Budapest, 2021. május 5. – Együttműködési megállapodást írt alá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Miniszterelnökség annak érdekében, hogy a két szervezet még hatékonyabban léphessen fel a közbeszerzési kartellekkel szemben.

          A Gazdasági Versenyhivatal és a Miniszterelnökség nemrég aláírt együttműködési megállapodásának célja, hogy a szervezetek között még hatékonyabb szakmai együttműködés jöjjön létre a közbeszerzések tisztaságának biztosítása érdekében. Az együttműködés alapján a Miniszterelnökség rendszeresen tájékoztatja a Versenyhivatalt, ha közbeszerzési ellenőrzései során versenykorlátozásra utaló jeleket észlel, a versenyhatóság pedig kivizsgálja a minisztériumtól kapott jelzéseket. A Miniszterelnökség a megállapodás alapján biztosítja, hogy a versenyhatóság kérése esetén hozzáférjen a kartellgyanúk felderítéséhez szükséges adatokhoz a közbeszerzési és koncessziós beszerzési eljárások lebonyolítására szolgáló, általa felügyelt Elektronikus Közbeszerzési Rendszerből.

A GVH emellett a kartellek felderítésével foglalkozó szakembereinek előadásaival segíti a minisztérium közbeszerzési felügyeletért és ellenőrzésekért felelős szervezeti egységének munkatársait a kartellezésre utaló jelek felismerésében.

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban