Fővárosi Ítélőtábla
2. Kf. 27. 279/2005/9. szám
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Fővárosi Ítélőtábla a Proinvest 2001. Kft. (Keszthely) I. r. és Pláninvest Broker Rt. (Keszthely) II. r., Tengerszint Kft. (Budapest) III. r., a Sol Oriens Hungaria Kft. (Budapest.) IV.r., valamint a Holiday Club Hungary Kft. (Budapest) V. r. felpereseknek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest hivatkozási szám: Vj-142/2001.) alperes ellen versenyügyben hozott határozat felülvizsgálata iránt indult perében a Fővárosi Bíróság 2005. évi szeptember hó 23. napján kelt 3.K.30.325/2005/19. számú ítélete ellen az I-II. r. felperes által 21. sorszám alatt, a III. r. felperes által 23. sorszám álalt, a IV. r. felperes által 24: sorszám alatt, az V .r. felperes által 22. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán az alulírott helyen 2006. évi szeptember hó 20. napján megtartott nyilvános tárgyalás alapján meghozta a következő
ítéletet
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
Kötelezi a felpereseket arra, hogy 15 napon belül fizessenek meg az alperesnek külön-külön 10.000 (azaz tízezer) - 10.000 (azaz tízezer forint másodfokú perköltséget; valamint arra, hogy - az illetékhivatal külön felhívására - az I-III. r. felperes fizessen meg az államnak külön-külön 24.000 (azaz huszonnégyezer) - 24.000 (azaz huszonnégyezer) forint, míg a IV. r. felperes további 17.000 (azaz tizenhétezer), az V. r. felperes pedig további 9.000 (azaz kilencezer) forint fellebbezési illetéket.
Ez ellen az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.
Indokolás
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Az irányadó tényállás szerint az alperes több versenyfelügyeleti eljárást folytatott az üdülési jog értékesítésével összefüggésben, amelyeknek a jelen per felperesei is alanyai voltak az ezen a piacon való részvételük miatt.
Az alperes a Vj-59/2001. számú ügyben a Petneházy Club Hotelre vonatkozó üdülési jog értékesítése kapcsán a jelen per I. r. és V. r. felperese tekintetében a fogyasztók megtévesztésére irányuló magatartás okán a jogsértés tényét megállapította, és ennek eredményeként velük szemben szankciót alkalmazott. A határozat felülvizsgálatára irányuló keresetet a Fővárosi Bíróság 2.K.30.589/2003/4. számú ítéletével elutasította, a fellebbezés folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.379/2003/3. számú másodfokú ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
Az alperes a vizsgálatot annak megállapítására indította, hogy a felperesek a Club Dobogómajor üdülési heteinek értékesítése során tanúsított magatartásukkal megsértették-e a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvénynek (a továbbiakban: Tpvt.) a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolását tiltó rendelkezéseit. Ennek eredményeként az alperes a 2002. január 10. napján kelt Vj-142/2001/46. számú határozatában azt állapította meg, hogy az I. r., III. r, IV. r. és V. r. felpereseknek a Club Dobogómajorra vonatkozó üdülési jog értékesítése során az árkedvezmények nyújtása kapcsán folytatott gyakorlata, a fogyasztók szerződéstó) való elállási joga gyakorlásának befolyásolása, és az üdülőhasználati díj évenkénti módosításával kapcsolatos tájékoztatása, továbbá a fogyasztóknak a szerződéstől való elállási joga gyakorlásának a II. r. felperes általi befolyásolása alkalmas a fogyasztók megtévesztésére. Ebbő1 következően az alperes az I. r. felperest 5 millió, a II. r., IV.r. és V.r. felpereseket egyenként 1-1 millió, míg a III. r. felperest 2 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. Az alperes határozatában az eljárás alá vontak egymás közötti jogviszonyát, feladatkörét, valamint az értékesítés menetét és az ennek során alkalmazott szerződési formákat, továbbá annak feltételrendszerét rögzítette, és megállapította, hogy az eljárás alá vontak megsértették a Tpvt. 8.§-ának (1) és (2) bekezdésében foglalt előírásokat. Részletezve bemutatta az egyes jogsértésekkel összefüggően figyelembe vett tényezőket. Így a kedvezmények adásával kapcsolatban kifejtette, hogy az üdülőhasználati jog fogyasztók által megfizetendő - a bemutató előadásokon a vevővel lezajlott alku eredményeként kialakuló vételárának meghatározása az I. r. felperes által rögzített kereteken belül a III. r., IV. r és V. r. felperesek hatásköre volt. A bemutató előadás pontosan megszabott szabályok szerint; kötött menetben zajlott azzal a törekvéssel, hogy a vevőt a lehetőség szerint azonnali döntésre, a szerződés megkötésére késztesse. Az ezzel kapcsolatos döntések befolyásolásának egyik, a fogyasztót a bemutató előadáson történő szerződéskötésre sarkaló eszköze a különböző; a vásárló számára megtakarítást jelentő kedvezmények nyújtása, amelynek mértékét, feltételeit nem ismerhették a fogyasztók. Kiemelte, hogy az árkedvezmények adása önmagában nem kifogásolható, ugyanakkor a Tpvt-be ütköző, ha a fogyasztó számára nem állapítható meg egyértelműen a kedvezmény mértéke; és igénybevételének feltételei, és nem ismert előtte az egyes főszezoni hetek árának meghatározása során alkalmazott korrekciós tényező. Az elállási jog gyakorlásával összefüggésben á versenyhatóság azt állapította meg, hogy a fogyasztótól az elállásra nyitva álló határidő letelte előtt a szerződés aláírásakor hozott döntés megmásíthatatlanságának érzését erősítő fizetést kértek, illetve fogadtak el annak ellenére, hogy (és ezt maguk a dokumentumok is rögzítik), hogy a fogyasztótól mint az üdülőhasználati jog jogosultjától a szerződés megkötésétől számított 15 napon belül fizetés nem volt követelhető és nem volt elfogadható. A- bemutató előadáson azonban szerződéskötésre csak akkor került sor; ha a fogyasztó ezzel egyidőben ügyvédi letétbe helyezett egy meghatározott összeget azzal, hogy ha 1 S napon belül él elállási jogával, akkor az ügyvédi letétbe helyezett pénzt visszakapja. Az üdülési jog megszerzése részvényvásárláshoz kötődött, azonban a részvények megvételére történő meghatalmazás visszavonhatatlanságának kikötése, illetve a részvény adásvételi szerződési nyomtatványon a fogyasztó szerződésszegése esetére kikötött foglaló, illetve kötbér megtévesztőek voltak az elállás tekintetében.
Az üdülőhasználati díj évenkénti módosítása ellentmondásosan volt szabályozott; valamint e vonatkozásban az emelés tárgyában való tájékoztatás megtévesztő volt. A II. r. felperesnek a részvények értékesítésénél használt szerződésminták és nyomtatványok elkészítésében betöltött szerepe illetve, hogy az üdülési joggal kapcsolatos szerződések és kapott tájékoztatások együttesen hatottak a fogyasztóra, a jogsértésben való felelősségét megalapozzák.
A bírság összegének meghatározása során a Versenytanács valamennyi eljárás alá vont esetében figyelembe vette az ügyben érintett fogyasztók széles körét és a jogsértő magatartás tanúsításának időtartamát, valamint az érintett piac moráljára gyakorolt kedvezőtlen hatást. Enyhítő körülményként értékelte, hogy a Club Dobogómajor üdülési heteinek értékesítésében jelenleg is érintett vállalkozások a jövőbeni jogsértés megelőzése érdekében intézkedéseket tettek a nyomtatványok, szerződésminták tartalmának korrekciója iránt. Minden egyes eljárás alá vont tekintetében rögzítette a bírság mértékének meghatározásánál figyelembe vett tényezőket: így az I. r. felperesnél a jogsértő magatartás tanúsításában betöltött szerepét és piaci részesedése jelentős voltát; a II. r. felperesnél azt, hogy az üdülőhasználati jognak a részvényvásárláshoz történő kötése miatt a részvények adásvételében közreműködők esetében fokozott tájékoztatási kötelezettség jelenik meg a fogyasztók számára mindennapinak nem tekinthető ügylet jellegéből adódóan. A III. r. és IV. r. felperesnél azt értékelte, hogy korábban már voltak versenyfelügyeleti eljárás alanyai, így tisztában kellett lenniük a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatás pontosságának; egyértelműségének jelentőségével. Az V. r. felperesnél pedig azt vette figyelembe, hogy az eljárás tárgyát képező Club Dobogómajor üdülési heteinek értékesítését 2000. novemberében befejezte.
Az alperes az eljárás alá vontak bizonyítási indítványának nem adott helyt, és azért nem tartotta indokoltnak azt, hogy az elmúlt időszakban elállási jogukkal élő fogyasztókat meghallgassa, mert az ügy szempontjából nem azok a személyek bírnak jelentőséggel, akik éltek elállási jogukkal, hanem azok a fogyasztók, akik éppen azért nem éltek ezzel, mert az ezen jogról rendelkezésükre álló információk alkalmasak voltak az elállással kapcsolatos döntésük tisztességtelen befolyásolására.
A felperesek a határozat felülvizsgálata iránti keresetükben a Versenytanács döntésének megváltoztatását kérték és annak megállapítását, hogy jogsértést nem valósítottak meg, másodlagos kérelmük a bírság mérséklésére, avagy elengedésére irányult.
Az I. r. és II. r. felperes hangsúlyozta, hogy nem követtek el jogsértést, nem keltették különösen előnyös vásárlás hamis látszatát; a szándékosságra vonatkozó adat nem merült fel, a szankcionált esetkörök - árkedvezmény, elállási jog, az üdülőhasználati díj évenkénti módosítása - tekintetében a teljes körű tájékoztatás megvalósult. Eljárási szabálysértésként kifogásolták, hogy az ugyanezen időszakra és ugyanilyen árura vonatkozó versenyhivatali eljárást az alperes lényegében megismételte és tényállás feltárási kötelezettségének sem tett maradéktalanul eleget, mivel mellőzte a szerződéstől elállt személyek meghallgatását. Indítványozták, hogy a bíróság véletlenszerűen kiválasztott tanúkat hallgasson meg a perben.
A III. r. felperes kiemelte, hogy megbízottként nem volt döntő befolyása az ügyvitel menetére, ugyanakkor a részvények megvételére jogosító meghatalmazás visszavonhatatlansága csak látszólag ütközik a Tpvt. rendelkezéseibe, mivel ennek kapcsán tisztességtelen előnyt nem realizált.
A IV. r. felperes arra hivatkozott, hogy az I. r. felperes megbízottjaként járt el az üdülési jog értékesítése során és így a megbízó által rendelkezésére bocsátott szerződési és tájékoztató iratanyagot használhatta fel, mert szerződéses viszonyuk az eltérés lehetőségét kizárta. Álláspontja szerint megbízotti döntési lehetősége csak látszólagos volt, azt ugyanis a vevők szándéka és választása határozta meg.
Az V. r. felperes azt sérelmezte, hogy az alperes nem folytatott le teljes körű eljárást, a tényállást helytelenül állapította meg, ugyanis az alkalmazott szerződési blanketták egyértelműen tájékoztatták a fogyasztókat a törvényben biztosított elállási jogukról.
Az alperes a határozatában foglaltak fenntartása mellett a felperesek keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint részletesen elemezte az eljárás alá vontak magatartását, teljeskörűen állapította meg az irányadó tényállást, amelyhez okszerű jogi következtetést fűzött.
Az elsőfokú bíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339.§-ának (1) bekezdése alapján a felperesek keresetét elutasította. Indokolása szerint a versenyfelügyeleti eljárás során beszerzett iratok (tájékoztató füzet, üdülőhasználati és részvény adásvételi szerződésminták, letéti szerződés) tartalma alátámasztották az alperes elmarasztaló megállapításait. Elfogadta a versenyhatóság azon álláspontját, miszerint a kedvezmények mértékét, azok igénybevételének feltételeit, az esetleges korrekciós tényezőket (főszezoni ár) a fogyasztók nem ismerték, így az árképzés egyéb elemei nem voltak áttekinthetők. Kiemelte, hogy a jogsértés megállapítását megalapozta a felperesek magatartása, így a foglalóval, majd kötbérrel, illetve bánatpénzzel, továbbá a részvények megvételének "visszavonhatatlanságával" kapcsolatos kikötések nem egyértelmű megfogalmazása; melyek együttesen alkalmasak voltak arra, hogy a jogban járatlan fogyasztókat az elállási jog gyakorlásától visszatartsák. Pontosan az elállási jog lehetősége miatt volt életszerűden, indokolatlan és aggályos az azonnali szerződéskötések erőltetése a bemutatókori, hiszen ennek jogszerű, a fogyasztók érdekét szolgáló hasznát, vagy logikáját maguk a felperesek - sem tudták levezetni. Egyértelműen megtévesztőnek ítélte meg az üdülőhasználati díj emelésének hatáskörével kapcsolatos tájékoztatót azzal, hogy nem a közgyűlésnek, hanem minden esetben az igazgatóságnak volt jogosultsága e kérdésben dönteni. A felperesek a fogyasztókat, mint privilegizált kört az elállási joggal kapcsolatban hiányosan tájékoztatták. Egyúttal a szerződést egyoldalúan több mellékkötelemmel biztosították, így helyesen került megállapításra, hogy e magatartás alkalmas volt a fogyasztók tisztességtelen befolyásolására. A bíróság alaposnak találta az alperes azon érvelését, hogy a megbízotti státuszban lévő felperesek felelőssége a jogsértés terén nem korlátozott, mivel önálló mozgástérrel rendelkeztek, és önálló piaci szereplőként tevékenykedtek, így többek között a kedvezmények mértékének meghatározása; vagy az alkalmazott nyomtatványok tekintetében. A bírság kiszabása körében megállapította, hogy a versenyhatóság minden lényeges szempontot figyelembe vett és értékelt, amelyet megfelelő módon indokolt is, ezért megalapozatlannak ítélte meg a bírságok csökkentésére, vagy elengedésére irányuló felperesi kérelmeket.
Az ítélettel szemben valamennyi eljárás alá vont fellebbezett, az I. r., II. r., III. r. és V. r. felperesek az ítélet megváltoztatását és kereseti kérelmüknek megfelelő döntés meghozatalát kérték, míg a IV. r. felperes az elsőfokú ítéletnek az alperesi határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte azzal, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a versenyhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezze. Az I. r. és II. r. felperesek fenntartották az eljárás során előadottakat hangsúlyozva, hogy az I. r. felperes közvetlen kapcsolatban nem állt a fogyasztókkal; míg a II. r. felperes csak részvényeket és nem üdülőhasználati jogot értékesített, darabonként, címletenként meghatározott áron: Kiemelten értékelendő körülményként hivatkoztak arra, hogy az ügyfelek ügyvédi letéti szerződést kötöttek, amely-megállapodás is világosan tartalmazta, hogy elállás esetén a fogyasztó által teljesített összeg visszafizetésre kerül anélkül, hogy abból bármiféle foglalót, kötbért, vagy bánatpénzt levonnának, így e körben semmiféle tisztességtelen magatartás nem történt. A tájékoztatófüzet tartalmazta a kedvezményadás lehetőségét, aminek esetei rögzítve voltak, ez hívta fel a fogyasztók figyelmét a kedvezmények igénybevételére, amely nyilvánvaló, hogy versenyszerű magatartás, hisz az értékesítő a saját termékét előnyösnek igyekszik feltüntetni. Az inflációs rátával történő díjemelés az üdülőhasználati jognak mint árunak nem lényeges tulajdonsága, ugyanakkor a részvénytársaság igazgatóságának az a joga, hogy az emelés mikénti mértékéről dönthettek, közgyűlésének felhatalmazásán alapult. Ennél fogva a közgyűlés - ha a részvényesek többsége ezt kívánja - hozhat olyan határozatot; hogy a döntési jogkört e tekintetben a közgyűlés hatáskörébe utalja.
A III. r. felperes fellebbezésében hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást nem tárta fel teljeskörűen, a jogszabályokat nem megfelelően alkalmazta, és téves következetésre jutott felelőssége tekintetében. Az ítélet teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az I. r. felperes és a közte létrejött megbízási szerződést, annak utasításait és előírásait, amelyet követnie kellett az üdülési jogok értékesítése során. Nem valós, hogy a fogyasztók az általuk igénybe vehető kedvezmények mértékét és feltételeit nem ismerhették meg, erre vonatkozó érvelésének elutasítását az elsőfokú bíróság nem részletezte, e körben a tényállást nem tárta fel, mindösszesen a vizsgálat során beszerzett iratokra utalt, azonban ezek részletes tartalmának a döntésre történő kihatását nem vizsgálta. Álláspontja szerint jogsértő az elsőfokú bíróság ítélete a tekintetben is, hogy a bírság mérséklésére vonatkozó kereseti kérelmének elutasítását nem indokolta. Sérelmezte, hogy nem kellő súllyal került értékelésre az, miszerint a szerződések az alperes korábbi marasztalása miatt módosításra kerültek, és a bírság rendkívül eltúlzott mértékű tekintettel arra, hogy az I. r. felperest kiemelkedő felelősség terheli, mivel ő állapította meg a nyomtatványokat, az irányelveket és az üzleti előírásokat, amelyek betartása kötelező volt.
A IV. r. felperes súlyos, az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértésként hivatkozott arra, hógy a másodlagos kereseti kérelme tárgyában - amely a terhére kiszabott bírság mérséklésére; és arányosítására irányult - az elsőfokú bíróság nem hozott döntést, illetőleg az elutasítást nem indokolta meg. Fenntartotta; hogy a megbízási jogviszony keretében végzett értékesítés során - az I. r. felperes által meghatározott szempontok és a részéről biztosított nyomtatványok és szerződések felhasználásakor - a vásárlókat nem tévesztette meg, tájékoztatási kötelezettségének a megbízó utasításának megfelelően eleget tett.
Az V. r. felperes fellebbezésében arra utalt, hogy az elsőfokú ítélet indokolása nem adott számot arról, hogy ő milyen, a Tpvt. rendelkezéseibe ütköző magatartást valósított meg, illetőleg, hogy ezt milyen adatok, tények támasztották alá és hogy miért ~ volt indokolt a bírság alkalmazása, amelynek mértékével összefüggésben értékelni kellett volna, hogy a versenyhatóság a mérlegelést milyen tényekre alapította, illetőleg, hogy ez helytálló volt-e.
Az alperes a fellebbezésekre vonatkozó nyilatkozatában az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte azzal, hogy a felperesek fellebbezésükben lényegében megismételték a már korábban előadottakat, amelyekre külön észrevételt nem kívánt tenni.
A felperesek fellebbezése nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló peradatokból okszerű következtetésre jutott a felperesek által megvalósított jogsértés, és az ezzel összefüggésben alkalmazott jogkövetkezmény megalapozottsága tekintetében, és valamennyi körülményt mérlegelve hozta meg döntését a felperesek keresetének elutasítását illetően. A felperesek fellebbezésükben olyan konkrét, a mérlegelés okszerűségét és a döntés jogszerűségét cáfoló indokot felhozni nem tudtak, amely az ítélet megváltoztatását megalapozná, olyan új tényt, vagy körülményt sem jelöltek meg, amely fellebbezésük kedvező elbírálását eredményezhetné.
Elöljáróban leszögezi a másodfokú bíróság, hogy a perbeli áru a Club Dobogómajor üdülési heteinek értékesítése volt, így a más árú (más üdülési jog) értékesítésével kapcsolatos alperesi marasztalás a perbeli árú értékesítésével kapcsolatos marasztalást nem zárta ki.
A Tpvt. III. fejezete rendelkezik a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmáról, mely alapján a versenyhatóság a Tpvt-nek megfelelően köteles eljárni a fogyasztók védelme érdekében.
A Tpvt. 8.§-ának (1) bekezdése szerint tilosa gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. A (2) bekezdés a) pontja alapján a fogyasztók megtévesztésének minősül` különösen, ha az áru ára; lényeges tulajdonsága - így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, stb. - tekintetében valótlan tényt, vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árút megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak.
A (2} bekezdés c) pontja szerint az is megtévesztésnek minősül, ha az áru értékesítésével, forgalmazásával összefüggő, a fogyasztó döntését befolyásoló körülményekről - így különösen a forgalmazási módról, a fizetési feltételekről, a kapcsolódó ajándékokról, az engedményekről, a nyerési esélyről - megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak, míg a d) pont szerint az is, ha különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltik.
A perbeli ügyben a felperesek üzleti tevékenysége, valamint a közöttük létrejött szerződéses jogviszony alapján az alperes - a bizonyítási eljárása eredményeként - az üdülési jog értékesítését, annak folyamatát a fogyasztók megtévesztésére alkalmasnak értékelte, és a felperesek terhére megállapított jogsértés miatt a Tpvt. szerinti szankciót alkalmazta. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az alperes részletes és pontos tényállást rögzített döntésében, azt megfelelően bizonyította és indokolta mind a jogsértés, mind a jogkövetkezmény tekintetében. A Pp. 164.§-ának (1) bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja; el. Sem a versenyhatósági eljárásban, sem az elsőfokú eljárás során nem tudták `igazolni a felperesek azt, hogy az üdülési jog értékesítése során tanúsított, a versenyhatóság részéről jogsértőnek minősített magatartásuk nem volt alkalmas a velük szerződő fogyasztók döntési szabadságának tisztességtelen módon való befolyásolására. Nem tudták igazolni, hogy az üdülési jog értékesítésének láncolatában való részvételük során, a szerződések egymásra épülése és tartalma nem volt alkalmas arra, a szerződéskötési körülményekre is tekintettel, hogy azáltal megvalósuljon a Tpvt. 8.§-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint a fogyasztók megtévesztése. Az elsőfokú bíróság a versenyhatósággal egyezően helyesen állapította meg, hogy a vizsgált áru értékesítésével kapcsolatosan feltárt felperesi magatartások a fogyasztókat megtévesztően jogsértőek voltak tekintettel arra is, hogy a korábbi versenyfelügyeleti eljárások következtében a felpereseknek tudomással kellett bírniuk arról, hogy az üdülőhasználati jog értékesítése során kiemelkedő szerepe van a vevők megfelelő tájékoztatásának. A racionálisan gondolkodó átlagos fogyasztó "választási szabadságát" korlátozó, nem teljeskörűen pontos, csak részben igaz és a valós körülményekről csak részben való tájékoztatás jogellenes: Az áru lényeges tulajdonságáról való hiányos tájékoztatás nem jogszerű, mint ahogy az sem, ha a közölt tulajdonságok értelmezéséhez elengedhetetlen adatok a tájékoztatásból kimaradnak.
Annak látszata keltésével, hogy a bemutatón való szerződéskötés esetén különösen kedvező ár köthető ki (holott szerződéskötésre a bemutatón kerülhetett csak sor), a vételár letéti szerződéssel teljesítése nyomban (holott vételár 15 napon belül nem volt elfogadható), a letétből a vételár kiegyenlítésére részvényvásárlásra adott meghatalmazás tartalma (visszavonhatatlanság) alkalmas volt arra, hogy a fogyasztókat megtévessze, nyombani döntésre késztesse a döntési szabadságuk csökkentésével, egyben a nem szokványos ügylet (részvényvásárlás) körülményeivel a nyombani döntéshez kötöttség látszatát keltve (ha a részvényvásárlásra adott meghatalmazás nem vonható vissza; a részvényeket/vételárat meg kell fizetni, szerződésszegés esetén pedig foglalót/kötbért/bánatpénzt kell fizetni).
A fellebbezésekben foglaltakra utalással egyeli ki a Fővárosi Ítélőtábla, hogy nem fogadható él a felperesek azon érvelése, miszerint az elsőfokú bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének, ugyanis az ítélet részének kell tekinteni a jogszerűnek talált és elfogadott alperesi okfejtést mind a tényállás tekintetében, mind a bírság összegszerűségének meghatározása vonatkozásában rögzített mérlegelési szempontok tekintetében, azok szövegszerű megismétlése nélkül is. Az alperes mérlegelési jogkörben döntött arról, hogy a Tpvt. 78.§-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint eljárva milyen mértékű bírságfizetési kötelezettséget állapít meg a felperesek terhére. A mérlegelési jogkörben hozott döntés felülvizsgálható a bíróság által: a mérlegelési jogkörben hozott döntés akkor jogszerű, ha a hatóság a tényállást kellően feltárta, a vonatkozó eljárási szabályokat betartotta, a bizonyítékokat okszerűen mérlegelte és a határozat indokolásából a mérlegelés szempontjai, annak jogszerűsége is megállapítható. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja az - a fellebbezési kérelmek keretein belül vizsgálódva -, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, miszerint az alperes a bírság alkalmazása és a bírságok) mértékének meghatározása során anyagi jogi és eljárási jogi jogsértést nem követett el. Az alperesi határozatból és az elsőfokú bíróság ítéletéből, annak tömör megfogalmazása ellenére; a feltárt tényállás és az előzményi per adataira is tekintettel a mérlegelés szempontjai megállapíthatóak voltak az üdülési jog értékesítése miatt kiszabott bírsággal összefüggésben. A felperesek által felhozott érvek nem alapozzák meg a perben felülvizsgált határozatban kiszabott bírság mértékének csökkentését, tekintettel az alperes által is helyesen és kiemelten értékelt - valamennyi felperes esetében részletesen feltárt - tényekre és körülményekre.
Mindezek folytán a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemben helytálló ítéletét a Pp. 254.§-ának (3) bekezdése alapján lényegében helyes indokainál fogva is helybenhagyta, a fentiek szerint.
A másodfokú bíróság a Pp. 78.§-ának (1) bekezdése szerint kötelezte a sikertelenül fellebbező felpereseket az alperes másodfokú perköltségének megfizetésére, továbbá a 6/1986. (VI.26.) IM. rendelet 13.§-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt fellebbezési illeték (I. r.-III. r. felperes) valamint a részbeni lerovásra figyelemmel a fennmaradó illeték (IV.r.-V.r.) viselésére.
Budapest, 2006. évi szeptember hónap 20. napján