Budapest, 2022. június 25. – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei konzultáltak a légitársaságok kereskedelmi gyakorlataival kapcsolatban felmerülő fogyasztói panaszokról, piaci anomáliákról és a szükséges teendőkről.

A nemzeti versenyhivatal és a fogyasztóvédelmi hatóság konzultációt folytatott a légitársaságok kereskedelmi kommunikációjáról. A két hatóság a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény értelmében folyamatosan együttműködik egymással, hogy a lehető leghatékonyabban fel tudjanak lépni az esetlegesen jogsértő reklámgyakorlatok ellen.

A hatóságok megegyeztek abban, hogy amennyiben a fogyasztóvédelmi hatóság témavizsgálata során a versenyhivatal hatáskörébe tartozó feltételezetten jogsértő kommunikációt talál, úgy a GVH haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket, hogy minél kevesebb fogyasztó szenvedjen kárt a megtévesztő hirdetések miatt.

A GVH évek óta kiemelten figyeli a légitársaságok reklámgyakorlatát, számos eljárást lefolytatott ezen a területen.

A nemzeti versenyhivatal az eljárásokon túl tájékoztató anyagokkal is segíti a fogyasztókat, hogy körültekintően vásárolják meg repülőjegyeiket és az utazási ajánlatok esetében is kellő óvatossággal járjanak el. Ezeken kívül gyakorlati tanácsokkal is segíti az utazásukat tervező fogyasztókat. Az utazási szezon kezdetén a GVH nagyon fontosnak tartja, hogy a fogyasztók felkészülten vágjanak neki utazásuk megszervezésének, hiszen így könnyebben elkerülhetik a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket.

A Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan figyeli a piacot és ha jogsértést észlel, haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket.  

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban