Budapest, 2021. szeptember 14. – A hazai versenyfelügyeletre is kedvező hatással volt az ECN+ - irányelv, amely a tagállami versenyhatóságok erősítését célozta.

         Az uniós jogalkotók 2018. decemberében fogadták el a tagállami versenyhatóságok helyzetének a hatékonyabb jogérvényesítés céljából történő megerősítéséről és a belső piac megfelelő működésének biztosításáról szóló irányelvet. Az Európai Unió és tagállamai versenyhatóságait tömörítő Európai Versenyhálózat (European Competition Network) rövidítéséből „ECN+”-nak elnevezett irányelv idén februárig adott időt a tagállamok számára, hogy gondoskodjanak az új rendelkezések átültetéséről. Hazánkban a részletek kidolgozásában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) aktívan együttműködött az Igazságügyi Minisztériummal, ezt követően 2021. január 1-jén léptek hatályba a jogszabályváltozások. A Gazdasági Versenyhivatal megalapításának 30. évfordulója alkalmából 2021 áprilisában rendezett konferencián Olivier Guersent, az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának főigazgatója méltatta, hogy Magyarország az Európai Unióban elsőként ültette át az ECN+ irányelvet a saját jogrendszerébe.

         Az irányelv hatására tovább erősödött az uniós tagállamok versenyhatóságainak együttműködése, valamint bővültek és egységessé váltak eljárási jogköreik is. A jogalkotók célja az volt, hogy a nemzeti versenyhatóságok rendelkezzenek a szükséges erőforrásokkal és hatáskörökkel és kellően függetlenek legyenek ahhoz, hogy hatékonyan léphessenek fel a belső piacot érintő versenyjogi jogsértésekkel szemben.

         A magyar jogi szabályozás legnagyobb része eleve megfelelt az új uniós irányelvnek. Egyes szabályokat – így például a jogsértések elévülési időire vonatkozó rendelkezések európai egységesítését – a Versenytörvény megfelelő módosításával ültette át a hazai jogalkotó, csakúgy, mint a tagállamok közötti kölcsönös segítségnyújtás új kereteit. Az új rendelkezésekkel a nemzeti versenyhatóságok a korábbinál hatékonyabb támogatást nyújthatnak a többi tagállam hatósági eljárásaihoz. Az ECN+ irányelvben szerepel a tagállami kormányok azon lehetősége is, hogy konkrét eljáráshoz nem kapcsolódó, általános prioritási iránymutatásokat jelöljenek ki a nemzeti versenyhatóságok számára – amint a magyar kormány is tette nemrég, időlegesen jogszabállyal bővítve a Versenyhivatal jogkörét az építőipari áremelkedések okainak feltárása érdekében. A versenyhatóság ilyen módon prioritásai közé emelheti a gazdaság egyes szektorain átívelő, más közpolitikákat is érintő piaci problémák versenyjogi vizsgálatát is.

         „Bár az irányelv eredeti célja az unió belső piacát érintő jogsértésekkel szembeni fellépések hatékonyabbá tétele volt, átültetése a nemzeti jogalapon folytatott eljárásokra is kedvező hatást gyakorol. Magyarország az átültetés során gyorsaságból és szakmaiságból egyaránt jól vizsgázott. Megnyugtató, ha az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatója is így látja.” – mondta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban