Nem csökken a piaci jelzések száma a termékbemutatókkal összefüggésben, továbbra is számos panasz érkezett mind a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), mind az általa megbízott, vele együttműködésben dolgozó Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodák (Irodahálózat) Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsett és Győrött működő ügyfélszolgálataira az elmúlt időszakban. Így a GVH ismételten felhívja a fogyasztók figyelmét a termékbemutatók veszélyeire.

A GVH több versenyfelügyeleti eljárásban is vizsgálta a termékbemutatókon tevékenykedő vállalkozások gyakorlatát, és állapított meg jogsértést elsősorban e termékbemutatók keretében is elhangzott tájékoztatások tartalma, valamint a tisztességtelen felépítésük miatt, illetve sújtotta bírsággal az e magatartásokat tanúsító vállalkozásokat.

A GVH joggyakorlatában leggyakrabban üdülési jogok, orvostechnikai eszközök népszerűsítése volt e termékbemutatók, illetve az értékesítések tárgya. A GVH-hoz és az Irodahálózathoz beérkező panaszokból, valamint a fogyasztók által az Irodahálózat országos roadshow-ján elmondottakból kiderült, hogy visszásságok tapasztalhatók különböző matracok, alvásszettek, edénykészletek és légtisztító készülékek népszerűsítésével összefüggésben. Az ajánlatok elsődleges címzettjei a nyugdíjasok vagy olyan sérülékeny fogyasztók, akiket egészségi állapotuk, életkoruk vagy nehéz anyagi helyzetük miatt könnyebben befolyásolnak a hirdetések. Gyakran fordul elő, hogy a termékbemutatókon egy pénzügyi intézet áruhitelt ajánl, ami szintén a megtévesztő szóbeli tájékoztatásokon alapuló értékesítést mozdítja elő.

A GVH az ilyen gyakorlatból származó megtévesztések elkerülése érdekében hangsúlyozza a fogyasztók tudatosságának fontosságát, és javasolja, hogy mindenki

  • gondolja végig higgadtan, hogy valóban szeretne-e a kedvező árú termékek és csábító ajándékok ígéretével hirdetett, egészségi állapotfelméréssel egybekötött rendezvényeken részt venni, s adott esetben „besétálni” egy nem tervezett vásárlásba;

  • tájékozódjon a termékről és a szervezőkről;

  • a vásárlást megelőzően nézzen utána, hogy nem éri-e meg máshol megvásárolni a termékbemutatón is forgalmazott terméket;

  • fontolja meg, hogy tényleg szüksége van-e a termékre vagy szolgáltatásra;

  • mérlegelje, hogy valóban fel kíván-e venni áruhitelt a termék megvásárlásához – a „részletre történő vásárlás” lehetőségét nem feltétlenül az eladó nyújtja, az eladók hitelt is közvetítenek;

  • gondoljon a hitelfelvétellel járó, akár több évig tartó terhekre;

  • mielőtt a vásárlás mellett döntene, győződjön meg arról, hogy rendelkezik-e a termék a róla hirdetett egészségre gyakorolt hatásokkal, kérje el a termék dokumentációját, hatósági tanúsítványait, tájékozódjon a termék vagy a terápiás módszer mellékhatásairól, illetve arról, hogy más, szintén fennálló egészségügyi problémája esetén alkalmazható-e;

  • vegye figyelembe, hogy a szerződést nem feltétlenül kell aláírnia, ha nem kívánja igénybe venni az ajánlatot, azt megköszönve távozhat a rendezvény helyszínéről;

  • ha a termék megvásárlását követően meggondolta magát, éljen a 14 napos elállási jogával (az elállási jog csak az üzlethelyiségen kívül, és a távollévők között kötött szerződés esetén illeti meg a fogyasztót).

A termékbemutatók veszélyeiről további részletek a GVH honlapján olvashatók.

Budapest, 2015. július 17.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +36-30 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu, sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

 Nyomtatható verzió PDF formátumban