Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenyközgazdászok tanácskoznak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az MTA Közgazdaságtudományi Intézete közös szervezésében az Association of Competition Economics (ACE) 2008. november 27-28-án tartja éves konferenciáját a Magyar Tudományos Akadémia épületében.

Az ACE célja, hogy közös fórumot biztosítson a versenypolitika közgazdaságtanával foglalkozó különböző szervezeteknél - versenyhatóságoknál, tanácsadó cégeknél, akadémiai kutatóintézeteknél és egyetemeknél - dolgozó szakemberek számára az éppen aktuális témák megvitatására. Az ACE fő rendezvénye az éves konferencia, amely más versenypolitikai konferenciákhoz képest egyedülállóan, a hangsúlyt az elmúlt egy-két év közgazdasági szempontból jelentősebb eseteinek közvetlen megvitatására helyezi. Itt először az ügyben döntő versenyhatóság vizsgálója és az érintett feleket képviselő tanácsadó cég közgazdásza ismerteti az alkalmazott elméleti megközelítéseket és empirikus módszereket, majd az akadémiai szférából érkezett szakértő próbál valamiféle szintézist adni az eset mélyebb tanulságairól.

A fórumon terítékre kerülő ügyek többsége minden évben összefonódás, ez most sincs másképpen. Idén különösen aktuális két téma: a vertikális fúziók, valamint a földrajzi piac és az ehhez szorosan kapcsolódó potenciális verseny meghatározása. Az Európai Bizottság éppen ebben az évben adta ki a "Nem-horizontális összefonódásokra vonatkozó iránymutatást", amely pontosan összefoglalja a vertikális fúziók elbírálásánál fontos közgazdasági módszertant. Ennek a módszertannak a gyakorlati megvalósulását láthatjuk két jelentős európai szintű összefonódás esetében: a Google/Doubleclick és a TomTom/Teleatlas fúziónál.

A földrajzi piac definiálása különösen módszertani szempontból jelent kihívásokat, mivel erre vonatkozóan kevésbé létezik egyértelmű empirikus megközelítés, különösen a jelentős szállítási költségekkel rendelkező termékek esetében. Az ilyen esetekben alkalmazható ökonometriai módszerek áttekintése és megvitatása történik egy európai szintű (Ineos/Kerling) és egy magyar (Mondi/Dunapack) összefonódás esetében. Ezen felül tárgyalásra kerül egy jelentős portugál összefonódás a telefonszolgáltatások piacán (PT/Sonaecom), egy angol médiapiaci fúzió, amelyben a kétoldalú piacok elmélete került alkalmazásra (BSkyB/ITV), és egy érdekes koordinatív hatásokat felvető dán fúzió (Lemvigh-Müller/Brdr. A&O Johansen).

Az összefonódásokon túl két szekció elemez vertikális visszaéléseket a francia versenyhatóság gyakorlatából: az első a játékpiacon elerjedt rögzített viszonteladási árak hatásmechanizmusát elemzi, a másik pedig azt a kérdést vizsgálja, hogy a francia energiapiacon az EDF által alkalmazott alacsony nagykereskedelmi árak alkalmasak voltak-e a versenytársak kiszorítására (árprés). A konferencia végén külön plenáris előadás foglakozik a közgazdasági bizonyítékok felhasználhatóságáról a versenyjogi elemzésben.

Az ACE konferencián 180 vezető versenyjogi szakember vesz részt főképpen Európából, de érkeztek érdeklődők az Amerikai Egyesült Államokból és Dél-Afrikából is. A rendezvény a GVH Versenykultúra Központjának támogatásával valósul meg.

Budapest, 2008. november 28.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu