Nyomtatható verzió PDF formátumban

Fővárosi Bíróság

2. Kpk. 45. 740/2007/2.

A Magyar Hipermarket Kft. (Törökbálint) Gazdasági Versenyhivatal (Budapest, hivatkozási szám: Vj-64/2007. kérelmezett ellen közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti nemperes eljárásban a bíróság meghozta az alábbi

végzést

A bíróság a jogorvoslati kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

A bíróság a végzés jogerőre emelkedését követően felhívja az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságát, hogy a kérelmező részére térítse vissza a szükségtelenül lerótt 16.500 ,- (tizenhatezer-ötszáz) forint eljárási illetéket.

A végzés ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

A kérelmező jogorvoslati kérelmében jogszabálysértésre hivatkozással kérte a kérelmezett 2007. június 13. napján kelt Vj-64/2007/18. számú végzésének felülvizsgálatát, amely végzésben a kérelmezett nyolc napos jogorvoslati határidőről tájékoztatta a kérelmezőt.

A végzés 2007. június 18-i átvételét követően a kérelmező 2007. július 17. napján postára adottan terjesztette elő bírósági jogorvoslati kérelmét, amelyben a végrehajtás felfüggesztését is kérte.

A kérelmezett nyilatkozatában elsődlegesen elkésettségre hivatkozással kérte a jogorvoslati kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítását.

A bíróság megállapította, hogy a bírósági jogorvoslati kérelem az alábbiak miatt elkésett.

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 82. §-ának (1) bekezdése alapján a vizsgálónak, illetve az eljáró versenytanácsnak az eljárás során hozott végzése ellen külön jogorvoslatnak csak akkor van helye, ha azt e törvény megengedi. A jogorvoslati kérelmet az ügyfél, illetve akire nézve a végzés rendelkezést tartalmaz, a végzés közlésétől számított nyolc napon belül terjesztheti elő.

A 2005. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Knp.) 4.§-a folytán alkalmazandó Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.). 130.§ (1) bekezdés h.) pontja szerint a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, ha megállapítható, hogy külön jogszabály a keresetindításra határidőt állapít meg, ezt a felperes elmulasztja, és igazolási kérelmet sem terjeszt elő, vagy azt a bíróság elutasítja.

Miután a Tpvt., mint külön jogszabály a jogorvoslati kérelem előterjesztésére határidőt (8 nap) állapított meg, erről a kérelmezett a végzésében megfelelően tájékoztatást adott és ezt a határidőt a kérelmező elmulasztotta úgy, hogy igazolási kérelmet sem terjesztett elő, a Pp. 130 § (1) bekezdés h.) pontja alkalmazásával a bíróság a rendelkező részben írtak szerint határozott.

Mivel a jogorvoslati kérelem érdemi vizsgálat nélkül elutasításának volt helye, és a bíróság eljárást befejező határozatot hozott, a végrehajtás felfüggesztése tárgyában való döntést mellőzte.

Az eljárás az illetékekről szóló, többször módosított, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 57.§ (1) bekezdésének a.) pontja értelmében illetékmentes. A bíróság ezért az Itv. 62.§ (1) bekezdés h.) pontja alapján biztosított tárgyi illetékfeljegyzési jog ellenére szükségtelenül lerótt eljárási illeték visszatérítéséről is rendelkezett az Itv. 80.§ (1) bekezdés i) pontja alkalmazásával.

A további jogorvoslat lehetőségét a Knp. 3.§ (3) bekezdése zárja ki.

Budapest, 2007. augusztus 9. napján