A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a KOMETA 99 Élelmiszeripari Zrt. (KOMETA) vállalását, amely a helyes és kiegyensúlyozott táplálkozással összefüggésben weboldal és a fogyasztói tudatosságot növelő kommunikációs kampány elindítását, valamint megfelelési program bevezetését foglalja magában.A GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki.

A GVH azt vizsgálta, hogy a vállalkozás – 2014 augusztusától – megfelelő tájékoztatásokat tett-e közzé a „Mondjon igent az EGÉSZSÉGRE!”, a „Magas hústartalommal az egészségért” szlogenek köré épülő kampányaiban, valamint a készítmények ún. mentességének egészségre gyakorolt hatását egyéb módon megjelenítő kereskedelmi kommunikációjában, a reklámok üzenete akként értelmezhető-e, hogy a „mentesség” és az egészség kapcsolata mindenkire, korlátozás nélkül érvényes-e.

A társaság szerint ugyan magatartása nem volt jogsértő, ám komplex, több elemből álló kötelezettségvállalást nyújtott be. A GVH a kötelezettségvállalási nyilatkozat tartalmának részletes vizsgálata után úgy ítélte meg, hogy a közérdek védelme hatékonyan biztosítható a vállalások elfogadásával.

A GVH a vállalkozás számára kötelezettségként írta elő, hogy vállalásai alapján

  • hozza létre és tegye elérhetővé – összhangban a jogszabályokkal – a www.helyesentaplalkozom.huweboldalt, amely tájékoztatást nyújt a fogyasztóknak a helyes és kiegyensúlyozott táplálkozással összefüggésben az egyes fogyasztói csoportok táplálkozási szükségletei közötti eltérésekről, kitérve a különböző összetevőktől „mentes” termékek fogyasztásakor figyelembe veendő körülményekre az allergiával vagy érzékenységgel (intoleranciával) küzdő fogyasztóknál, és azoknál is, akik ilyen allergiával vagy érzékenységgel nem rendelkeznek;

  • jelenítse meg a fenti weboldalra mutató felhívást a saját, www.kometa.hu honlapjának főoldalán;

  • indítson egy televíziós megjelenést is tartalmazó kommunikációs kampányta fogyasztói tudatosság növelése, a táplálkozási szükségletek és az élelmiszerválasztás témakörében, mintegy10 millió forint értékben;

  • vegye igénybe széles szakmai körben elfogadott, független dietetikus, szükség szerint gasztrológus szakértők közreműködését a fenti tájékoztatások tartalmának kialakításakor;

  • alakítson ki és kezdjen működtetni egy versenyjogi és fogyasztóvédelmi jogszabályoknak való megfelelési programot, amely alkalmas jövőbeni jogsértések megelőzésére.

A kötelezettségvállalás elfogadása mellett szóló körülményként értékelte a GVH, hogy

  • a KOMETA már a versenyfelügyeleti eljárás vizsgálati szakában benyújtotta kötelezettségvállalási nyilatkozatát, amely jelentős idő és erőforrás megtakarítását tette lehetővé;
  • a KOMETA megszüntette a jelen eljárásban kifogásolt gyakorlatát;

  • a KOMETA vállalása túlmutat a konkrét ügyön, valamint a vizsgált gyakorlattal okozott esetleges kár ellentételezésén;

  • a GVH nem állapított meg a versenyfelügyeleti eljárás szempontjából releváns jogsértést a vállalkozással szemben e döntését megelőző öt évben.

Egy kötelezettségvállalási nyilatkozat elbírálásakor a GVH elsődleges célja a közérdek hatékony védelmének biztosítása. Kötelezettségvállalással hatékonyabban érhető el, hogy a vállalkozás összhangba hozza magatartását az alkalmazandó jogszabályi rendelkezésekkel, és a döntés egyúttal iránymutatást ad más piaci szereplők számára. A GVH a döntéskor mérlegeli a kötelezettségvállalás elfogadása mellett és ellen szóló körülményeket, figyelemmel az érintett piac sajátosságaira. A GVH álláspontja szerint a jelen ügyben az edukációt a fogyasztók az érintett termékek iránt tapasztalható érdeklődése, de átfogó informáltságuk hiánya indokolja.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/66/2016.

Budapest, 2018. április 12.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +3630 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

 

Nyomtatható verzió PDF-ben