A jogsértést elismerő, együttműködő vállalkozások jelentős bírságcsökkentést kaphatnak

Budapest, 2024. szeptember 10. – Több mint 10 millió forinttal kevesebb, 36 millió 450 ezer forintos bírságot kell fizetnie az Innovelle Pharma Kft.-nek – így döntött a GVH Versenytanácsa. A vállalkozást még 2020 októberében a megtévesztő hirdetései miatt marasztalta el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), közel 47 millió forintos bírságot kiszabva a cégre. A vállalkozás élt a jogorvoslati jogával, a Kúria pedig a jogsértés megállapítását megerősítve, a bírságösszeg újraszámolását rendelte el egy megismételt eljárásban. Ennek során az Innovelle Pharma Kft. együttműködő volt és megfelelési programjának fejlesztését is vállalta.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a 2020. október 21-én lezártkorábbi eljárásában megállapította, hogy az Innovelle Pharma Kft.2016. október 1-jétől 2020 áprilisáig a „CalciTrio® kalciumot, K2 vitamint és D3 vitamint tartalmazó étrendkiegészítő filmtabletta és pezsgőtabletta” készítmény népszerűsítése során alkalmazott, egészségre vonatkozó állításokkal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot és ezáltal jogsértést követett el.

A nemzeti versenyhatóság ezúton is felhívja a vállalkozások figyelmét arra, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó reklámállításokat az európai közösségi jog közvetlenül szabályozza. A szabályozás szerint az élelmiszerekkel kapcsolatban alapvetően tilos egészségre vonatkozó állítást tenni, kivéve, ha az megfelel a rendeletben meghatározott feltételeknek és szerepel a tudományos ismereteken alapuló, engedélyezett állítások tételes EU-s listáján. A cég ezen engedélyezett feltételeken túlterjeszkedően, megtévesztően állította reklámjaiban, hogy terméke segíti a kalciumot a csontokhoz való eljutásban és beépülésben. A lista alapján ugyanis kizárólag azt állíthatta volna, hogy termékének összetevője részt vesz a normál csontozat fenntartásában. A vállalkozás kereskedelmi gyakorlata ezért tisztességtelennek minősült.

A vállalkozás a GVH döntését követően élt a jogorvoslati lehetőségével. A bírósági felülvizsgálatok eredményeképpen a Kúria a jogsértésre vonatkozó megállapítást helyben hagyta, azonban a bírság vonatkozásában új eljárásra kötelezte a GVH-t.

A nemzeti versenyhatóság a megismételt eljárásban a bírság újra számolásánál figyelembe vette, hogy a vállalkozás egy termékes kis- és középvállalkozó, valamint azt, hogy az új eljárásban együttműködő volt és lemondott a jogorvoslati jogáról. Mindemellett a cég vállalta a megfelelési programjának fejlesztését a jövőbeli jogkövető kereskedelmi gyakorlat biztosítása érdekében.

A Gazdasági Versenyhivatalnak nem elsődleges célja a bírságolás, a nemzeti versenyhatóság ezért számos együttműködési lehetőséget kínál a vállalkozások számára, aktív együttműködéssel az eljárások során is jelentősen mérsékelhető a bírságösszeg.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/35/2023.

GVH Közszolgálati kommunikációs Iroda

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

Nyomtatható verzió PDF formátumban