Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága 2020. május 27-én elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2019. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolót.

A versenyhatóság 2019-ben közel 100 eljárást zárt le, melyekben összesen 8,3 milliárd forint bírságot szabott ki. A GVH 2019-ben is legfontosabb feladatának tekintette a versenykorlátozó magatartások elleni fellépést: kartellügyekben született az összes bírság 41%-a (3,4 milliárd forint). A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt a hatóság az összes bírság 59%-át (4,9 milliárd forintot) szabta ki.

A Hivatal 2019-ben is kiemelt figyelmet fordított az adatalapú gazdasággal összefüggésben felmerülő fogyasztóvédelmi problémák felderítésére és kezelésére. A digitális világban különösen nagy jelentősége van annak, hogy a fogyasztók megértsék azt az üzleti modellt, amely alapján egy platform vagy applikáció működik. A Facebook elleni döntés e körben Európa-szerte nagy érdeklődést váltott ki. A GVH fontos iránymutató javaslatokat tett a piaci szereplők felé, a digitális összehasonlító eszközök terén elvégzett piacelemzése és a bankkártya-elfogadás ösztönzésére folytatott ágazati vizsgálata alapján. A GVH utóbbi vizsgálat jelentésében megfontolásra javasolta a kereskedői tudatosság növelésére irányuló programok indítását, a POS termináltelepítési program kiterjesztését a közepes forgalmú kereskedőkre, valamint a bankkártya-elfogadás, illetve a bankkártya-használat népszerűsítését adópolitikai eszközökkel.

Közvetlenül a fogyasztókat érintő jó hír, hogy összességében 600 millió forintra emelkedett a fogyasztók részére visszatérítendő pénzbeli kötelezettségvállalások értéke, melyet a jogsértést elkövető cégek fizetnek meg. A GVH továbbra is elkötelezett a fogyasztóknak juttatott mielőbbi közvetlen kompenzáció mellett a hosszadalmas bírósági eljárások helyett.

Az összefonódások ellenőrzésével kapcsolatos ügyek gyors és hatékony elintézése továbbra is hivatali prioritás. Ezen engedélyezési eljárások gyors lezárásával a GVH a tranzakcióban rejlő piaci kockázatokat csökkentette.

A beszámoló teljes terjedelmében és az arról szóló rövid összefoglaló a GVH honlapján olvasható.

Budapest, 2020. május 27.

Gazdasági Versenyhivatal

 

Információ a sajtó részére:

sajto@gvh.hu

http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban