Budapest, 2021. március 16. – Március 15-én tartották a fogyasztóvédelmi jogok nemzetközi napját. A Gazdasági Versenyhivatal immár 30 éve dolgozik a fogyasztók védelmében, legújabb törekvései egybeesnek a magyar emberek érdekeinek védelmével.

         1983 óta minden évben március 15-én ünneplik a fogyasztóvédelmi világnapot (World Consumer Rights Day). A fogyasztóvédelem világnapja John F. Kennedy amerikai elnök 1962. március 15-én kihirdetett, történelmi szabályozásához kapcsolódik, a célja a fogyasztói jogokkal és igényekkel kapcsolatos szemléletformálás.

         A Gazdasági Versenyhivatal megalakulásától kezdve – vagyis immár több mint 30 éve – lép fel a fogyasztók megtévesztésével szemben, melynek jogi szabályozása mára európai közösségi szinten harmonizált. Az utóbbi időkben a versenyhatóság elsősorban a digitális és adatalapú gazdasághoz köthető tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra koncentrált, de a sérülékeny fogyasztóknak számító gyermekek, idősek, betegek védelmét is kiemelten kezeli.

         „Tegnap, március 15-én a magyar szabadság napjára emlékeztünk. Ma, 16-án ismét vár ránk a munka. Minden egyes versenyhatósági fellépésünk a magyar fogyasztók érdekeit szolgálja. A fogyasztóvédelmi világnaphoz hasonló kezdeményezések alkalmat adnak arra, hogy formáljuk a vásárlói szemléletet. A tudatos fogyasztói döntéshozatal erősítése tevékenységünk egyik alappillére, hiszen legalább annyira hozzájárul a piacok tisztaságához, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok felszámolásához, mint az egyedi hatósági beavatkozások” – mondta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

         A fogyasztóvédelem idei világnapját választotta új kampányának megindítására a szakterület legnagyobb nemzetközi ernyőhálózata, az ICPEN (International Consumer Protection and Enforcement Network) is. A 65 ország hatóságait tömörítő szervezet tegnap megkezdett tematikus hónapjának középpontjában az ún. zöld állítások állnak. A fogyasztók környezettudatosságára építő, megtévesztő reklámok világszerte felerősödő jelenségét a Gazdasági Versenyhivatal is időben felismerte: korábban már figyelmeztette a fogyasztókat az ilyen típusú hirdetésekre, tavaly decemberben pedig közzétette ún. „Zöld marketing” tájékoztatóját, amely a vállalkozásokat támogatja a megfelelő reklámgyakorlat kialakításában.

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban