Budapest, 2025. szeptember 29. – Kétnapos szakmai képzést tart a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által közösen működtetett Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központ a nemzeti versenyhatóság szakemberei számára. Az évente megszervezett esemény célja, hogy a GVH munkatársai a legfrissebb ismeretekkel és tapasztalatokkal felvértezve folytathassák a magyar emberekért és a tisztességes piaci versenyért folytatott küzdelmet. Az egyes kérdések megvitatásában – többek között – az OECD, az Európai Bizottság és az Európai Bíróság szakemberi nyújtanak segítséget. Rigó Csaba Balázs, a GVH-elnöke a megnyitójában kiemelte: „Az erős és hatékony versenyjogi jogalkalmazás elengedhetetlen a tisztességes piacgazdaság működéséhez.”

A GVH és az OECD közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) 2025. szeptember 29-30. között tart kétnapos szemináriumot a nemzeti versenyhatóság szakemberei számára. A képzés célja, hogy a GVH munkatársai betekintést nyerjenek a versenypolitika hatékony érvényesítése terén szerzett legújabb nemzetközi tapasztalatokba.

A képzés – melyen a GVH mintegy 85 szakembere vesz részt – olyan témaköröket ölel fel, mint a kötelezettség vállalások alkalmazásának aktualitásai, a digitális piacokról szóló jogszabály (DMA) alkalmazásának kihívásai, és az Európai Bíróság legújabb kartell jogeseteinek tapasztalatai. A résztvevők betekintést nyerhetnek továbbá az ún. Towercast, illetve Illumina/Grail ügyek tanulságaiba. A témakörökben való elmélyedésben az OECD, az Európai Bizottság, az Európai Bíróság, az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési szervezet (UNCTAD), továbbá számos európai társhatóság szakértője segítik a GVH munkatársait a két napos képzés során.

Az eseményt Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta: „A technológiai fejlődés, a digitalizáció és a globális gazdaság dinamikusan változó folyamatai olyan kihívások elé állítanak bennünket, melyekhez szükséges a jogalkalmazás folyamatos evolúciója is. Nyitottnak kell lennünk az új megközelítésekre és megoldásokra, hogy naprakészek maradjunk.” „Ez a magyar emberek védelméből fakadó kötelességünk is.” – nyomatékosította Rigó Csaba Balázs.

A GVH és az OECD által működtetett ROK 2005. február 16-án jött létre azzal az elsődleges céllal, hogy a két intézmény szakmai hátterére építve támogatást nyújtson a versenyjog és a versenypolitika területén a kelet- és délkelet-európai és közép-ázsiai államok versenyhatóságai számára versenyjogi képzések és egyéb szakmai programok szervezésével. A világon összesen három ilyen oktatóközpont működik, egy Budapesten, egy Peruban és egy a Koreai Köztársaságban. A ROK 2025-ben ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. 2005 óta összesen több mint 160 eseményt szervezett, amelyeken közel 6000 résztvevő és több mint 1000 előadó osztotta meg szakmai tapasztalatait és bővítette tudását.

GVH Kommunikáció

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

Nyomtatható verzió PDF-ben