Nyomtatható verzió PDF formátumban

A Gazdasági Versenyhivatal közleménye

Jogsértően hirdették a Nonit

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. szeptember 28-án hozott határozatában megállapította, hogy a Noni Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy"100 % tiszta hawaii noni" elnevezésű ("kapszulázott Morinda Citrifólia szárított gyümölcspor") termékeivel kapcsolatos reklámjaiban, termékismertetőjében és internetes honlapján termékeinek gyógyhatást tulajdonított. A Versenytanács a Noni Magyarország Kft.-t a jogsértő magatartás további folytatásától eltiltotta, valamint 1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.

A noni (Morinda citrofolia) egy mintegy 80 fajból álló növénycsalád tagja. Elsősorban a Csendes-óceán déli részén lévő szigeteken fordul elő, de máshol is megtalálható. Az eljárás alá vont vállalkozás gyógynövényként hivatkozik a nonira, holott az nem szerepel a gyógynövények magyar hivatalos jegyzékében. A Magyarországon forgalomba kerülő, emberi fogyasztásra szánt termékek esetében kizárólag a jogszabályi felhatalmazással rendelkező intézmény jogosult annak elbírálására, hogy egy adott termék milyen típusú, milyen árukategóriába - gyógyszer, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termék, vagy különleges táplálkozási igényeket kielégítő élelmiszer, stb. - sorolható be. Gyógyhatást akkor lehet egy készítménynek tulajdonítani, ha azt gyógyszerként, vagy gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termékként engedélyezték, s ehhez a hatásokat vizsgálatokkal igazolták, melyek eredményeit a szakhatóság (nevezetesen az OGYI) elfogadta.

A gyógyhatású készítményeket kereső vásárlók a fogyasztók speciális csoportját jelentik, akik a gyógyulás vagy gyógyító hatás reményében lényegesen érzékenyebben reagálnak az ezt ígérő tájékoztatásra és anyagi erejüket meghaladó kiadásokra is hajlandóak. E piac fogyasztóit egészségügyi problémáik, testi és egyéb adottságokból adódó fogyatékosságaik fokozottan kiszolgáltatottakká teszik. A fogyasztó bizalma nagyobb olyan termékek esetében, amelyek forgalmazása hatóságilag engedélyezett. Közérdek fűződik ahhoz, hogy a laikus fogyasztók nagy biztonsággal, valós tájékoztatásban részesüljenek. Ez abban az esetben valósulhat meg, ha az ilyen árukról vagy szolgáltatásokról közzétett tájékoztató anyagok, vagy tájékoztatás a szakhatósági engedélyben, illetve vizsgálatban foglaltaknak megfelelő valós, ténylegesen bizonyított állításokat tartalmaznak. Az egészségügyi tájékoztatás területén jelentkező anomáliák olyan súlyos problémákat vetnek fel, hogy a közérdek fokozott védelme indokolja a még kis mértékben is zavart keltő reklámok elleni fellépést.

A Versenytanács döntése meghozatalakor a GVH már kialakult joggyakorlatát folytatva azt vette figyelembe, hogy az érvényben lévő törvények alkalmazása mellett a vállalkozások élelmiszernek, illetve étrend-kiegészítőnek minősülő termékeinek nem tulajdoníthat gyógyhatást, illetve nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy a változatos, kiegyensúlyozott étrend nem alkalmas a szükséges tápanyagok bevitelére.

Budapest, 2005. szeptember 28.

dr. Horváth Anita
Sajtófőnök

További információ:
Dr. Horváth Anita
Gazdasági Versenyhivatal
Sajtófőnök
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8966
mobil: 30-970-8191
email: HORVATH.Anita@gvh.hu
http://www.gvh.hu