnye megállapíthatatlan, mint ahogy az is, hogy miért kedvezményes a használati díj fizetése részvényvásárlás esetén, ha más módon nem is szerezhető üdülési jog. Ugyanakkor arra sincsen mód, hogy a részvényesek beleszólhassanak a használati díj kialakításába. Az alperes a jogsértés megállapítása okán rendelkezett a jogsértő magatartás folytatásának megtiltásáról, valamint a bírság kiszabásáról.

Az I.r. felperes keresetében a határozat hatályon kívül helyezését és vonatkozásában az eljárás megszüntetését kérte. Álláspontja szerint az alperes eljárási jogszabálysértést valósított meg azzal, hogy a nem mindenre kiterjedő bizonyítási eljárás és vizsgálat után helytelen tényállást állapított meg, amelyből téves következtetésekre jutott. Hivatkozott arra, hogy megbízottként értékesítési feladatokat látott el, az értékesítéshez szükséges szerződések , és okiratok kidolgozása a megbízók feladata volt, amelyek tartalmától nem térhetett el. Álláspontja szerint az általa kínált árkedvezmények és a jutaléka közötti összefüggésre vonatkozó alperesi megállapítás feltételezéseken alapult. Kiemelte, hogy nem fogadott el teljesítést 15 napos határidőn belül, kizárólag a fogyasztó dönthetett akként, miszerint ügyvédi letétbe helyezi az ellenértéket. A letett pénzeszközhöz a szerződés megkötését követő 15 napig nem juthatott hozzá, és nem korlátozta a fogyasztót abban, hogy elállási jogával éljen. Tagadta, hogy a szerződéstől elállni szándékozó fogyasztókat azzal hitegette volna, hogy az üdülési jogát majd értékesíti.

A II.r. felperes a határozat megváltoztatását és annak megállapítását kérte, hogy jogsértést nem valósított meg. Kifejtette, hogy marasztalása azért jogszerűtlen, mert a megtévesztésre alkalmas értékesítési tevékenységet az I.r. felperes végezte, amely cég maga alakította ki a minél nagyobb jutalék elérése érdekében azt a marketing módszert, amivel a határozat szerinti jogsértés megvalósult. Nem vitatta, hogy a polgári jogi jogviszonyban a megbízó a megbízott magatartásáért felel, azonban ez álláspontja szerint nem jelenti azt, hogy a gazdasági versenyben önálló alanyként résztvevő megbízott versenyjogi szabályokat esetleg sértő magatartásáért is a megbízó felelne. Hivatkozott arra, hogy ha a vásárló az üdülőhasználat ellenértékét részvényvásárlással egyenlíti ki, a kedvezmény nem látszólagos, ugyanis az ellenérték nem ÁFA-val növelt, a közreműködésével kialakított szerződésminta pedig foglalót nem tartalmazott. Véleménye szerint nincs olyan jogszabály, amely az üdülőhasználati szerződések esetében a szerződések foglalóval történő biztosítását kizárná, ezért a foglaló kikötése nem tisztességtelenül alkalmazott módszer. Az alperes ellenkérelmében a határozatában foglaltakat fenntartva a felperesek keresetének elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339.§-ának /1/ bekezdése alapján a felperesek keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság a Tpvt. 8.§-ának /1/ és /2/ bekezdése, a Korm.r. 8.§-ának /1/ bekezdése, 11.§-ának /1/ bekezdése, 16.§-ának /1/ és /2/ bekezdése, valamint a megállapított tényállás összevetésével megállapította, hogy az üdülési jog értékesítése során alkalmazott árkedvezmények, a szerződéstől való elállási jog gyakorlásának befolyásolása, a részvényvásárlással összefüggő kedvezményekről adott tájékoztatás, valamint a szerződésmintákban a foglaló szó használata kérdéskörökben az alperes határozata a felperesek által előterjesztett kereset keretein belül jogszerű. Az I.r. felperes maga adta elő, hogy értékesítés kizárólag prezentáción történt, a használati joggal rendelkező részvényesnek nincs használati díj mértéket befolyásoló szavazati joga, a letéti szerződés révén menedzsere a prezentáción készpénzteljesítést fogadott el, és elállási jog gyakorlása esetén a teljes vételár kifizetésére tettek javaslatot. A szerződéses kötelezettség vállalás elérésére, majd a szerződésben tartásra irányuló törekvés ismeretében az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint akkor vetődhetne fel a fogyasztók döntését nem befolyásoló kedvezmények alkalmazása, ha az engedmények rendszere ismert volna, és nem vitatott módon kettős lista - külön fogyasztói, külön üzletkötői - létére nem lenne adat. Ezekkel a tényekkel szemben felpereseket terhelte annak bizonyítási kötelezettsége, hogy a kedvezmények miként voltak valósak, és I.r. felperesnek a jutalékát miért nem kellett féltenie. Ilyen bizonyítást azonban a felperesek nem terjesztettek elő. Tekintettel arra, hogy a Korm.r. 11.§-ának /1/ bekezdése értelmében 15 napon belül a fogyasztótól pénzteljesítés semmilyen jogcímen nem fogadható el, a letéti szerződés alá rejtett és ezen felül még azonnali, illetve gyors fizetési kedvezménnyel is kecsegtető, valamint foglalót megemlítő teljesítési módszer alkalmazása sem tekinthető jogszerűen megvalósuló eljárásnak. A fogyasztók megnyerését, szerződéskötési kötelezettség vállalások elérését és ott tartásukat célzó üzleti módszer a perbeli adatok szerint felperesek együttes eljárásának eredményeként valósult meg. Az alkalmazott tájékoztatást, a szerződésmintákat ugyanis II.r. felperes készítette, és nyilvánvalóan szerepe volt a jutalékrendszer kidolgozásában is. Ugyanakkor a fogyasztókkal folytatott konkrét tárgyalások (ügyletkötés, kedvezmények alkalmazása, elállás) esetén az I.r. felperes járt el. Így az elsőfokú bíróság sem az I.r., sem a II.r. felperesnek a másik társ kizárólagos felelősségre vonására irányuló érvelést nem fogadta el.

Az ítélettel szemben mindkét felperes fellebbezett, az ítélet megváltoztatását és kereseti kérelmüknek megfelelő döntés meghozatalát kérték. Fellebbezésükben fenntartották és megismételték a kereseti kérelmükben foglaltakat, a közigazgatási eljárás és a per során általuk írásban és szóban előadottakat.

Az alperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.

Az I.r. és II.r. felperes fellebbezése nem alapos.

Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló peradatokból okszerű következtetésre jutott, jogi okfejtéseivel a másodfokú bíróság mindenben egyetért. Az elsőfokú bíróság a Pp. 206.§-ában foglaltaknak megfelelően valamennyi körülményt mérlegelve hozta meg döntését, amelyet megfelelő módon indokolt is. A felperesek fellebbezésükben olyan konkrét, a mérlegelés okszerűségét cáfoló vagy jogszerűségét vitató indokot felhozni nem tudtak, amely az ítélet megváltoztatását megalapozná, olyan új tényt, vagy körülményt nem jelöltek meg, amely fellebbezésük kedvező elbírálását eredményezhetné.

Mindezek folytán a Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 254.§-ának /3/ bekezdése értelmében lényegében helyes indokai alapján hagyta helyben az elsőfokú bíróság fellebbezéssel érintett ítéletét.

A fellebbezésben előadottakra figyelemmel a másodfokú bíróság csupán arra kíván rámutatni, hogy a Pp. 164.§-ának /1/ bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Ahhoz, hogy a felperesek pernyertesek legyenek, azt kellett volna bizonyítaniuk mind a négy kérdésben, az alperes által a közigazgatási eljárásban bizonyított tényekkel szemben, hogy a Tpvt. 8.§-ában tiltott, a fogyasztókat megtévesztő magatartást nem követtek el. A felperesek azonban bizonyítási kötelezettségüknek eleget nem tettek, így a keresetükben foglaltak bizonyítatlan állítások maradtak.

Mivel a fogyasztó vételi szándékától 15 napon belül indokolás nélkül elállhatott, és tőle ezen idő alatt pénzbeli teljesítés követelhető, elfogadható nem volt (a jogszabály szerint), a letéteményes ügyvédi iroda meghatalmazása alapján az üzletkötő tőle teljesítést (kifizetést) kedvezmények kilátásba helyezésével nem kérhetett és fogadhatott volna el. Mivel a felperesek mint megbízó és megbízott közösen jártak el, az üzletkötés a megbízó szerződésmintáival történt, közös felelősségük fennállt.

A pernyertes alperesnek a másodfokú eljárásban költsége nem merült fel, így annak megfizetéséről a Fővárosi Ítélőtáblának nem kellett rendelkeznie, míg a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13.§-ának /2/ bekezdésében foglaltak alapján a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt fellebbezési illeték viselésére a pervesztes felperesek egyetemlegesen kötelesek figyelemmel a Pp. 82. § (1) bekezdésre is. A fellebbezési illeték részbeni lerovására figyelemmel a fennmaradó illeték megfizetéséről rendelkezett a Fővárosi Ítélőtábla.

Budapest, 2004. évi december hó 1. napján