A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálatot indított az IMMUNOTIC Kft.-vel szemben, hogy ellenőrizze, eleget tett-e a vállalkozás a 2013-ban elrendelt kötelezettségek teljesítésének.

A GVH 2013. augusztus 9-én meghozott döntése megállapította, hogy a vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor egyes kereskedelmi kommunikációiban az Immunotic készülékcsaláddal kapcsolatban valótlan állításokat alkalmazott annak gyógyító, illetve egészségre gyakorolt hatására vonatkozóan. A versenyhatóság döntésében megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását, valamint 2.000.000 Ft bírság megfizetésére kötelezte az IMMUNOTIC Kft.-t.

A GVH a 2014. október 1-én indított utóvizsgálatában azt ellenőrzi, hogy az IMMUNOTIC Kft.-vel szemben lefolytatott Vj/84/2012. számú versenyfelügyeleti eljárásban hozott határozatában elrendelt kötelezettségek teljesültek-e.

A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 76. § (2) bekezdése alapján az eljáró versenytanács határozatával befejezett ügyben a vizsgáló utóvizsgálatot tarthat. Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, legfeljebb 2 hónappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-81/2014.

 

Budapest, 2014. november 7.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
Dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8902
email: basa.andrea@gvh.hu; sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
email: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban