Nyomtatható verzió PDF formátumban

Fővárosi Bíróság

11. K. 32. 113/200714.

A bíróság a GENERÁL MOTORS SOUTHEAST EUROPE KFT. (Budaörs) felperesnek a GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL (Budapest) alperes ellen versenyügyben hozott - Vj-170/2006/19. számú - közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében meghozta a következő

ÍTÉLETET:

A bíróság a felperes keresetét elutasítja.

Kötelezi a bíróság felperest, hogy a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt 16.500 (tizenhatezer-ötszáz) forint kereseti illetéket az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal külön felhívására a Magyar Állam javára fizessen meg.

Kötelezi a bíróság felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg alperes részére 200.000.(kettőszázezer) forint perköltséget, mely összeg az általános forgalmi adó összegét is tartalmazza.

Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül a Fővárosi Ítélőtáblához címzett, de jelen bíróságnál 3 példányban előterjesztett fellebbezéssel lehet élni.

Indokolás

Az irányadó tényállás szerint az alperes 2007. április 16. napján kelt Vj-170/2006/19. számú határozatával megállapította, hogy a felperes a 2006. szeptemberében az Opel 15. születésnapi akciója és a 2006. novemberében szervezett "Tök jó Opel-napok" akciója során sugárzott rádióreklámjaival fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) alapján, ezért vele szemben 20.000.000 Ft bírságot szabott ki.

A vizsgált magatartás egyrészt a felperes 15. születésnapi akciója keretében megvalósuló reklámkampánya volt, másrészt a 2006. november 16. és 30. között meghirdetett "Tök jó Opel-napok" akciót népszerűsítő hirdetés sorozat.

A felperes ugyanis a magyarországi forgalmazás 15. évfordulója alkalmából születésnapi akciót hirdetett, amely keretében 2006. szeptember 15-én és 16-án 15 órán át a készleten lévő Opel modelleket 15%-os árkedvezménnyel kínálta pénzügyi lízingkonstrukció esetén. A születésnapi akciót szórólapon, rádióreklámban, internetes banneren és országos illetve megyei napilapokban, hetilapokban elhelyezett szórólapjaiban tette közzé. A "Tök jó Opel-napok" akciót népszerűsítő hirdetés sorozat ugyancsak rádióreklámban, internetes banneren és országos illetve megyei napilapokban, hetilapokban elhelyezett szórólapokon jelent meg.

Az alperes a határozat indokolásában reklámfajtánként részletesen megjelenítette a közölt hirdetések szövegét és megállapította, hogy a felperes a 15. születésnapi akciója körében a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas módon tette közzé rádióreklámját, mert nem tett említést azon lényeges körülményről, hogy az akciós, a 15 %-os árkedvezmény csak lízingkonstrukciós vásárlás esetén volt érvényesíthető.

Az alperes szerint a rádióreklám fő üzenetét képező, jelentős mértékű, csak korlátozott ideig élő 15 %-os kedvezmény érvényesíthetőségének alapvető, lényeges feltétele volt, hogy kizárólag lízingkonstrukció igénybevétele esetén járt. Ez a körülmény jelentősen leszűkítette az akció érvényességi körét, hiszen a készpénzzel egy összegben fizető vásárlók és a gépjármű-finanszírozás egyéb formáit választani kívánó fogyasztók számára a felperes nem tette lehetővé az akcióban való részvételt, ezt a tényt azonban elhallgatta a rádióreklám, ezáltal fennállt a verseny torzulásának lehetősége. Ez abban mutatkozhatott meg az alperes szerint, hogy a szakképzett, profi eladók a személyesen érdeklődők egy részét meggyőzhették akár arról, hogy a lízingkonstrukciót vegyék igénybe, akár arról, hogy más módon vegyenek náluk Opel személygépkocsit - mégha nem is a központi akció keretében, hanem egyéb "kedvező" feltételekkel.

Az alperes továbbá a "Tök jó Opel-napok" akciót népszerűsítő hirdetés sorozat rádióreklámját is kifogásolta. A rádióreklám szövegezése a következő volt: " És most folytatódik az élő kívánságműsor. Marci a vonalban. Az ősz egyik legtutibb slágerét, az Opel tök jó napokat szeretném kérni, két héten keresztű/. Tők fontos lenne. Küldöm mindenkinek, aki szeretne már 14 990 Ft-tól gazdag felszereltségű, téligumis, tők jó Opelhez jutni. Tökéletesen megértem. Kívánságodat november 16. és 30. között csütörtöktől csütörtökig a Tök jó Opel-napok ideje alatt teljesítjük. További slágergyanús részletek az Opel márkakereskedésekben ."

Az alperes fogyasztómegtévesztésre alkalmasnak ítélte, hogy a rádióreklám nem tett említést arról: az akciós havi törlesztő részlet "-tól" összege úgy volt értendő, hogy az kizárólag az első 12 hónapban volt érvényesíthető, a 13. hónaptól a CHF alapú lízingkonstrukció havi törlesztési díja lényeges mértékben megemelkedett. A Versenytanács álláspontja szerint ezzel a valóságosnál sokkal kedvezőbb színben tüntette fel a felperes az akciós konstrukciót, nem hívta fel a figyelmet arra, hogy az alacsony törlesztő részlet kizárólag az első 12 hónapban érvényes, holott ez lényeges körülmény volt a fogyasztói döntés meghozatala szempontjából. Az akciós finanszírozási mód választása esetén a fogyasztó ugyanis több évre elkötelezi magát, ezért jelentős mértékben kihathat a fogyasztó döntésére a későbbi, magasabb összegű törlesztőrészlet ismerete.

Az alperes a fentiek alapján megállapította, hogy a felperes magatartása a Tpvt. 8. § (1) és (2) bekezdés a), c) és d) pontjaiba ütközően, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas volt, amely bírság kiszabását vonta maga után. A bírság összegének meghatározása körében kiindulási alapként a jogsértő rádióreklámokhoz kötődő költségeket vette figyelembe. Ehhez képest mérlegelte az enyhítő körülményeket (az első reklámnál a megtévesztés lehetősége nem állt fenn a lízingre vásárló fogyasztóknál; a vevők közvetlenül a vásárlás előtt, a helyszínen tájékozódhattak mind a részletek, mind a lízing felől), és a súlyosító tényezőket (nagy értékű, sok éves használatra szánt termékről volt szó, amelynél a vásárlási döntés utóbb nem korrigálható; a felperes olyan jelentős piaci szereplő, hogy az esetében a reklámoknak "image" erősítő hatása volt, és a vizsgált rövid időszakon belül kétszer is jogsértő módon tette közzé azokat). Mivel az alperes e tényezőket összevetve úgy ítélte meg, hogy az enyhítő és a súlyosító körülmények kiegyenlítették egymást, a bírság alapösszegét nem korrigálta.

A felperes keresetet terjesztett elő a bíróságnál, amelyben elsődlegesen az alperes határozatának megváltoztatásával a jogsértés megállapításának mellőzését és a versenyfelügyeleti eljárás megszüntetését kérte. Másodlagosan a határozat megváltoztatása útján a bírság összegének mérséklését illetve a bírság elengedését kérte. Perköltségigényt is előterjesztett.

A keresetének indokolása szerint az alperes által kifogásolt reklámok nem voltak jogsértőek a következők szerint. A rádiós reklám szövege nem alkalmas arra, hogy kimerítő tájékoztatást adjon minden részletről. Mindkét reklám ugyanakkor egyértelműen jelezte, hogy csak bizonyos feltételek megléte esetén és azok mellett vehető igénybe a termék: ezt fejezte ki az "akciós modellek" és 14.990 Ft havi törlesztőrészlet esetében a "tól" megjelölés. A rádióreklámok mellett pedig további reklámhordozókon is megjelentek a hirdetések, amelyek - az alperes által is elismerten - teljes és minden részletre kiterjedő tájékoztatást nyújtottak. Személygépkocsik értékesítése során a rádió szlogenek egyébként is csak figyelemfelhívó hatással bírhatnak, nem várható el a részletekbe menő tájékoztatás. A konkrét reklámok tehát figyelemfelhívó jellegüknél fogva nem is gyakoroltak érezhető negatív hatást a versenyre. A figyelemfelkeltő jellegen nem változtat az sem, hogy a felperes a 15%-os kedvezmény közlésébe belement, ezt nem is kerülhette volna meg, mert akkor a rádióreklámokon kívüli hirdetésekkel nem lett volna konzisztens a tájékoztatás.

Hivatkozása szerint a személygépkocsik piacán a lízing nagyon népszerű, és az általa csatolt szórólapok is tanúsítják: nem ismeretlen a fogyasztók előtt az adott időszak után emelkedő havidíjas fizetési konstrukció, ezt a "tól" ragból a vásárlók kikövetkeztethették.

A felperes kifejtette azt is, hogy a személygépkocsi-vásárlás időben elhúzódó, komplex döntési folyamatot feltételez, amely során a reklám csekély jelentőséggel bír. Kizárólag a kereskedőknek van kulcsszerepe a vásárlói döntés meghozatalában, a márkakereskedésekben azonban a fogyasztó kimerítő tájékoztatást kap a megvásárolni tervezett gépkocsiról, a vásárlás minden lényeges feltételéről. E piacon továbbá kizárható a becsalogató hatás, ugyanis nem jellemző, hogy a kereskedő egy nem kívánt termékre rá tudná beszélni a vevőjelöltet. Ehelyütt utalt az AC Nielsen piackutató vállalatnak a keresetlevélhez is csatolt felmérésére, amely szerint a rádióreklámok csekély piaci hatást képesek kifejteni, a vásárlók döntéseiket más forrásból szerzett információk alapján hozzák meg. Hazánkban a vásárlók 44 %-a előző vásárlásának tapasztalataira, és többségében a márka vagy a gyártó cég jó hírére alapozva vesz autót.

A felperes sérelmezte, hogy az alperes a felsorolt lényeges tényezőket nem vette figyelembe, ezek értékelése nélkül, megalapozatlanul hozott döntést, és azt sem mérlegelte: a kifogásolt rádióreklámok rendkívül rövid ideig voltak adásban. Az alperes eljárási szabálysértést követett el abban is, hogy nem bizonyította a megállapításokat, és ezáltal a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 336/A. § (2) bekezdése alkalmazandó.

A felperes mellékelte továbbá az Önszabályozó Reklám Testület tárgyban hozott állásfoglalását a jogsértés hiányáról, valamint hivatkozott az alperes gyakorlatára a becsalogató hatás, illetve a figyelemfelhívó reklám fogalma kapcsán, és utalt a fogyasztói kellő körültekintés - jogsértés lehetőségét kizáró - jelentőségére.

Végül hivatkozott az Európai Parlament és Tanács 2005/29/EK irányelvére ("Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról"), amelynek magyar jogba való átültetési kötelezettsége közel a határozat meghozatala után járt le. Az időbeli közelség mellett azt emelte ki, hogy csak az a magatartás esik az irányelv tilalma alá, amely nyomán a fogyasztó olyan terméket vásárolhatott, amelyet egyébként nem vett volna meg. A jelen esetben pedig - nézete szerint - ilyen hatása a reklámoknak nem volt.

A bírság összegszerűsége körében annak eltúlzott mértékére hivatkozott, azzal kapcsolatban az alperes Vj-188/2005. számú döntésében - súlyosabb jogsértésért - jóval alacsonyabb mértékben alkalmazott szankciót emelte ki.

Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte a határozatában foglaltak fenntartásával. Perköltségre is igényt tartott. Előadta, hogy a kifogásolt reklámok nem csupán figyelemfelhívóak voltak, azok vásárlásösztönző hatással is bírtak az egyes lényegi, akciós feltételek ismertetése miatt. Alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére a további olyan részletek hiánya miatt, amelyek ismerete szükséges lett volna a reklámozott termékekről alkotott való kép kialakulásához. Az alperes példát hozott fel arra, hogy a lízing feltételek teljes körű megismerésével az is tudomására jutott, hogy a 14.990 ,- Ft-os havi részlet csak akkor lett volna érvényesíthető, ha a futamidő vagy az önrész kedvezőtlenebb kondíciókkal kerül meghatározásra. Az emelkedő havidíj kapcsán pedig előadta, hogy éppen a felperes által csatolt szórólapok tanúsítják, hogy a gyakorlat szerint a kedvezményes tőrlesztőrészlet csak "induló". Megjegyezte, hogy e tekintetben a felperesi szórólapok is tartalmazták e tájékoztatást, jogsértés csak a rádióreklámokban történt, ezen körülmény elhallgatásával. Kiemelte, hogy a jogsértés pusztán a megtévesztésre alkalmas adatok közlésével megvalósul, ezért irreleváns a felperes érvelése a tényleges hatás hiányáról. Utalt arra is, hogy klasszikus értelemben vett becsalogató hatást nem állapított meg a magatartás kapcsán, de a piacon ismert a gépjárműkereskedők érdekeltsége a finanszírozási konstrukciók ajánlásában, így az akcióra az üzletbe betérőknek akár ezen akción kívüli konstrukciót is ajánlottak. Kiemelte, hogy sem az Önszabályozó Reklám Testület állásfoglalása, sem a hivatkozott irányelv nem alkalmazható a jelen ügyre. A bírság összegszerűsége kapcsán előadta, hogy az nem törvénysértő, jelentősen a törvényi maximum korlát alatt maradt.

A bíróság megállapította, hogy a felperes keresete nem alapos.

A Tpvt. 8.§ (1) bekezdése szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. A törvény alkalmazásában fogyasztó a megrendelő, a vevő és a felhasználó. Ugyanezen § (2) bekezdés a) pontja szerint a fogyasztók megtévesztésének minősül különösen, ha:

  • a)

    az áru ára, lényeges tulajdonsága - így különösen összetétele, használata az egészséges környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja - tekintetében valótlan tényt, vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas áru jelzéssel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak.

  • c)

    az áru értékesítésével, forgalmazásával összefüggő, a fogyasztó döntését befolyásoló körülményekről - így különösen a forgalmazási módról, a fizetési feltételekről, a kapcsolódó ajándékokról, az engedményekről, a nyerési esélyről - megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak;

  • d)

    különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltik.

A Tpvt. 9.§-a szerint a használt kifejezéseknek a mindennapi életben, illetőleg a szakmában elfogadott, általános jelentése az irányadó, annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmasak-e.

A kiemelt rendelkezések összevetésével a bíróság arra kíván rámutatni, hogy a gazdasági verseny szabadságának és tisztaságának megóvása a fogyasztók érdekeinek védelme szempontjából is alapvető jelentőségű. A törvény a fogyasztó alatt a megrendelőt, a vevőt, és a felhasználót érti. A fogyasztó úgy határozható meg, hogy valójában fogyasztónak minősül az, aki a gazdasági tevékenység körén kívül árut, illetőleg szolgáltatást vesz, rendel, kap, használ, továbbá az, aki az áruval, illetve a szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás címzettje.

A kiemelt rendelkezésekből az is megállapítható, hogy a Tpvt. 8.§ (2) bekezdése a teljesség igénye nélkül alpontokba osztva sorolja fel azokat a típus magatartási formákat, amelyeket a fogyasztók megtévesztésének minősít. Így az árura vonatkozó megtévesztés jellegzetes fajtái az áru lényeges tulajdonságaira, így összetételére használatára, egészségre és környezetre gyakorolt hatására, kezelésére származási helyére, eredet megjelölésére vonatkozó félrevezető tájékoztatások.

A fentiekből kiindulva a bíróság az alperessel egyezően azt állapította meg, hogy a felperes által közzétett reklámokból a fogyasztók nem ismerhették meg az akciós személygépkocsi vásárlás olyan lényeges tulajdonságait, amelyek megalapozott döntésük kialakításában szerepet játszhattak volna. A kifogásolt rádióreklámok szövegezése alapján a bíróság számára sem volt egyértelműen beazonosítható, hogy a hirdetések fő mondanivalója szerinti akció további szűkítő feltételekkel érvényes (első esetben: svájci frank alapú lízingkonstrukció esetén, második esetben: csak az első tizenkét hónapban irányadó, "induló'' törlesztőrészlettel). A kizárólag a rádióreklámot megismerő fogyasztó azonban csak a kereskedőnél értesülhetett arról a további feltételről, hogy a kedvezmény az előzőekben felsorolt körülmények esetén adott.

A felperes azzal érvelt, hogy az alperes jogsértően nem vette figyelembe a különbséget a figyelemfelhívás és a lényeges tulajdonságot közlő reklám között, elvárva, hogy a rádióreklámban valamennyi lényeges tulajdonságot közöljön.

A felperesi érvelés ugyan helyes abból a szempontból, hogy a hirdetés és a reklám lényege nem más mint figyelemfelhívás, tájékoztatás, azonban nem hagyható figyelmen kívül annak célja: a fogyasztásra ösztönzés, a fogyasztók befolyásolása egy adott termék, szolgáltatás kiválasztására. Amennyiben ugyanis ezen cél megvalósítása érdekében a reklámozó úgy dönt: a termék lényeges, konkrét kedvező tulajdonságainak közlésébe bocsátkozik, ezt úgy kell tennie, hogy a fogyasztók az egymással összefüggő, egymástól elválaszthatatlan feltételeket (itt: első esetben - 15%-os árkedvezmény, lízingkonstrukció; második esetben - a legkisebb törlesztőrészlet nagysága mellett annak havi, induló, 12 hónapig érvényes jellege) egyidejűleg a reklámból megismerhessék. Ezt nem pótolhatja az, hogy pl. a sájtó-, internetes- és szórólapos reklámban a rádióreklámhoz képest más lényeges tulajdonságok közzétételre kerültek, illetve a kereskedőknél elérhetők voltak a szükséges információk. A felperes által folytatott rádióreklámok nem adtak megbízható tájékoztatást a fogyasztó döntésének kialakításához.

Azon felperesi érvelésre, miszerint eseti versenyjogi döntésekben kimondta a hatóság: a reklámmal szemben az a követelmény, hogy a részinformációk valósak és pontosak legyenek, illetve nem félrevezető, ha a hirdetés utal a részletes információk másutt való közlésére, a bíróság a következőképpen foglalt állást. Az alperes jelen ügyben sem vitatta a részinformációk valóságtartalmát, de alappal jutott arra a következtetésre, hogy a felperes által közölt részinformációk nem mutattak koherenciát a reklámszövegek egészében sugallt kedvezményes vásárlás üzenetével, mindkét reklám egésze az akció szélesebb körben érvényesülő, a lízingkonstrukciós termékeken túl is kiterjedő képzetét vetette fel. A "Tök jó Opel-napok" rádió szlogene továbbá nem utalt arra, hogy a rendkívül előnyösnek hangzó 14.990,- Ft összeg valójában lízinghez kapcsolódó törlesztőrészlet, és az első 12 hónapban érvényes. A felperesnek a becsatolt szórólapokkal kapcsolatos bizonyításával szemben a bíróság rámutat arra: a jelen ügyben nem az a vitatott, hogy a személygépkocsik piacán a lízing népszerű-e vagy sem, hanem az: az adott reklám egyáltalán utalt-e lízingkonstrukcióra. A bíróságnak az értelmezés körében egyébként is azt kellett alapul vennie, ahogyan az adott hirdetést az átlagos fogyasztó feltehetően érthette. A bíróság álláspontja szerint önmagában a "már 14.990 ,- Ft-tól" kifejezésből még maga a lízingkonstrukció sem derült ki, és ez okozta a félrevezető jelleget. A felperes által mellékelt szórólapokból is - a felperesi érveléstől eltérően - inkább az volt megismerhető: a forgalmazók megnevezik a lízingkonstrukciót és a havi induló törlesztőrészletet is, vagyis megjelölnek szűkítő feltételt.

A felperes azzal, hogy terméke egyes lényegi tulajdonságait megjelenítette, saját magát hozta abba a helyzetbe - az együttesen érvényesülő feltételekre figyelemmel -, hogy nem szorítkozhatott volna a részletes információk egyéb módon való elérhetőségére, hanem az egymástól elválaszthatatlan körülményeket ugyanazon rádióreklámban közölni kellett volna.

A bíróság a fentiek alapján osztotta az alperes azon álláspontját, hogy a két kampány nem biztosított a fogyasztók megalapozott termékválasztásához szükséges piaci ismeretet. A reklám azért is kap különösen fontos figyelmet a versenyjogi szabályozásban, mert hatását a legszélesebb értelemben vett nyilvánosság körében (jelen ügyben országos napilapok, az internet és rádióadók közvetítésével) fejtheti ki, a fogyasztók legtágabb köréhez, és közvetlenül juthat el, ezért elsődleges eszköze annak, hogy a vásárlók figyelmét a termékre irányítsa. Ezen nem változtat a felperes minősítése, miszerint az új személygépkocsik értékesítésénél a sajtó- és rádióreklám szerepe csekély, csak a kereskedőnek van kiemelt hatása a fogyasztó választására.

Összegezve megállapítható, hogy a jogsértés megítélése szempontjából tehát irreleváns az a felperesi kereseti előadás, mely szerint a fogyasztóknak módjukban áll a teljes körű tájékoztatás megszerzése, miután a jogsérelem a jogsértő információk közreadásával befejeződik. E körben a bíróság utal a Tpvt. 8.§ (2) bekezdésének a) pontjára, miszerint a jogsértés megvalósul, ha valótlan tény állítással a valós tény megtévesztésre alkalmas módon kerül állításra, illetőleg elhallgatással vagy bármilyen, a megtévesztésre objektíve alkalmas tájékoztatással. A bíróság szerint is a rádióreklámok ösztönző hatása elegendő volt, hogy a vásárlók betérjenek a márkakereskedésekbe, ahol éppen a kereskedők tájékoztatása nyomán értesülhettek a rádióreklámokban foglaltakon túli olyan feltételekről, amelyek az akció körét szűkítették. A jogsértés tényén nem változtat, hogy panasz, tényleges sérelem a felperes tudomása szerint nem volt, mert a jogszabálysértés önmagában a félrevezetésre alkalmas adatok közreadásával befejeződik.

Az alperesi határozat jogszerűségét nem dönti meg az sem, hogy az Önszabályozó Reklám Testület a felperesi tájékoztatást a jogszabályoknak megfelelőnek minősítette. A Testület nem közigazgatási szerv, hanem önszerveződés útján létrejött szervezet, amely a hivatkozott reklám etikai szabályszerűségét vizsgálja, míg az alperes hatóságként a reklám közreadásának versenyjogi hatását értékelte. A Testület állásfoglalása nem köti sem a hatóságot, sem a bíróságot, az jelen perben legfeljebb véleménynyilvánításként értékelhető. Megjegyzi a bíróság, hogy az állásfoglalás nem adta részletes kifejtését annak, hogy a fenti véleményt milyen indokokra alapította.

Az alperes ugyanakkor a tényállás felderítési kötelezettségének eleget tett, helytálló tényállási elemeket emelt be a határozatába. Az alperes a versenyjogilag értékelendő magatartást az érintett termék és hozzá kapcsolódó szolgáltatás, valamint az érintett piac meghatározásával, annak keretei között kell, hogy vizsgálja. A bíróság szerint az alperes megfelelően határozta meg a vizsgálandó kérdést, és abból a tények értékelésével helyes jogi következtetésre jutott, az egyedi esetben irányadó körülményeket feltárta, ezek mérlegelésével okszerű döntést hozott. E tényállási elemek elegendőek voltak a magatartás minősítéséhez, és bírósági felülvizsgálatához, a peres eljárásnak egyébként sem tárgya az alperes jogalkalmazói gyakorlatának elemzése. Az alperes kitért a határozatában a felperes által a keresetlevélben is hivatkozott egyedi körülmények értékelésére (márkakereskedőknél való értékesítés, a reklám rövid sugárzási ideje stb.), azonban azokat - helytállóan - nem tekintette alkalmasnak a jogsértés megállapításának mellőzésére. Mivel mind a tényállás feltárási kötelezettség, mind az indokolási kötelezettség teljesült, a Pp. 336/A. § (2) bekezdése nem volt alkalmazandó. Megjegyzi továbbá a bíróság, hogy a felperes által felhozott európai uniós irányelv átültetésére az alperes jelen döntését követően készítettek magyar jogszabálytervezetet, amely ezáltal a perbeli eset kapcsán nem alkalmazandó. Utal azonban a bíróság arra: a felperes által idézett irányelvi rendelkezés alapján - a kereseti érveléssel ellentétben - nemcsak az a magatartás esik az irányelv tilalma alá, amely nyomán a fogyasztó olyan terméket vásárolhatott, amelyet egyébként nem vett volna meg, hanem a valószínűsíthetően ilyen döntésre vezető tájékoztatás is.

A felperesnek a bírság összegének mérséklésével összefüggő kereseti érvelésére a bíróság kiemeli, hogy a Tpvt. 78.§-ának rendelkezése folytán a jogsértő magatartás objektív következménye lehet a bírság kiszabása. A bírság mértékénél figyelembe veendő enyhítő, illetve súlyosbító körülményeket a törvény 78.§ (2) bekezdése határozza meg.

Az alkalmazott bírság mértékének alapjául szolgáló mérlegelési szempontokat az alperesi határozat tartalmazta. Mérlegelés felülvizsgálatára a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság abban az esetben jogosult, ha a mérlegelés nem helytálló tényeken, vagy azok kirívóan okszerűtlen értékelésén alapul. Ilyenre azonban a felperes keresetében nem hivatkozott, és a bíróság sem tárt fel. Az alperes a vizsgálati anyaga tárgyává tette a felperesi reklámköltségek és a kampány okozta forgalomnövekedés adatait, ezek egybevetésével megállapítható, hogy a bírság összege reális. Nem eltúlzott továbbá a szankció a bírság maximumának objektív korlátjához (Tpvt. 78. § (1) bekezdés) képest sem, az jóval a határozat meghozatalát megelőző üzleti évben elért felperesi nettó árbevétel tíz százaléka alatt maradt.

Mindezek alapján a bíróság felperes keresetét teljes egészében a Pp. 339.§ (1) bekezdése alapján elutasította.

A bíróság a pervesztes felperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján az alperes perbeli képviseletével felmerült perköltség (ügyvédi munkadíj) összegének megfizetésére a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendeletre figyelemmel kötelezte, míg a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt kereseti illeték viseléséről az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 43.§ (3) bekezdése, és a 6/1986. (VI.26) IM rendelet 13.§ (2) bekezdése alapján döntött.

A fellebbezés lehetőségét a Pp. 340.§ (2) bekezdése biztosítja.

Budapest, 2008. január 11.

Jogerős: 2008. II.27.