Budapest, 2023. április 13. – A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a horgászcikk-nagykereskedelem meghatározó szereplője, a Top-Fish 2001 Kft. éveken keresztül előírta a horgászboltoknak az általa forgalmazott termékek internetes minimum-árait. A vállalkozás együttműködött a nemzeti versenyhatósággal, elismerte a jogsértést és belső programot vállalt a hasonló jogsértések elkerülése érdekében, így a GVH Versenytanácsa 27 millió forintban állapította meg a kiszabott bírságot.

A nemzeti versenyhatóság 2021 nyarán indított eljárást a Top-Fish 2001 Kft.-vel szemben, amely az egyik legjelentősebb nagykereskedő a horgászati cikkek hazai piacán: többek között olyan márkák forgalmazója, mint a NEVIS, SPOR, STÉG, vagy a prémium kategóriába sorolható Van Den Eynde.

A Gazdasági Versenyhivatal most lezárult eljárásának jelentőségét mutatja, hogy a horgászat az elmúlt években egyre népszerűbbé, mára az egyik legkedveltebb szabadidős tevékenységgé vált Magyarországon. A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) kimutatása szerint évről-évre jelentős mértékben növekszik a regisztrált horgászok létszáma, ma már a teljes lakosság több mint hét százaléka rendelkezik horgászengedéllyel. A GVH eljárása és döntése tehát elsősorban a több százezer aktív horgász érdekeit védi.

A vizsgálat feltárta, hogy a Top-Fish 2001 Kft. jogsértően határozta meg a kiskereskedők felé a termékpalettájának legalacsonyabb fogyasztói árait. Az általa „ajánlott” viszonteladói árainak betartását ugyanis folyamatosan ellenőrizte, a megszegőket – vagyis azokat a boltokat, amelyek a megadottnál olcsóbban árusították a termékeket weboldalukon – pedig a beszállítás felfüggesztésével fenyegette. A viszonteladó kiskereskedők akciót, árleszállítást sem tarthattak a céggel való egyeztetés nélkül.

A továbbeladási árak meghatározása a versenyt legsúlyosabban veszélyeztető jogsértések közé tartozik, ugyanis a fogyasztók magasabb árakkal szembesülhetnek annál, mintha tiszta verseny érvényesülhetne a kiskereskedők között. A horgászcikk-nagykereskedő így mind a hazai versenytörvényt, mind az uniós versenyszabályozást megsértette a horgászboltok árazási szabadságának korlátozásával. A GVH az eljárását kettős – hazai és uniós – jogalapon folytatta le, melyre a hatályos jogszabályok lehetőséget adnak.

A cég az eljárás során együttműködött a versenyhatósággal: elismerte a jogsértést, önként bizonyítékokat szolgáltatott, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről és belső vállalati program bevezetését vállalta a jövőbeli, hasonló törvénysértések elkerülésére érdekében. Az együttműködési lehetőségek igénybevételével a Top-Fish 2001 Kft. jelentősen tudta mérsékelni a kiszabott versenyfelügyeleti bírságot, amelyet a GVH Versenytanácsa végül 27 millió forintban állapított meg.

Az online kereskedelem megerősödése jelentős kihívások elé állítja a hagyományos értékesítési csatornákat, miközben a bolti értékesítés a szakképzett eladók jelenléte és a termékek bemutatása révén fontos értékeket hordoz. A kihívásokra azonban nem a verseny korlátozása jelenthet választ, hanem azon módszerek megtalálása (akár gyártói/importőri oldalon, akár a kereskedők szintjén), amelyek ellensúlyozni tudják a bolti értékesítés magasabb költségeit, illetve az online kereskedelmi „potyázást” (a termékek boltban való kiválasztását, majd interneten, olcsóbban történő megrendelését). Ilyen lehet például az eltérő nagykereskedelmi árak meghatározása az online és offline értékesítéseket illetően, amely az Európai Bizottság nemrég hatályba lépett új vertikális csoportmentességi rendelete és iránymutatása alapján megengedett, amennyiben célja az online és az offline beruházások megfelelő szintjének ösztönzése vagy jutalmazása, és mértéke ésszerű módon kapcsolódik a költségek/beruházás eltérő szintjéhez. Fontos, azonban, hogy a mentesség sem az európai, sem a hazai szabályozás alapján nem terjed ki a most lezárult eljáráshoz hasonló, különösen súlyos versenykorlátozásokra, amelyek teljes egészében elvonják a kiskereskedők szabad árazási lehetőségeit.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/31/2021.

GVH Közszolgálati kommunikációs és Külkapcsolati Iroda

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

Nyomtatható verzió PDF formátumban