Nyomtatható verzió PDF formátumban

Megalapozatlanul ígért fogyást a Gastroyal

A Gastroyal Food Vendéglátóipari Kft. 2009 márciusa és júniusa között fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás olyan állításokat tett fogyókúrás ételeiről, amelyeket nem tudott hitelt érdemlően igazolni, így 10 millió forintos bírságot kapott.

A Gastroyal kereskedelmi kommunikációiban azt állította, hogy az adott étrend alkalmazásával a fogyasztó meghatározott mértékben csökkentheti testsúlyát (például 90 nap alatt 15-20 kilogrammot fogyhat). A társaság figyelmen kívül hagyta, hogy magyar és európai jogszabályok értelmében a csökkentett energiatartalmú élelmiszer reklámozása semmilyen módon nem utalhat a használata révén elérhető testtömegcsökkenés mértékére. Ráadásul a Gastroyal még az állításokra vonatkozó bizonyítékokat sem nyújtott be. Nem nyújtotta be az egyes fogyasztó étrendek által elérhető testtömeg-csökkenésre vonatkozó vizsgálat eredményeit, ilyen vizsgálatot nem is végzett. Az egyes fogyókúrás étrendek vevőinek nemére, életkorára, testmagasságára, testtömegére, fizikai és szabadidős aktivitására vonatkozó felmérést nem készített, s nem tudta pontosan meghatározni, hogy az egyes fogyókúrás étrendeknél megadott testtömeg-csökkenés a fogyasztók milyen hányada számára érhető el. A Gastroyal által hivatkozott bizonyítékok alkalmatlanok voltak az állítások igazolására.

A Gastroyal egyes hirdetéseiben azt is állította, hogy az általa forgalmazott étrendek minden idők nyolc legjobb fogyókúrái közé tartoznak. A GVH arra a következtetésre jutott, hogy a reklámok üzenete szerint a vállalkozás által kínált nyolc étrend a leghatásosabb az összes fogyókúrás étrend közül. Ráadásul ez az állítás a piacon fellelhető összes étrenddel való összevetést és annak eredményét közvetíti. A piacelsőségi állítás azonban nem nyert bizonyítást. A Gastroyal még saját kínálata kapcsán sem bizonyította, hogy a nyolc adott étrend lenne a legjobb.

A 2009. év 16. hetére vonatkozó étlapján a vállalkozás ismét egy piacelsőségi állítást tett, mert a tavasz legsikeresebb fogyókúrájának minősítette a Gastroyal Turbó fogyókúrát. Az állítás a GVH szerint ugyanis magában hordozta azon értelmezést, hogy a Gastroyal Turbó fogyókúra sikeressége nem egyszerűen az ismertséget jelenti, hanem azt is, hogy a leghatékonyabb. A vállalkozás azonban semmilyen értékelhető bizonyítékot nem terjesztett elő a piacelsőségi állítás kapcsán. Még azt sem bizonyította, hogy az általa hivatkozott, 1000 fős, nem reprezentatív közvélemény-kutatás azt mutatná, hogy ezen fogyasztók szerint a Gastroyal Turbó fogyókúra lett volna az általa hivatkozott értelmezés szerint a legsikeresebb.

A GVH egy negyedik reklámállítást is kifogásolt. Eszerint a Gastroyal Turbó fogyókúra -fogyaszt, lúgosít, méregtelenít-. Állítását a vállalkozás arra alapozta, hogy az étrend algát tartalmaz és állítását a különféle algákról írt különféle szakcikkek beterjesztésével kívánta alátámasztani. A becsatolt iratok azonban nem konkrétan a Gastroyal Turbó fogyókúrára vonatkoztak, azokból nem volt megállapítható, hogy az ezen fogyókúra során fogyasztott élelmiszertől várhatók lennének a Gastroyal Turbó fogyókúrának tulajdonított hatások. Ráadásul a cikkek jelentékeny része ismeretlen szerzőtől és forrásból származott, így azokat a versenyhatóság figyelmen kívül hagyta. A nem ismeretlen szerzőtől és forrásból származó iratok pedig nem tekinthetőek tudományosan megalapozott írásoknak. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet szerint nem is állnak rendelkezésre olyan tudományosan alátámasztott vizsgálati eredmények, adatok, amelyek a Gastroyal Turbó fogyókúra elkészítéséhez felhasznált algák fogyasztó, lúgosító, vagy méregtelenítő hatását igazolnák.

A GVH megállapította, hogy a Gastroyal Kft. 2009 márciusa és júniusa között tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Emiatt a vállalkozásnak 10 millió forint bírságot kell fizetnie. A bírság összegének megállapításakor a GVH súlyosbító körülményként értékelte, hogy a Gastroyal jelentős, az átlagosnál testsúlyproblémái miatt érzékenyebb fogyasztói kört ért el hosszú időn át közzétett megtévesztő hirdetéseivel. Enyhítő körülménynek bizonyult, hogy a GVH jelzését követően a társaság módosított egyes reklámjain és legalább részben elismerte a tévedését.

A versenyhatóság az elmúlt hónapokban több esetben is elmarasztalta azokat a vállalkozásokat, amelyek az általuk forgalmazott termékeknek igazolatlanul testsúlycsökkentő hatást tulajdonítottak. Februárban például két vállalkozás, a Telemarketing Kft. és az Update Zrt is hasonló ügyben kapott 3-3 millió forint bírságot. A kiemelt figyelem oka, hogy a testsúlyproblémákkal küzdők az átlagosnál érzékenyebb, kiszolgáltatottabb fogyasztók, akik erejükön felüli anyagi terheket is hajlandóak vállalni fogyásuk érdekében. A nekik szóló reklámok esetében a hirdető vállalkozások felelőssége éppen ezért az átlagosnál nagyobb.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-89/2009.

Budapest, 2010. április 20.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu