Nyomtatható verzió PDF formátumban

A Gazdasági Versenyhivatal sajtóközleménye

A kartellezők közreműködésével feltárt újabb kartell ügy

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a mai napon megállapította, hogy a finn Kemira csoport és a belga Tessanderlo csoport vállalkozásai Magyarországot érintően piacfelosztó és áregyeztető megállapodásban vettek részt. A nemzetközi kartell részeként megvalósult, 2003-ig tartó jogsértés, amely az eddig ismert leghosszabb ideig tartó kartell, 1991. óta ellentétes a magyar versenyszabályokkal. Az eljárásban a GVH alkalmazta a kartellek feltárását segítő, úgynevezett engedékenységi politikáját, melynek következtében az eljárás megindulását segítő kartelltárs Kemira a bírság teljes összege alól mentesült, míg a másodikként jelentkező Tessanderlo 131 millió Ft bírságot köteles befizetni.

A kartell megállapodás a takarmányfoszfát gyártását, forgalmazását érintette. A takarmányfoszfát legfontosabb vevői állati takarmánygyártók és nagy hústermelők, akik maguk keverik a takarmányt.

A kilencvenes éveket megelőzően indult nemzetközi együttműködésben a piac fő résztvevői piaci részesedésük megőrzését kívánták biztosítani. Az évek során a megállapodás számos feltétele, a résztvevők köre és földrajzi lefedettsége is módosult, 1991. után terjesztették ki többek között Magyarország területére is. Az együttműködés időtartama alatt a résztvevők információt cseréltek - többek között - az eladott mennyiségekről és az árakról, mennyiségileg értékelték a piaci keresletet, elosztották a kvótákat, amikor pedig túlhaladták az "engedélyezett" kvótát, kompenzációs mechanizmusban állapodtak meg. A magyar leányvállalatok nem a kartell szervezésében, hanem annak végrehajtásában vettek részt.

Az eljárásra a GVH által alkalmazott ún. engedékenységi politika alapján került sor: a Kemira elsőként jelentkezett a versenyhatóságnál, bizonyítékokat szolgáltatva az nemzetközi kartell magyar hatásairól. Ezt követően a Tessanderlo is elismerte a jogsértést, további fontos írásos bizonyítékokkal szolgálva. A GVH engedékenységi politikája a titkos kartellek feltárása, a még működő összejátszások destabilizálása érdekében a versenyfelügyeleti bírság teljes vagy részleges elengedését helyezi kilátásba az együttműködő vállalkozások részére. Ennek köszönhetően az eljárás megindulását segítő Kemira a bírság 1 milliárdot meghaladó teljes összege alól mentesült, míg a másodikként jelentkező Tessanderlo hasonló nagyságrendű bírságát 131 millió Ft-ra csökkentette a Versenytanács, melyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül köteles befizetni.

Budapest, 2005. június 29.

dr. Horváth Anita
Sajtófőnök

További információ:
Dr. Horváth Anita
Gazdasági Versenyhivatal
Sajtófőnök
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8966
mobil: 30-970-8191
email: HORVATH.Anita@gvh.hu
http://www.gvh.hu