Budapest, 2023. december 5. – A Gazdasági Versenyhivatal és az OECD közös oktatóközpontja idén második ízben rendezte meg nemzetközi bírák számára, a budapesti versenyjogi képzését. Az Európai Bizottság által is támogatott képzés-sorozat idei második szemináriumára 10 országból összesen 27 bíró érkezett a magyar fővárosba.

2023. november 30. és december 1. között került megrendezésre Budapesten a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) kétnapos oktatószemináriuma. A képzés-sorozat az elmúlt években sikeres szakmai hagyományt teremtett, a magyarországi versenyjogi bíróképzés az Európai Bizottság támogatását is elnyerte.

A két szervezet regionális oktatási programjának megfelelően idén is két alkalommal, egy tavaszi és egy őszi szeminárium keretében gyűltek össze az európai térség bírái a versenyjogi és versenypolitikai tudásmegosztás céljából.

A kétnapos esemény ezúttal a versenyjog közgazdaságtani vetületeivel foglalkozott. A résztvevő bírák részletekbe menően körbe járták a versenyjog érvényesítésének alapjául szolgáló gazdasági koncepciókat a digitális piacok és a szabályozott ágazatok tekintetében. A program célja, hogy a résztvevők gyakorlati ismeretekkel gazdagodjanak többek között olyan kérdésekben, mint a piaci erő vagy a gazdasági kárelméletek.

A szemináriumon résztvevő bírák elmélyülését a témában, illetve a gyakorlati kérdések elsajátítását ezúttal is az OECD és az Európai Unió bíróságának szakemberei, továbbá versenyhatósági és vállalati szakértők segítették.

A Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központot a GVH 2005 óta működteti közösen az OECD-vel azzal a céllal, hogy a két szervezet szakmai hátterére építve támogatást nyújtson a versenyjog és a versenypolitika területén, elsősorban a kelet-, délkelet- és közép-európai országok versenyhatóságai számára. Az OECD mindösszesen három regionális központjának egyikeként a képzési központ kulcsfontosságú koordinátora a térség szakmai tudásmegosztásának, és kiemelten hozzájárul a magyar nemzeti versenyhatóság hagyományosan erős nemzetközi kapcsolatrendszerének folyamatos gyarapodásához.

Bővebb információk a képzési központ tevékenységéről a Gazdasági Versenyhivatal, illetve a Versenyügyi Regionális Oktatási Központ honlapján érhetőek el.

GVH Közszolgálati kommunikációs és Külkapcsolati Iroda

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

Nyomtatható verzió PDF formátumban