2010 és 2016 között a fogyasztók mintegy 136 milliárd forintot takarítottak meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tevékenysége révén. A GVH immár harmadszor tett közzé a verseny védelméből származó fogyasztói előnyöket számszerűsítő közgazdasági elemzést.

A számítás a verseny árleszorító hatására épül: a GVH közbelépése megkíméli a fogyasztókat azoktól a többletkiadásoktól, amelyekkel a GVH által megakadályozott versenyellenes magatartások és fúziók következtében szembesülnének. A módszertan, amelyet korábban független szakértők értékeltek, a fejlett országok versenyhatóságainak gyakorlatát követi, és figyelembe veszi az OECD útmutatóját is.

A fenti eredmény – amely 2017-es értéken mutatja a fogyasztói megtakarítást – óvatos becslésen alapul. Abból indul ki, hogy a GVH beavatkozása nélkül, két éven keresztül 5-10%-kal magasabbak lennének az árak a kartellekkel, versenykorlátozó magatartásokkal és a verseny jelentős csökkenéséhez vezető összefonódásokkal érintett termékek és szolgáltatások esetében.

Az elemzés nem terjed ki a GVH más tevékenységeiből, többek között a fogyasztóvédelmi eljárásokból vagy az elrettentésből származó haszonra.

A GVH számításai világosan mutatják, hogy a Versenyhivatal tevékenysége jelentős megtakarítást hoz a társadalom és a fogyasztók számára, és nagymértékben meghaladja GVH-ra fordított állami költségvetési kiadásokat.

Az elemzés teljes terjedelmében a GVH honlapján érhető el.

Budapest, 2017. április 12.

Gazdasági Versenyhivatal

 

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea, sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +3630 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

 

Nyomtatható verzió PDF formátumban